Pannongyík előfordulása a Börzsönyben

A vakondokgyíkfélék családjának több száz faja ismeretes a világon. Ebből az érdekes állatcsoportból mindössze egyetlen faj található hazánkban a pannon, vagy magyar gyík. Ezt a kis gyíkocskát elsőként kiváló természettudósunk, Kitaibel Pál írta le először l797-ben. Ezért először az Ablepharus pannonicus, később a felfedező tiszteletére az Ablepharus kitaibelii rendszertani nevet kapta. A magyar gyík előfordul még Kis-Ázsiában és Európa több országában, így Romániában, Dél-Szlovákiában és néhány balkáni országban.

Hazánkban leginkább Budapest környékén található, de szigetszerűen az ország más területein is előfordul, főként a Bakonyban, a Cserhát vidékén, a Vértesben, és különös módon a Kecskemét környéki homokpusztákon is megtalálták.

Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy először találkoztam ezzel a gyíkocskával, de az első találkozás élménye még ma is elevenen él emlékezetemben. A Cserhát egyik déli lejtésű hegyoldalán kapaszkodtunk felfelé, nagyokat szippantottunk a kora tavaszi levegőből, amikor lépteink zajára egy kis gyík igyekezet eltűnni a falevelek között. Gyorsan utánakaptam. Felmarkoltam a faleveleket, s ujjaimat óvatosan szétnyitva megláttam életem első magyar gyíkját.  Hogy biztos legyek a meghatározásban, elvittem a gyíkot Schmidt Egonhoz, a Magyar Madártani Intézet tudományos főmunkatársához. Kiderült hogy valóban magyar gyíkot fogtunk, ráadásul olyan helyről került elő, ahonnét még nem ismerték előfordulását.

Azóta, madarászás közben, többször találkoztam ezzel a ritka állattal. Legutóbb 2007. május 13-án a Börzsöny egyik védett területén láttam öt példányt, egy viszonylag kis területen, ami nagyobb populációt sejtet.

A magyar gyík már külső megjelenésében is nagyban különbözik hazai rokonaitól, inkább hasonlít egy kis kígyóra, mint az erdőszélén gyorsan tovairamló zöld- vagy fürge gyíkra.

Hazánkban a legkisebb és a legfinomabb felépítésű gyíkocska, hossza mindössze 9-11 cm. Vékony teste bronzosan fénylő, vörhenyes barna színben pompázik. Szemétől mindkét oldalán sötétbarna sujtás húzódik. Jellegzetesen apró lábai vannak, amelyek már nem képesek betölteni funkciójukat, ezért az állatka gyakran pihenteti, menekülés közben testéhez szorítja, és kígyózó mozdulatokkal igyekszik eltűnni a fű között. Fejlődéstörténetileg mintegy átmenetet képez a fürge gyík és a lábatlan gyík között. Szemhéjuk összenőtt, ezért furcsa, merev pillantásuk van, mint a kígyóknak.

A magyar gyík élőhelyének a meleg, napsütötte, gyér fűvel és bokorral benőtt sziklás hegyoldalakat, erdei tisztásokat választja. Kora tavasszal bújik elő téli rejtekéből. Ilyenkor találkozhatunk vele, mert később a felnövekvő aljnövényzetben már nehéz észrevenni. Táplálékát apró rovarok, elsősorban puhatestű pókok alkotják.

A magyar gyík jelentős állatföldrajzi ritkaságnak számít, ezért értékes természeti kincsünk. Mindent meg kell tennünk, hogy egyre ritkuló állományát megőrizzük és megóvjuk az utókornak. Ritkasága miatt a szigorúan védett állatok közé tartozik.

Dénes János