Azt sem tudjuk mifélék... - a pelékről

Ha történetesen bagolyról vagy mókusról van szó, rögtön tudjuk milyen állatokat képzeljünk magunk elé, de élnek hazánkban olyan állatok is, melyek nevét már többször hallottuk, de azt sem tudjuk mifélék, hogyan néznek ki. Ilyen állatok a pelék is.

Én is sokáig csak a szakkönyvek képeslapjairól ismertem ezeket kis termetű rágcsáló állatokat, melyek életmódra és formára leginkább a mókushoz hasonlítanak, de annál jóval kisebbek. Ügyesen másznak a faágakon, s mókushoz hasonlóan ugranak egyik ágról a másikra.

Hazánkban három fajuk él. Legtermetesebb a nagy pele. Bundája felül szép ezüstszürke, alul fehéres. Farka lompos, hosszú szőrrel fedett. Szemei feltűnően nagyok, jól jelzik az állat éjszakai életmódját. A középhegységek öregebb erdeiben sokfelé előfordul.

Legkisebb termetű a mogyorós pele, mindössze egér nagyságú. Színezete vörhenyes sárga, alul fehéres. Farka nem olyan lompos, mint a nagy peléé, és viszonylag rövidebb is. Aljnövényzetben gazdag erdőkben, cserjésekben mindenfelé előfordul.

Legritkább az erdei pele. Ez az állatka is barnásszürke, alul fehéres, a szeme körül a fülkagylóig jól látható fekete sáv húzódik. Farkát végig hosszú szőrök borítják, mely a nagy peléhez hasonlóan lompos. Hazai elterjedése még nem teljesen tisztázott. Lombos erdőkben, cserjésekben él, de megtalálták már bodzás aljnövényzetű akácerdőben is. Tehát , hasonló környezetben bárhol előfordulhat.

Létezik egy negyedik faj is, a kerti pele, melyet határaink közelében sokfelé fogtak már, de hazánkban csak bagolyköpetekből mutatták ki jelenlétét. A kerti pele az erdei peléhez hasonlít, de homloka vörhenyes színű és a farka nem végig lompos, hanem csak a farka végén visel egy fekete-fehér szőrszálakból álló "bojtot".

Hazánk erdős, bokros részein sokfelé előfordulnak pelék, de sehol sem túl gyakoriak. A szabadban rendkívül nehéz velük találkozni,mert nappal faodúkba, szikla üregekbe, házak padlásaiba húzódnak és csak az éj leple alatt indulnak táplálékszerző útjukra. Kedvelt csemegéjük a körte, az alma, és különösen a dió, de alkalomadtán a madártojást, madárfiókát, sőt ha tehetik a kotló madárszülőt is felfalják. Így aztán az erdőkben, a madarak megtelepedésére szolgáló mesterséges fészekodúk környékén cseppet sem kívánatos vendégek, pedig ezekben az odúkban szívesen megtelepszik néhány példány, szerencsére nem sok, így nem veszélyeztetik a fészkelő madarakat.

Nekem is ilyen "odútelepeken" sikerült többször találkoznom ezekkel az állatokkal, például a Börzsöny- és a váci Naszály-hegy erdeiben bukkantam alvó nagy pelékre. A szép, szürkés bundájú állatok összegömbölyödve, hanyatt fekve pihentek a falevelekkel kibélelt odúban,s lompos farkukkal takarták be magukat. A pelék nem sokáig tétlenkedtek, elég gyorsan felébredtek és a közeli fákra másztak. A pelék szokatlanul hosszú téli álmot alvó állatok, az év hat-hét, olykor a nyolc hónapját át alusszák, s ez időre az életben maradásukhoz szükséges tápanyagot a viszonylag rövid nyár alatt gyűjtik össze, de nem hörcsög módjára, föld alatti raktárba hordják, hanem szervezetükben zsírpárna formájában raktározzák fel. A nagy pelék télire testsúlyuk negyven-hatvan százalékát is felszedhetik magukra, s ez a súlytöbblet biztosítja életben maradásukat a tavaszi ébredésig. A hosszú téli időszakot egy jól kibélelt faodúban, sziklahasadékban töltik, ahol többnyire egyesével helyezkednek el, de előfordul, hogy hat-hét állatka alszik egymás mellett.

Régen a gyümölcsön, dión meghízott peléket sokfelé fogyasztották, kiszedték az odúból vagy csapdával vadásztak rájuk. Hazánkban mindhárom pele faj védett - a negyedik faj előfordulása még nincs bizonyítva - , annak ellenére, hogy ha kicsit szigorúan utána néznénk táplálkozásuknak, bizony károsnak is találhatnánk őket. De mivel nálunk egyelőre sehol sem túl gyakoriak, így esetleges kártételük elenyésző, viszont annál nagyobb örömet, élményt jelent velük találkozni az erdőn.

Dénes János