A Börzsönyben madarásztunk

avagy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja és a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület közösen vezetett túrája.

Sokan, sokféleképpen és célból bújjuk az erdőt. Van, akit az intenzív mozgás igénye, a nehéz terep, a számos/számtalan kilométer, a teljesítmény csal ki a hegyekbe, van, aki a családjával szeretne eltölteni egy kellemes napot a természetben, és akad közöttünk olyan is, aki szinte „láthatatlanul” dolgozik mindazokért a természeti értékekért, melyek nélkül igencsak szegényesebb lenne a világ. Az MME BHCS munkáját egy rendhagyó túrával mutattuk be az érdeklődőknek, most pedig a kedves olvasónak.

Komolyság ült az erdőre. Szokatlan ez így május derekán. Már kora reggel érezni lehetett a közelgő igen cudar - rekordokat és fákat döntögető - viharok, esőzések és áradások előszelét. Csak azt nem tudtuk pontosan, hogy mikor, melyik órában rogy ránk az ég, de hogy ez hamarosan bekövetkezik, nem volt vitás. A valóban „borúlátó” időjárás-előrejelzések miatt többen még előző este lemondták a túrán való részvételüket, ám ennek ellenére egészen szép számú kis csapat gyűlt össze a Vár-hegy alatt, Királyréten. Ákos bá’ patakparti büféje már jónéhány évtizede fogalom errefelé, nála költöttük el reggelinket.

Az égiek akaratát némileg kijátszva a túra talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó, eredetileg későbbre tervezett eseményével indítottunk kényszerűségből, nevezetesen egy odútelep felmérésén vehettek részt először vendégeink. Túravezető társam az MME BHCS részéről Varga Péter volt, aki szívesen válaszolt minden, a Börzsöny madárvilágát és az MME tevékenységét érintő kérdésre. A nemrégiben kikotort, rendbetett Bajdázói-tó mellett elhaladva siettünk fel a Suta-berki-nyiladék közelében lévő egyház-bükki énekesmadár odútelephez. Ez a 20 odúból álló telep csak egyike azoknak, melyeket a madarászok a hegységben, valamint a Naszály, a Gyadai-rét, Vác és Dunakeszi környékén helyeztek ki. Az odúlakó madarak védelmét szolgáló program 2003-ban indult, jelenleg már 750 mesterséges fészkelőhely várja az énekesmadarakat az egyesület működési területén. Nem csak az erdőkbe, hanem bemutató, oktató jelleggel óvodák, iskolák udvarába, valamint több tanösvényre is került belőlük jónéhány. Több tucat nagyméretű, speciális költőláda is készült az évek során a nagytestű macskabaglyok számára, ezeket a szakemberek alpin technikával erősítették az idősebb fák koronájába, gyakran 8-10 méterre a talajtól, sőt akár ennél magasabbra is.

És hogy miért van minderre szükség? A madarak számára a fa belsejében költeni biztonságos, védelmet nyújt az időjárás és a ragadozók egy része ellen. Ezt eddig közel 30 madárfaj ismerte fel. A hosszú évmilliókon át tartó evolúciós fejlődés során egyedül a harkályféléknél alakult ki az az érdekes szokás, hogy a fa belsejébe odúkat vájnak, hogy abban neveljék utódaikat. A később elhagyott üregeket aztán más madarak is használják. Az elmúlt évszázadokban Európában, így hazánk egész területén is erőteljesen megfogyatkoztak a természetes, vagy természeteshez közeli állapotokat mutató erdők. Ma már csak foltokban, néhány hektárnyi területen találkozhatunk ezekkel az úgynevezett őserdőkkel. Jelentősen lecsökkent a megfelelő minőségű, korú és összetételű állomány, sokhelyütt fiatal erdőket találunk csupán, melyek nem, vagy csak kis mértékben alkalmasak az odúban költő madarak szaporodására. Indokolttá vált tehát az emberi beavatkozás, paradox módon pont a civilizációnk által okozott károk enyhítése okán. Reményt keltő viszont, hogy éppen néhány éve érte el hazánk erdősültsége a 20%-ot, ami ugyan még korántsem mondható ideálisnak, de mégis örvendetes tény. Egyre több, a haszonvételben érdekelt erdészet kezdi felismerni annak jelentőségét, hogy erdőt kímélő erdőhasználati és erdőművelési eljárásokat alkalmazzon.

Megérkeztünk tehát az első odú alá. Ilyenkor tavasszal, a költési szezonban történik a telepek ellenőrzése, valamint az adatok gyűjtése. Évről évre minden megfigyelést egy erre rendszeresített terepnaplóba jegyzünk fel, az így összegyűlt információk később feldolgozásra kerülnek, ezáltal további ismeretekkel gyarapíthatjuk a már meglévőket. Segítségükkel nyílik lehetőség további módszerek kidolgozására a természet sokszínűségének megőrzése érdekében. Nem kis örömünkre rögtön az első leemelt odúban 11 széncinege fiókát találtunk. Az egymás hegyén-hátán kucorgó, már közvetlenül kirepülés előtti korban lévő alig néhány hetes apróságok megszámlálása nem kis feladatot jelentett a kíváncsiskodóknak. Fontos szabály, hogy ilyenkor a lehető legkisebb zavarással bolygassuk meg a család életét, így hamarosan visszaakasztottuk a megfelelő ágvillába az odút. Nagyjából egy óra alatt végeztünk a felméréssel, az eredmény magáért beszélt: a 20 odú közül 7-ben széncinegék, 2-ben kék cinegék, 3-ban az Afrikából nemrég érkezett örvös légykapók költöttek, néhányban lódarazsak és francia darazsak vertek tanyát, az utolsóban pedig egy mogyorós pele próbált bükklevelekből készült vackában minél mélyebbre bújni a tolakodó tekintetek elől.

Munkánk végeztével még egy rövid sétát tettünk a madárdalos Börzsönyben. A maradék néhány kilométert kényelmes tempóban jártuk meg, érintettük a Suta-berki-nyiladék és Bagoly-bükk határán álló koros tölgyest, majd egy sűrű csalitoson keresztül leereszkedtünk a kedves emlékeket idéző, szebb napokat látott Spartacus kulcsosházhoz. Innen nem messze tértünk rá egy rövid ideig az Országos Kéktúra Cseresnyés-patakot átszelő szakaszára. Már szemerkélő esőben mellőztük a szépséges Béla-rét patak-menti ligeterdejét. Bár most nem hallottuk, de ez a vidék az érdekes hangú berki tücsökmadár otthona is. A felhagyott legelőkön és kaszálókon fülemülék csattogtak a bokrokban és egy sordély énekelt a mezőn. Szerencsére a még aznap délután hihetetlen mennyiségben érkező csapadékból éppen hogy csak az elejét kaptuk a nyakunkba, időben értünk vissza túránk kiindulópontjához.

Mátéfy Szabolcs és Nagy Csaba

E cikk a Természetbarát Túrista Magazin 2010. júliusi számában jelent meg.