Sződliget természeti értékei

Sződliget és Göd között, a Sződ Rákos-patak két oldalán Pest megyére, de talán az országra nézve is egyedülálló terület található. Az M2 autóút és a vasútvonal közé szorítva, alig megkötött homokdombok találhatók nyílt homokpusztai gyepfoltokkal és zárt homoki gyepekkel tarkítva. Hazánkban hasonló területek a Duna-Tisza közi hátságon, a Nyírségben, Belső Somogyban és a Kis-Alföldön vannak. Budapest környékén ezek az élőhelyek még jellemzőek voltak a múlt század elején, de a főváros fejlődése, az agglomerációs területek bővülése miatt nagy részük megszűnt. A Duna parti települések terjeszkedésük révén szinte már egyesültek a fővárossal, a régebben „haszontalannak” vélt száraz homokgyepeket beépítették. A Pesti sík homokdombjai a váci Naszály-hegyig húzódva egyedi növény- és állatvilágot rejtettek, ebből a természeti értékből szinte egyedüliként maradt meg Sződliget határában a Debegió-hegy és környéke. Nehéz megközelíthetősége révén szerencsére még nem parcellázták fel és nem építették be. Mára kiderülhet, hogy ez az egyetlen megmaradt homoki sztyeprét társulás Budapesttől északra.

A homokgyepi élőhelyek mellett, azzal egységes összefüggő biotópot alkotva, értékes kiszáradó kékperjés láprét található. A nedves területek igen fontosak a homoki gyep fennmaradása szempontjából, hiszen a lehulló csapadék gyorsan beszivárog a homokba, így a növényzet vízellátását a mellette lévő nedves rétek biztosítják. A víz párolgása egyedi mikroklímát hoz létre, ezek kiszáradása a homoki gyep pusztulásához, degradációjához vezet. A területen már megjelentek bizonyos kedvezőtlen folyamatok, de ezek még visszafordíthatatlan károkat nem okoztak.

A terülten többen végeztek zoológiai, botanikai kutatásokat. Régebbi adatokból tudjuk, hogy nagyon sok növény fordul itt elő. Többek között a magyar szegfű (Dianthus pontederea), a vörös fogfű (Odontides rubra), a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), a védett növények közül a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon), a kék szamárkenyér (Echinops rutenicus), a budai imola (Centaurea sadleriana), a szártalan csüdfű (Astragalus exscapus) és a finom szálú, ezüstös virágú homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica). Szívet-lelket gyönyörködtető látvány, amikor az árvalányhaj hullámzik a tavaszi szélben és milliónyi virágával beborítja a domboldalt.

A zárt homoki sztyeprét társulás legértékesebb növényei közé tartozik a fokozottan védett csikófark (Eghedra distachua) és a homoki kikerics (Calchicum arenazium), melyek eszmei értéke 100 000 Ft. A homoki kikerics külön érdekessége, hogy kisebb állományát megtalálták a sződligeti erdő egyik napsütötte tisztásán.

A hely igazi rovartani érdekességet is rejt. Bebizonyosodott, hogy itt él a fokozottan védett, endemikus fóti boglárka (Plebejides pylaon) lepkefajunk kis populációja, mely éppen kicsinysége miatt rendkívül veszélyeztetett. Itt alig néhány száz négyzetméteren fordul elő, és a kutatások bizonyítják, hogy másfelé nem terjed. A lepke életciklusa egyetlen tápnövényhez kötött, csak a szártalan csüdfűre (Astragalus exscapus) hajlandó petézni és a hernyói is itt élnek. A lepke csak igen korlátozott -mikroklimatikus és tápnövény-specifikus- körülmények között él, ezért csak élőhelyének fokozott védelmével lehet megmenteni.

A kiemelt ritkaság mellett számos védett lepkefaj fordul elő, többek között a kardos lepke (Iphiclides podalirius), a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), a farkasalma lepke (Zerynthia polyxena), nagy tűzlepke (Lycaena dispar) és feltétlen ritkaságnak számít a homoki szemes lepke (Neohipparchia statilinus). Éjszakai fajok közül előkerült az ezüstfoltos csuklyásbagoly lepke (Cucullia argenta), a gozmány csuklyásbagoly lepke (Shargacucullia gozmanyi), és a ritka aranybagoly lepke (Plusia zosimi). Minden bizonnyal még több ritkaság él a területen, hiszen a rovarok közül előkerült már a fokozottan védett magyar futrinka (Carabus hungaricus), melynek eszmei értéke 100 000 Ft. A madárvilág ritkaságai közül Sződliget környékén csak itt költ a parlagi pityer (Anthus campestris). Hogy valójában milyen növény- és állatfajok élnek még itt, arra a későbbi kutatások adhatnak választ.

A két területtel közvetlen érintkezve a Dunáig olyan ártéri erdő tenyészik, melyhez hasonlót egyre kevésbé találni az országban. Az árkokkal, gödrökkel szabdalt talajon hatalmas méretű őshonos fehér- és fekete nyárfák állnak, közöttük elszórtan tölgyfákat, fekete fenyőt, égert és szilfát találunk. A Duna közelében akácos, telepített nemes nyáras, közvetlen a parton változó szélességben különböző korú fűzfák vannak. A telepített fák, mint az akác és a nemes nyár, természetvédelmi szempontból talán értéktelenebbnek tűnik, de "puffer övezetként" fontos szerepet tölt be az értékes "őserdő" védelmében. A terület különlegessége, hogy itt együtt fordulnak elő az ősi idők ártereire jellemző puhafa és keményfa ligeterdők maradványai.

Az erdő madárvilágának gazdagsága lenyűgöző. A folyók ártereire jellemző hazai énekes madarak nagy része előfordul itt, közöttük több Natura 2000 fajlistán szereplő madárfaj. Érdemes kiemelni, hogy az összes hazai fakopáncs költését megfigyeltem már, kivéve a ritka, hegyi erdőkben élő fehérhátú fakopáncsot (Dendrocopos leucotos). Egy pár, a hegyvidék felől terjeszkedő fekete harkály (Dryocopus martius) is megtelepedett. Mindez annak köszönhető, hogy egyes helyeken megmaradtak az évszázados fák és a hajdan kidőlt korhadó fatörzsek az erdő talajának élővilágát gazdagítják.

Az erdőt elhagyva a patak mellett sással, nádfoltokkal benőtt, fűzfákkal tarkított nedves rétek vannak. Ez a nádiposzáták, cigánycsukok, tövisszúró gébicsek világa. Itt él a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis). Hangos pirregő énekét gyakran hallani a sűrűből, de a kis termetű, barnás színű madarat nehéz észrevenni a bozótban. Egyes években megtelepszik a jóval ritkább réti tücsökmadár (Locustella naevia), s örvendetes, hogy ismét rendszeresen költ a jégmadár (Alcedo atthis).

Valamikor a Sződ Rákos-patak az erdőben kanyargott, a mai élő patakmeder az eredeti terepszintnél egy-három méterrel lejjebb van. Az erdőben körbe folyó mederágy valószínűleg őrzi még régi élővilágának egy részét. A levágott kanyargós mederágat és az erdőben kialakított horgásztavat a gödi Ilka-patak táplálja. Aszályos időszakban a patak vízhozama néha annyira lecsökken, hogy nem tudja ellátni a régi patakmeder és a horgásztó vízellátását, ezért a horgásztó vízszintje jelentősen lecsökken, de nem szárad ki. A Duna áradáskor az alacsonyabb erdőrészeket rendszeresen elönti, de az értékes magasabban fekvő területeket nem károsítja, ezek nem kerülnek víz alá.

A vizes területeknek köszönhető, hogy néha öt-hat mocsári teknős (Emis orbicularis) is napozik egymás mellett a vízbe dőlt fatörzseken, látszólag nem törődnek környezetükkel, de amint valami gyanúsat észlelnek, azonnal a víz alá merülnek. Az erdőben többször megfigyelték a vidrát (Lutra lutra). A bizonyító példányt sajnos elpusztulva találták meg a 2-es főúton, ahol egy autó elgázolta.

A változatos biotópok egymás mellett szorosan összefüggő egységet alkotnak, mely ma már rendkívüli ritkaság, különösen a főváros közelében. A területen már megindultak kedvezőtlen folyamatok, ilyen a tájidegen aranyfürt és selyemkóró terjedése, melyek elnyomják az őshonos növényeket, ezzel veszélyeztetik a ritka állatok létét is. Sajnos az emberi tevékenységek károsító hatása is jelentős: a szemetelés mellett az ésszerűtlen fakivágások és az újabban divatos terepmotorozás áll.

A terület hosszú távú megmaradásának esélye lehet az, hogy nagy része a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Sorsa viszont elsősorban az itt élő emberektől, az erdőgazdálkodás módjától és a tulajdonos Sződliget Önkormányzatától függ!

Dénes János