Éjszakai vadászok

A baglyok éjszakai élete már magában is titokzatos, és a hangjuk sem tartozik a legkellemesebb madárhangok közé, sőt hallatára a tájékozatlan embereket gyakran babonás félelem fogja el. Ennek következtében a baglyok életéről évszázadokon keresztül a legkülönbözőbb babonák és tévhitek terjedtek el. Egyesek tyúktolvajnak, mások a házigalambok esküdt ellenségének tartották őket.

A legképtelenebb babona az ártatlan kis kuvikról terjedt el, mert sokan "halálmadárnak" hitték. Pedig a magyarázat egyszerű. A kuvik, az egerek és pockok mellett, éjjeli lepkékre és bogarakra is vadászik, ezért előszeretettel tartózkodik a kivilágított házak közelében, ahol a fénytől csalogatva az éjjeli rovarok nagyobb számban összegyűlnek. Miután régen a falvakban, a tanyákon a lámpák többnyire a súlyos betegek szobájában maradtak égve, így a kuvik is oda húzódott. Ha a kis bagoly egy kövér lepke után átsuhant az ablak előtt, esetleg néhányat huhogott is, a beteg pedig történetesen azon az éjszakán hunyta le a szemét örökre, már senki nem mosta le róla, hogy ő volt a halál előhírnöke. Az ókori görög világban viszont a bölcsesség jelképének tekintették a baglyokat, és szentként tisztelték. Mintegy kárpótlásul a sok "üldözésért", Zeus isten lányának nevét (Pallas Athéné), éppen a kuvik kapta. A kuvik tudományos neve: Athena noctua.

Hogy a baglyok nappal nem látnak, az ugyanolyan tévedés, mint feltételezni róluk azt, hogy a teljes sötétben is látnak. Vannak baglyok, amelyek előszeretettel vadásznak nappal is, sőt a hóbagoly kifejezetten nappali madárnak tekinthető, hiszen hazájában hónapokig nem nyugszik le a nap. Az igaz, hogy a szemük fényfelbontó képessége sokkal jobb az emberénél, így a sejtelmes csillagfényes éjszakákon is biztosan tájékozódnak környezetükben. Mindez kevés lenne ahhoz, hogy a fűben bujkáló apró egereket, pockokat észrevegyék, ezért vadászat közben rendkívül finom hallásukra szorítkoznak. Vannak baglyok, melyek szinte kizárólag hallás után vadásznak, érzékeny hallószervükkel pontosan be tudják mérni a fűben vagy a hó alatt mozgó pockokat. Többnyire így vadászik a hazánkban élő gyöngybagoly is. Ez a madár gyakran telepszik emberi települések közelébe, és az öreg házak padlásain, templomtornyokban fészkel. Az utóbbi évtizedekben állományuk nagyon megfogyatkozott, mert az öreg épületek felújítása közben a bejáratokat is megszüntették, ezért a baglyok kint rekedtek. A madárbarátok költőládák kihelyezésével próbálnak segíteni, amit szívesen elfoglalnak a madarak.

Az embereket mindig izgatta, hogy mit esznek a baglyok. Erre az 1800-as években derült fény, amikor a kutatók rájöttek arra, hogy azok a szőrből, csontocskákból álló kis gombócok, amelyek minden bagolytanyán bőven találhatók, jelentik a kérdés megoldását. Ugyanis a baglyok a táplálékot rendkívül gyorsan megemésztik és az emészthetetlen részeket, a szőrt, a csontocskákat, az említett formában kiöklendezik. Ezeket az úgynevezett "bagolyköpeteket" csak szét kell válogatni és az előkerült csontocskákból, fogazatból, tollakból pontosan meg lehet állapítani a baglyok étrendjét. Kiderült, hogy ezek a madarak főleg kártékony egereket, pockokat zsákmányolnak. A hazánkban gyakori erdei fülesbagoly például 80-85 százalékban mezei pocokkal él, de ha ezek a rágcsálók nagyon elszaporodnak, akkor kizárólag velük táplálkozik. Ezért mezőgazdaságunknak cseppet sem közömbös, hogy éjszakánként hány bagoly vadászik a szántók fölött.

A bagolyköpet vizsgálatokkal új lehetőség nyílt a tudomány számára a rejtett, éjszakai életet élő kisemlősök elterjedésének megismerésében. Ezek az állatok (egerek, pockok, cickányok) ritkaságuk, vagy életmódjuk miatt nehezen befoghatók, gyakran elkerülik a csapdát, és ismeretlenek maradnak a kutatók előtt. De nem kerülik el az éjszakai vadászok figyelmét, és a baglyok zsákmányává válnak. A bagolyköpetekből pedig kiderül, hogy milyen állatok élnek a környéken. Így találták meg Magyarország néhány pontján hazánk egyetlen szöcske egér faját, a csíkos egeret.

A baglyok nem építenek fészket - kivéve a réti fülesbagoly - hanem faodúkat, elhagyott varjú-, és szarka fészkeket foglalnak el. A hazánkban leggyakoribb és talán a legismertebb erdei fülesbagoly is elhagyott madárfészkekben költ. Kora tavasszal a 4-6 tojáson kotló madár jelenlétét a fészekből kilógó tollfülei árulják el.

Az erdei fülesbagolyra jellemző, hogy télen kis csoportokba verődnek és behúzódnak a falvakba, városok nagyobb parkjaiba, ahol többnyire egy sűrű fenyőfa védelmében töltik a nappalt. Közelre bevárnak, csak a fejük forgatásával követik az emberek mozgását, és ha veszélyt észlelnek, csak akkor szánják rá magukat a repülésre.

A baglyokat évszázadokon át "tűzzel-vassal" irtották, aminek következtében néhány fajuk a kipusztulás szélére jutott. Nem is olyan régen még divat volt lelőni ezeket a madarakat, hogy kitömve az előszobák falán porosodva hirdessék a házigazda "nagy" vadásztettét. Európa legnagyobb baglyának, az uhunak sorsát valószínűleg a civilizáció térhódítása pecsételte meg. Ez a madár a zavartalan sziklás hegyoldalakon, elhagyott kőbányákban él, otthonához és fészkelőhelyéhez végsőkig kitart. Ebből a nagy madárból az 1980-as években alig 15 pár költött hazánkban, azóta állományuk folyamatosan emelkedik, s ma már 40-50 pár fészkel az országban.

A baglyok leghasznosabb madaraink közé tartoznak, ezért minden fajuk védett!

Dénes János