Kérjük, ha egyetért céljainkkal, támogassa táborainkat az OTP 11742104 – 20044758 számlájára utalt összeggel, vagy természetbeni felajánlással.Számlaszámunk: OTP 11742104 – 20044758


Szemléletformáló Természetvédelmi Gyermektáborok a Börzsönyben!


Történetünk, tevékenységünk, és a helyszín

BTT és BOTT Céljaink
Módszereink

A táborok programja
Szaktevékenységeink
Tábori felszereléseink
Eredményeink
TÉT
KÖTET
NUT

A bajdázói tábor megközelítése

BTT honlapja

BOTT honlapja

Főlap


 

Történetünk, tevékenységünk, és a helyszín

 1981-ben rendeztük első Természetvédelmi Táborunkat (BTT) kisiskolások számára Királyréten, a bajdázói tó mellett. Azóta minden évben megszervezzük ezt a nagy érdeklődéssel kísért tábort. A jelentkezések nagy számára való tekintettel 1994-ben két turnusra bővítettük (BOTT), így összesen 100 gyermeket tudunk fogadni. Nyári táborainkhoz szervesen kapcsolódik az 1998-ban beindított Téli tábor (TÉT), amelyet a karácsonyi szünet idejére szervezünk. Évközben egynapos kirándulások keretében tartjuk a kapcsolatot a nyári táborokban résztvevő gyerekekkel. 2005 óta a középiskolások részére is rendezünk nyári építőtábort (KÖTET), ahol természetvédelmi feladatokat hajtunk végre.
A táborozó gyerekek túlnyomó többsége (mintegy 80-90 iskolás) Pest Megyéből érkezik.

 

 vissza

BTT és BOTT

 

Céljaink

Célunk, hogy a gyermekek figyelmét ráirányítsuk a természet meghatározó voltára, szépségeire, megmutassuk sérülékenységét, és megtanítsuk őket azokra az apró, de nem jelentéktelen mindennapi fogásokra, amelyekkel a hétköznapokban is tudatosabban, a környezetet kímélve, védve lehet élni és tevékenykedni.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy a városokban, a természeti környezettől távolabb élő gyermekek szemléletét a természettel való “összhangban élés” felé irányítsuk. Célunk, hogy megtapasztalják a természetben való munkálkodás, kikapcsolódás, játék örömét és ez által a természetes környezetre jobban odafigyelő, azt óvó felnőttekké váljanak.

 vissza

Módszereink

A tábor 12 napja alatt a gyermekek 10 fős kiscsoportjaival foglalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy csak így tudunk minden gyermekre személy szerint odafigyelni, és személyes tapasztalatokat átadni. Minden csoportnak van egy felnőtt vezetője, aki általában “kiöregedett” táborozó, és aki mindenben segítségükre van. A kiscsoportok délelőttönként más-más szakmai programon vesznek részt. Fontosnak tartjuk, hogy ismereteiket kézzelfoghatóvá tegyük, ezért a délelőtti foglalkozások valójában kirándulások a táborhoz közeli életterületeken, erdőben, mezőn, patak- és tóparton.

A szakmai programok vezetői kutatók, egyetemi dolgozók, hallgatók, akik szakterületüket kiválóan ismerik, mindemellett gyermekszeretők, és táborainkban munkájukat ellenszolgáltatás nélkül végzik. Játékos formában, apró önálló feladatokkal, feladatlapokkal teszik érdekesebbé, és mélyítik el a gyermekekben az ismereteket.

vissza 

A táborok programja

Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek minél szélesebb körben szerezzenek ismereteket, tapasztalatokat a természetben, hogy felismerjék a természetes környezetek összefüggéseit, és ez által szinte beléjük ivódjon az ökológiai szemléletmód. A délelőtti programok öt helyszínen, az adott témának megfelelő területen folynak. Délelőtti programjaink: gyűrűzés, botanika, erdészet, madarászat, rovarászat, vizivilág, geológia és természetjárás.


Délutáni programjainkban a tábor egyöntetűen vesz részt. Ezek például előadások a következő témák valamelyikéből: tájismeret, tájtörténet, természetvédelmi problémák, denevérvédelem, régészet, gyógynövényismeret, földtörténet, vagy kézműves foglalkozások, esetenként sportvetélkedők. Az utolsó előtti délután a vállalkozóbb kedvű gyerekek beszámolót tartanak tábori, vagy korábban szerzett ismereteikből. Ezeket zsűri értékeli, és díjazzuk. Az utolsó nap délelőttjén tartott vetélkedőn a táborban szerzett tudásukat mérik össze a gyerekek.

 vissza

Szaktevékenységeink

Madarásztábor lévén legnépszerűbb programunk a madárgyűrűzés. A gyerekek kézzelfogható közelségbe kerülnek a madarakkal, ezenfelül adatokat szolgáltatunk az országos gyűrűző központnak. Minden évben elvégezzük a közeli Szokolya község fecskeállományának teljes felmérését, az évek során felhalmozódott adatok feldolgozása során képet nyerhetünk az állomány jellegéről, és fejlődési viszonyairól. Hatodik éve figyeljük a patakokban a kövirák előfordulását. Ez a faj értékes információt hordoz a patakok vízminőségére vonatkozóan, ugyanis ez az indikátor faj, csak egészen tiszta vízben képes megélni. A tábor körül található odútelep ellenőrzéséből és takarításából is kivesszük a részünket.

 vissza


Tábori felszereléseink

Lakó, és közösségi sátrakat biztosítunk a szálláshoz, és a közös tevékenységekhez, étkezéshez, madárgyűrűzéshez, raktározáshoz stb. Közösségi sátraink nagy katonai sátrak, melyeket a múlt évben felújítottunk. Lakósátraink nagy része 10–15 éves, minden évben fel kell újítanunk néhányat. Biztosítjuk az alapvető kényelmi és higiénés feltételeket, sátorokhoz szivacs, vagy polifoam derékaljat biztosítunk, és megoldottuk a hideg-meleg vizes tisztálkodás, zuhanyozás lehetőségét is.. A felszereléshez tarozik még egy tábori konyhasátor, amelyben gázfőző biztosítja a reggeli elkészítését, és van egy gázüzemű hűtőszekrény is.  Az ebédet, és a meleg vacsorát egy közeli vendéglátó-ipari egység szállítja. Felszereléseinket az év nagy részében a közeli Szokolya faluban raktározzuk.

A felszerelések fenntartása és raktározása jelentős összeget emészt fel, ezért is hoztuk létre a Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítványt hiszen állami támogatásra egyre kevésbé számíthatunk.

 vissza

Eredményeink

Tevékenységeink hasznát abban látjuk, hogy a gyerekek a természetben, egészséges környezetben élve a felnőtteket figyelve és utánozva felismerik és begyakorolják a természetet ésszerű módon használó, kímélő, védő életmódot. Egyik fő eredményünknek tekintjük, hogy a második turnus beindítását, azok a fiatalok kezdeményezték, akik az előzőekben a táboraink lakói voltak. Ennek a turnusnak a vezetését, szakmai programját ma is túlnyomó részben ők szolgáltatják. Tudomásunk van arról is, hogy sok régi táborozó végez felnőttként komoly természetvédelmi tevékenységet hivatásosként, és civil szervezetekben. Hisszük, hogy szemléletük kialakításában táboraink is meghatározóak voltak.

 

 

 

TÉLI TÁBOR (TÉT) 

1996. óta rendezünk Téli Tábort azoknak, akik az adott évben részt vettek a Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Táborban (BOTT) vagy a Börzsönyi Természetvédelmi Táborban (BTT). Szálláshelyünk egy iskola tornaterme szokott lenni, matracot biztosítunk, csak hálózsákot kell a résztvevőknek hozniuk. A tábor célja, hogy a résztvevők a nyáron megmutatott természet téli képével is megismerkedjenek. A program fő részét ezért két (kb. 5 órás) kirándulás és a dunaparti madármegfigyelés alkotja. Délután vetítéses előadásokkal, sportversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal, vetélkedőkkel, madáretető-készítéssel, társasjátékokkal várjuk a gyerekeket.

vissza

KÖTET

2005. óta szervezünk július első hétvégéjén 4 napos Középiskolás Természetvédelmi Tábort. (KÖTET) A táborba elsősorban olyan 14-18 éveseket hívunk, akik korábban részt vettek valamelyik táborunkban.

Táborunk céljai a következők:

 vissza

 Nagyszülő-unoka tábor (NUT)
 

A bajdázói réten felépített táborban a két turnus közötti időszakban lehetőséget biztosítunk nagyszülőknek az unokáikkal néhány napot eltölteni a természetben.
A népszerű tábor programjában szerepel szakvezetővel kísért séta és előadás is.

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére