A Börzsöny Alapítvány és
az MME Börzsönyi Helyicsoport tagjainak
publikációi
Főoldal | Programok | Kapcsolat
Tartalomjegyzék:
Odúlakó madarak (Nagy Csaba, 2010)
Szemléletformáló tevékenység a természet védelméért (Terbe Józsefné, 2010)
A Börzsönyben madarásztunk (Mátéfy Szabolcs és Nagy Csaba, 2010)
A börzsönyi fekete gólyák (Kazi Róbert, 2010)
Meddig lesznek Honton békák? (Sámuel Zsuzsanna, 2010)
A fehér gólya (Rottenhoffer István, 2009)
Egy kerecsen sólyom élete (Kazi Róbert, 2009)
Megtévesztő állatnevek (Tarján Ferencné)
Pannongyík előfordulása a Börzsönyben (Dénes János)
A globális felmelegedés (Kazi Dorottya)
Globális felmelegedés Magyarországon (Kazi Dorottya)
Napfürdőzés a felhők felett (Potyó Imre)
A magyarföldi husáng (Kazi Róbert)
A Gödi-sziget (Bokor Péter, Berty Mihály, Potyó Imre)
Szokolyai fecskefelmérés (Tarján Ambrus, 2007)
A titokzatos madár (Dénes János, 2007)
Ritka madarak Sződligeten (Dénes János, 2007)
Madárinfluenza (Dénes János, 2007)
A rút kiskacsa Dénes János)
Madarászás és vegetarianizmus (Forintos Nikolett)
Szemléletformáló tevékenység a természet védelméért
Az idei év az ünneplés éve
Hamarosan újra gyermekzsivajtól lesz hangos a királyréti sátortábor, ahol már 30 éve rendezik meg a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort. Egész nyáron turnusokban váltják egymást a csoportok, gyermekkortól a nagymamakorig megfordulnak itt a természet szerelmesei.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 22. sz. Börzsönyi Csoportja 1975-ben, éppen 35 éve alakult meg Szokolya-Királyréten, 12 alapító taggal. Célunk az élőhely-és fajvédelem, valamint a szemléletformáló tevékenység. Munkánkat a tagság által létrehozott Börzsöny Alapítvány segíti. A természeti környezet jobb megismeréséhez, a természettel való együttéléshez, együttlélegzéshez találtuk ki a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort, melynek immár 27 éve Terbe Józsefné, Csöpi néni a vezetője. A tábor létrehozásának fő célja az volt, hogy elsősorban az iskolás korosztállyal megismertessük a Börzsönyi Tájvédelmi körzet egy részét. Életkoruknak megfelelő foglalkozásokon keresztül felkeltsük az érdeklődésüket a természettel és a környezetvédelemmel foglalkozó tudományok iránt. Az elméletben tanultakat a gyakorlatban próbálják ki, sajátítsák el a természetet és a környezetet védő és kímélő szemléletet. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a táborba jelentkezők megismerik a túrázás szabályait, térképhasználatot, a természetben való viselkedés szabályait. Megismerik az erdő hatását a mikroklímára, az éghajlatra. Tanulmányozzák az erdővel gazdálkodás módszereit, megismerik a fát, mint természetes és újra megújuló fontos nyersanyagot. A gyűrűzőmesterek irányításával végzik a madárbefogást, meghatározzák a fajokat, elvégzik a gyűrűzést, melyet naplóban rögzítenek. Egyébként minden tevékenységet szakemberek tanítanak meg, a geológus például a Soproni Egyetemről jön. Fontos, felelősségteljes feladatok ezek, melyeket csak odafigyeléssel, egymás iránti tisztelettel lehet végezni, persze elengedhetetlen a jókedvű, humoros, barátságos légkör. Aki a táborban megfordul, sok-sok sikerélménnyel térhet haza. Nem véletlen, hogy a táborozók nagy része évről-évre visszajár. A fiatalok részére vonzó lehet a nomád sátortábor is, ami azért tartalmazza a szükséges komfortelemeket. Hideg-melegvíz zuhany van, egy római tűztér lett kialakítva, abban egy nagy hordó tele vízzel, ami alatt állandóan ég a tűz. Mosdósátorban lehet fürödni, és mosási lehetőséget is biztosítunk. 3 fázisos mosogatás van, a hűtőszekrények gázzal működnek, mert a táborban nincs villany. Egy nagyon jól felszerelt konyha és 100 főt befogadó étkezősátor is szolgálja a kényelmet. Valamint rossz idő esetén a foglalkozásokhoz is rendelkezésre áll egy sátor. A három főétkezéshez az ebédet, vacsorát a Kisinóci Turistaházból szállítják, a reggelit közösen készítjük el.
A tábornak pontos menetrendje van, 6-kor ébresztő, tisztálkodás, reggeli. Délelőtt foglalkozások illetve terepgyakorlat, ebéd után fél 3-tól szabadfoglalkozás, kimenő. Minden este a tábortűznél mesével, énekszóval, játékkal telik az idő. Az általános iskolás táborból a nyolcadikosokat elballagtatjuk, ők a középiskolás táborba kerülnek át. Így kinevelődik az utánpótlás. Az országban egyedülállóan nyugdíjas tábort is szervezünk, ahol a 20 hónapos unokától a 80 éves nagymamáig vegyesen vannak a résztvevők. Kiváló családi légkörben telnek a napok.
Meg kell említeni, hogy a Királyréti Erdészet vezetője és munkatársai messzemenőleg támogatnak bennünket. Mi viszont segítünk rendben tartani a Börzsönyt. A nyugdíjasok segítségével több száz odút készítettünk, amit kihelyeztünk, és évente többször ellenőrizzük, tisztítjuk. Évente kétszer tisztasági őrjáratot szervezünk, takarítunk a turisták után. Örülünk, hogy a Bajdázó tó rendbe lett téve, mert sok turista látogatja.
Már készülünk az idei nyári táborokra, és megünnepeljük, hogy immár 30 éve végezzük ezt a felelősségteljes, de nagyon szép feladatot: a természet védelmét, megóvását. Az ünnepségre várjuk a volt táborozókat is, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a borzsony©mme.hu címen lehet!
Terbe Józsefné - Csöpi néni
E cikk a Dunakeszi Polgár 2010. júniusi számában jelent meg.
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A Börzsönyben madarásztunk,
avagy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja és a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület közösen vezetett túrája.
Sokan, sokféleképpen és célból bújjuk az erdőt. Van, akit az intenzív mozgás igénye, a nehéz terep, a számos/számtalan kilométer, a teljesítmény csal ki a hegyekbe, van, aki a családjával szeretne eltölteni egy kellemes napot a természetben, és akad közöttünk olyan is, aki szinte „láthatatlanul” dolgozik mindazokért a természeti értékekért, melyek nélkül igencsak szegényesebb lenne a világ. Az MME BHCS munkáját egy rendhagyó túrával mutattuk be az érdeklődőknek, most pedig a kedves olvasónak.
Komolyság ült az erdőre. Szokatlan ez így május derekán. Már kora reggel érezni lehetett a közelgő igen cudar - rekordokat és fákat döntögető - viharok, esőzések és áradások előszelét. Csak azt nem tudtuk pontosan, hogy mikor, melyik órában rogy ránk az ég, de hogy ez hamarosan bekövetkezik, nem volt vitás. A valóban „borúlátó” időjárás-előrejelzések miatt többen még előző este lemondták a túrán való részvételüket, ám ennek ellenére egészen szép számú kis csapat gyűlt össze a Vár-hegy alatt, Királyréten. Ákos bá’ patakparti büféje már jónéhány évtizede fogalom errefelé, nála költöttük el reggelinket.
Az égiek akaratát némileg kijátszva a túra talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó, eredetileg későbbre tervezett eseményével indítottunk kényszerűségből, nevezetesen egy odútelep felmérésén vehettek részt először vendégeink. Túravezető társam az MME BHCS részéről Varga Péter volt, aki szívesen válaszolt minden, a Börzsöny madárvilágát és az MME tevékenységét érintő kérdésre. A nemrégiben kikotort, rendbetett Bajdázói-tó mellett elhaladva siettünk fel a Suta-berki-nyiladék közelében lévő egyház-bükki énekesmadár odútelephez. Ez a 20 odúból álló telep csak egyike azoknak, melyeket a madarászok a hegységben, valamint a Naszály, a Gyadai-rét, Vác és Dunakeszi környékén helyeztek ki. Az odúlakó madarak védelmét szolgáló program 2003-ban indult, jelenleg már 750 mesterséges fészkelőhely várja az énekesmadarakat az egyesület működési területén. Nem csak az erdőkbe, hanem bemutató, oktató jelleggel óvodák, iskolák udvarába, valamint több tanösvényre is került belőlük jónéhány. Több tucat nagyméretű, speciális költőláda is készült az évek során a nagytestű macskabaglyok számára, ezeket a szakemberek alpin technikával erősítették az idősebb fák koronájába, gyakran 8-10 méterre a talajtól, sőt akár ennél magasabbra is.
És hogy miért van minderre szükség? A madarak számára a fa belsejében költeni biztonságos, védelmet nyújt az időjárás és a ragadozók egy része ellen. Ezt eddig közel 30 madárfaj ismerte fel. A hosszú évmilliókon át tartó evolúciós fejlődés során egyedül a harkályféléknél alakult ki az az érdekes szokás, hogy a fa belsejébe odúkat vájnak, hogy abban neveljék utódaikat. A később elhagyott üregeket aztán más madarak is használják. Az elmúlt évszázadokban Európában, így hazánk egész területén is erőteljesen megfogyatkoztak a természetes, vagy természeteshez közeli állapotokat mutató erdők. Ma már csak foltokban, néhány hektárnyi területen találkozhatunk ezekkel az úgynevezett őserdőkkel. Jelentősen lecsökkent a megfelelő minőségű, korú és összetételű állomány, sokhelyütt fiatal erdőket találunk csupán, melyek nem, vagy csak kis mértékben alkalmasak az odúban költő madarak szaporodására. Indokolttá vált tehát az emberi beavatkozás, paradox módon pont a civilizációnk által okozott károk enyhítése okán. Reményt keltő viszont, hogy éppen néhány éve érte el hazánk erdősültsége a 20%-ot, ami ugyan még korántsem mondható ideálisnak, de mégis örvendetes tény. Egyre több, a haszonvételben érdekelt erdészet kezdi felismerni annak jelentőségét, hogy erdőt kímélő erdőhasználati és erdőművelési eljárásokat alkalmazzon.
Megérkeztünk tehát az első odú alá. Ilyenkor tavasszal, a költési szezonban történik a telepek ellenőrzése, valamint az adatok gyűjtése. Évről évre minden megfigyelést egy erre rendszeresített terepnaplóba jegyzünk fel, az így összegyűlt információk később feldolgozásra kerülnek, ezáltal további ismeretekkel gyarapíthatjuk a már meglévőket. Segítségükkel nyílik lehetőség további módszerek kidolgozására a természet sokszínűségének megőrzése érdekében. Nem kis örömünkre rögtön az első leemelt odúban 11 széncinege fiókát találtunk. Az egymás hegyén-hátán kucorgó, már közvetlenül kirepülés előtti korban lévő alig néhány hetes apróságok megszámlálása nem kis feladatot jelentett a kíváncsiskodóknak. Fontos szabály, hogy ilyenkor a lehető legkisebb zavarással bolygassuk meg a család életét, így hamarosan visszaakasztottuk a megfelelő ágvillába az odút. Nagyjából egy óra alatt végeztünk a felméréssel, az eredmény magáért beszélt: a 20 odú közül 7-ben széncinegék, 2-ben kék cinegék, 3-ban az Afrikából nemrég érkezett örvös légykapók költöttek, néhányban lódarazsak és francia darazsak vertek tanyát, az utolsóban pedig egy mogyorós pele próbált bükklevelekből készült vackában minél mélyebbre bújni a tolakodó tekintetek elől.
Munkánk végeztével még egy rövid sétát tettünk a madárdalos Börzsönyben. A maradék néhány kilométert kényelmes tempóban jártuk meg, érintettük a Suta-berki-nyiladék és Bagoly-bükk határán álló koros tölgyest, majd egy sűrű csalitoson keresztül leereszkedtünk a kedves emlékeket idéző, szebb napokat látott Spartacus kulcsosházhoz. Innen nem messze tértünk rá egy rövid ideig az Országos Kéktúra Cseresnyés-patakot átszelő szakaszára. Már szemerkélő esőben mellőztük a szépséges Béla-rét patak-menti ligeterdejét. Bár most nem hallottuk, de ez a vidék az érdekes hangú berki tücsökmadár otthona is. A felhagyott legelőkön és kaszálókon fülemülék csattogtak a bokrokban és egy sordély énekelt a mezőn. Szerencsére a még aznap délután hihetetlen mennyiségben érkező csapadékból éppen hogy csak az elejét kaptuk a nyakunkba, időben értünk vissza túránk kiindulópontjához.
Mátéfy Szabolcs és Nagy Csaba
E cikk a Természetbarát Túrista Magazin 2010. júliusi számában jelent meg.
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Színes gyűrűk fekete gólyákon, avagy merre járnak a börzsönyi fekete gólyák?
A Börzsöny hegység egyik legjelentősebb madártani értéke a fekete gólya. A faj kutatása 1998-ban, az MME Börzsönyi Csoportja és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésével indult meg. Az elmúlt években összesen kilenc revírt derítettünk fel, jelenleg 6-8 pár az állomány.
2002. évben csatlakoztunk az országos színes gyűrűzési programhoz, és azóta minden ismert fészekben színes gyűrűvel jelöljük a fiókákat (kivéve 2005. évben, amikor nem volt elég gyűrű). Eddig összesen 67, fehér alapon 4 fekete karakterrel ellátott, színes gyűrűs fióka hagyta el a Börzsönyt. A program sikere erősen függ a gyűrűs madarakat kereső és bejelentő madarászok szorgalmától. A börzsönyi gólyák szerencsére jó arányban, eddig 17-szer kerültek szem elé. Volt köztük olyan, amely többször is megmutatta magát, így összesen 11 madár adatait értékelhetjük. Egyik madarunk Itáliában valószínűleg lelövés áldozata lett, a többi észlelés élő, vonuló egyedre vonatkozik.
Nos, a legtöbb visszajelzés (összesen 11) Izraelből, a Jordán folyó völgy halastó rendszereiről érkezett. Ez a vonulási útvonal egyik állomása, ahol akár több hetet is elidőznek a feketególyák, sőt egy részük nem is vonul tovább. Tudjuk, hogy Afrikában, a Szahel övezet és az egyenlítő között töltik a telet, azonban ott sajnos nincs európai értelemben vett madarász hálózat, ezért gyűrű leolvasásról sem kapunk visszajelzést.
Egy Hont közelében 2007. évben kirepült madarunk nem kis meglepetést okozva a következő évben Gibraltárnál tűnt fel, a magyarországi fekete gólyák közül elsőként bizonyítva, hogy nem ragaszkodik a keleti (Boszporuszi) vonuló útvonalhoz. Másik, Bernecebaráti erdőségéből származó 2 éves gólyánk 2009. tavaszán Hollandiában mutatta magát, 2010. májusában és június elején pedig a skót tájon jelentkezett, sőt átrepült a Shetland-szigetekre is.
Nem csak a mi gólyáink keresnek másutt szerencsét, a múlt évben egy nálunk költő, idegen feketególya okozott izgalmat. A négy éves, Apatinnál kelt, szerb gyűrűs madár, párjával két helyen is fészket rakott a Börzsönyben és végül sikeresen kireptetett két fiókát. Már ez a két fióka is távcső elé került a Jordán folyó völgyében.
Kazi Róbert
.
.
.
.
.
A gombra kattintva a film elindul:
.
.
.
.
.
.
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Meddig lesznek Honton békák?
A börzsönyi békaállomány jelentős része Hont környékén él. Az állatok a Börzsönyben telelnek, tavasszal az Ipoly árterére járnak szaporodni. A két terület egymás mellett helyezkedik el. Ideális hely a brekik számára. Azaz csak lenne, ha a két rész között nem lenne ott a forgalmas 2. sz. út. A békák életének védelme érdekében néhány éve a természetvédelmi hatóság a Hont és Parassapuszta közötti szakaszon békaterelőkerítés és békaalagutak építését rendelte el. A védelmi rendszer 2006. késő őszén készült el. Már ekkor látszott, hogy rossz az egész. 2007. kora tavaszán megindult a békák vonulása. Az állatok könnyedén kijutottak az útra. Az előző évektől eltérően szervezett mentés nem volt. Néhányan, amikor csak tudtunk, mentünk menteni, de a tragédiát nem tudtuk megakadályozni. Az emberi hanyagságnak, felelőtlenségnek köszönhetően több ezer ártatlan kis állat lelte halálát az autók kerekei alatt. A tragédia 2008-ban és 2009-ben is megismétlődött.
2008.március elején a hatóság utasítást adott a hibák kijavítására. A határidő 2008. május 15-e. 2008. május 17-én ellenőrzést végeztem a területen. Azon kívül, hogy néhány helyen levágták a kerítésre nőtt növényzetet, mást nem csináltak. Észrevételeimről részletes jelentést küldtem a természetvédelmi hatóságnak, intézkedés nem történt. Többszöri halasztás után 2009. március 5-én ismét volt egy terepbejárás a hibák felmérésére. Ezen a napon esett az eső, a brekik is elindultak. Csak kevesen jutottak el az ártérre. A munkák elvégzésének határideje: 2009. március 31, a vonulás vége. Eredmény? A védelmi rendszer rosszabb, mint volt. A kerítés alatt az állatok változatlanul ki tudtak jutni az útra és egy új veszély is leselkedett rájuk. A lyukaknál egy újabb réteget rögzítettek az eredeti kerítéshez, de csak felül. Az állatok felmásztak a két réteg közé és beszorultak. Sok brekit szedtünk ki ezekről a helyekről.
A vonulás óta teltek a hónapok, hosszú ideig nem történt semmi. 2009. október 29-én ismét volt egy terepbejárás a hibák felmérésére. A hibák kijavításának határideje: 2010. február 15. A pesszimisták most azt mondhatják, minden marad a régiben. Szerencsére más a helyzet. A munkát ezúttal az EGÚT ZRT végzi. A napokban beszéltem a cég egyik munkatársával, azt mondta, hogy napokon belül elkezdik a hibák kijavítását. Optimista vagyok, bízom bennük, működőképessé teszik a rendszert.
A címben feltettem a kérdést: "Meddig lesznek Honton békák?"
Két válasz lehetséges:
1. Az idők végezetéig. Ennek feltétele egy jól működő terelőkerítés és békaalagutak.
2. Ha az első pontban említett feltétel nem valósul meg, akkor már csak pár évig.
Ez nem következhet be!
Mostanában egyre gyakrabban hallani arról, hogy a világ kétéltű állománya veszélyben van, pár éven belül akár ki is pusztulhatnak ezek a számomra nagyon kedves állatok.
Nálunk még szerencsére jó a helyzet. Tegyünk meg mindent azért, hogy így is maradjon!
A kétéltűek, köztük a békák is, az élővilág részei. Nélkülük szegényebb lenne a Föld!
Sámuel Zsuzsanna
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A fehér gólya
A fehér gólya (tudományos nevén Ciconia ciconia) magyar népünk kedves, igen tisztelt madara. Elterjedési területe nem túl nagy: egész Európában 120 000-150 000 pár fészkel. Több helyen nem költ (Skandinávia, Olaszország, Brit-szigetek, Nyugat-Európa zöme), az öreg kontinensen kívül pedig csak Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában, valamint a Közép-Orosz-hátságig terjedő költőterületen fészkel.
Hazánkban szerencsére még elterjedt madár, községeink 60-70%-ában jelen van. A kontinensen fehér gólya nagyhatalomnak számít Magyarország, országos fészkelő állományunk 4800-5000 pár. Vannak olyan települések Somogy, Vas, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, ahol egy településen több tíz pár, akár 35-40 pár is költhet elszórt telepben!
Kedveli azokat a helyeket, ahol tovább él a hagyományos állattartó- és rétgazdálkodás, ugyanis fontos táplálkozó-helyei a vizes élőhelyek, rétek, kaszálók, legelők, parlagok. Az eredetileg fán költő fehér gólya az évszázadok alatt alkalmazkodott az emberi környezethez, egészen addig, hogy ma már szinte kizárólag emberi létesítményeken (villanyoszlop, tetőpárkány, kémény, víztorony stb.) épít fészket. Régebben szégyellni való volt, ha egy faluban nem fészkelt gólya, ugyanis áldást hozónak tartották a madarat a néphitben, így áldott helynek a gólyás falut.
Telelőterületéről, a trópusi Afrikából március második felében, április elején érkezik meg. Szeptember első felében már zömük elhagyja a magyar hont. Az utóbbi esztendőkben a madarászok egyre korábban érkező, egyre később elvonuló, sőt áttelelő egyedeit is megfigyelték. Többnyire április második felében, májusban teljes a fészekalj, ez 3-5 tojásból áll. Megközelítően egy hónapig kotlik a tojásokon, a fiókák pedig kikelésüket követően 8-9 hét múlva, általában júliusban teszik meg az első bizonytalan szárnycsapásokat. Ezután még 2 hét "gólyaiskola" következik a szülőkkel, majd a család feloszlik, és ki-ki megy a maga szerencséje után.
Tápláléka igen változatos: földigiliszta, bogarak, sáskák, szöcskék, szipolyok, halak, siklók, békák, rágcsálók stb. A friss kaszálást és szántást nagyon szereti, ilyenkor segít a gazdálkodónak a növény- és talajvédelemben, hiszen a biológiai védekezésbe nagyszerűen besegít. A vegyszerezést viszont nem szereti, sajnos ez a fiókák lassú, kínszenvedéses halálához is vezethet a mérgezett táplálékon keresztül.
Megkapta a legnemesebb, vagy veszélyeztetett madaraknak járó fokozottan védett természetvédelmi státuszt, így a madár egyedének, fészkének, fiókájának pusztítása egyaránt bűncselekménynek minősül, szigorú büntetést vonva maga után. Fontos védelmében a táplálkozó- területek, nedves élőhelyek, rétek, legelők fenntartása, megőrzése, be nem építése, valamint a biztonságos fészkelő helyek biztosítása.
Örvendetes a tény, hogy a környéken az utóbbi időben újra terjeszkedik a fehér gólya: Vácott - ahol nem is várnánk - több mint 10 éve költ egy pár (Kisvácon), Rádon költés nélküli madarak bukkantak föl, Vácrátóton 3-4 éve telepedett vissza és kezdett költésbe a legelőn egy pár, most pedig végre Sződön is újra visszafoglalta régi, több évtizede elhagyott élőhelyét egy pár a parókia kéményén. Kellemes házi feladat a nyári szünetre a gyermekeknek: figyelni, hogy vajon sikeresen költ-e a gólya újra falujukban, és vajon hány fiókát nevel föl? A madár úgy néz ki, hogy kotlik és köszöni szépen, jól érzi magát!
Rottenhoffer István
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Egy kerecsen sólyom élete 2007. április 15-től napjainkig
Dóra a legjobban ismert életúttal rendelkező, vadon élő kerecsensólyom. 2007 április 15-én kelt két testvérével, sérült madarak fiókájaként, amelyek az MME és a Börzsöny Alapítvány madármentő állomásán élnek. 26 napot töltöttek a volierben, ezalatt szüleik nevelték őket, megható gondossággal.
Még pihetollas korukban vad kerecsen családhoz lettek adoptálva, Csákvár közelében. Ekkor került rájuk ornitológiai valamint ún, PIT gyűrű ami a későbbi azonosítást lehetővé teszi.
Kirepülés előtt Dórát és Tónit a magyar-szlovák kerecsensólyom-védelmi LIFE program keretében műholdas jeladóval látták el a Bükki Nemzeti park és az MME szakemberei. Kirepülés után egy hónappal Szerbián át Romániába repült, majd vissza a fészekhez, de azonnal továbbment dél Szlovákiába és ott vert tanyát 2008. közepéig. Innen tett csillagtúrákat Ausztriába, Csehországba, Bosznia-Hercegovinába, Magyarországra.
Két hónapra tette át székhelyét a cseh Prerov környékére, majd visszatért Léva közelébe. Az alábbi linken jól nyomon követhetőek a műholdas jeladóval felszerelt kerecsenek mozgásai: (www.sakerlife.mme.hu/hu/gmap) A jeladója már egyre ritkábban adott, de 2009. tavaszán Magyarországról, Győr-Sopron-Moson megyéből jöttek a jelek. A Nemzeti Park szakemberei meg is találták Dórát aki már tojásokon kotlott, egy ugyanolyan fészkelőtálcában, amilyenből két éve kirepült.
A fiókák kelése után a Börzsöny Alapítvány kameracsapdájával dokumentáltuk az etetéseket. Így derült fény arra, hogy Dóra párja is PIT gyűrűt visel. A két fióka kirepülése után sikerült Dórát befogni, és leszerelni a hátáról a jeladót, a továbbiakban zavartalanul élheti az életét. Dóra lett az első kerecsen a világon, amelynek életútja a kikeléstől az első fészkelésig ismert!
Itt egy kis videót láthatnak Dóra fiókakori kihelyezéséről és fészekbeli életéről: (www.indavideo.hu/video/madarfeszek)
Kazi Róbert
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Megtévesztő állatnevek
Gaál István (1877-1956), aki a kolozsvári majd a szegedi egyetem professzora volt és 1925-től nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Őslénytárát vezette, 1936-ban megjelentette Természettudományi koholmányok c. könyvét. Ebben a Megtévesztő állatnevek c. fejezetben olvashatjuk a következőt:
„Az eddig fölsorolt megtévesztő elnevezések megváltoztatása bármennyire szükséges és hasznos, de egyiké sem olyan mértékben, mint a „kecskefejő” néven ismert, szelíd természetű, hasznos madár nevéé. Ennek a névnek megváltoztatása madarunk szempontjából a szó szoros értelmében életkérdés.
Mert kell-e mondanunk: ez a madár kecske, s általában semmiféle emlősállat megfejésével nem foglalkozott. Nevéhez (Caprimulgus, szószerint „kecskefejő”) a rossz megfigyelő régi korban azon a réven jutott, mert feltűnően széles a szája, tág a torka, s estefelé csakugyan a nyájak közelében szeret tartózkodni. Aminek, mint ma már biztosan tudjuk, az az egyszerű magyarázata, hogy a nyájat körüldongó rovarságot szokta tizedelni.
A sok ráillő elnevezés közül, amelyet Herman Ottó és Chernel István munkáiban összegyűjtve találunk, a „lappantyú” látszik a legalkalmasabbnak. Több jó tankönyvben már így is szerepel. Használjuk mi is minden esetben ezt.”
A madár tehát megmenekült, hogy a névváltoztatás által-e, az nehéz kérdés, és most jöhetnek az okos mai madarászok, akik megmondják, hogy vajon hány lappantyú volt az 1930-as években, Gaál István aggódása idején, és hány van ma? Esetleg a kecskefejőket is ide lehet számítani, hogy jobb legyen az eredmény.
Egy másik megtévesztő madárnév:
"A madártannal nem foglalkozó avatatlan szinte megütődik rajta, amikor azt hallja, hogy a „sárga rigó” név teljesen megtévesztő. Mert hiszen sárgának nagyon szép sárga ugyan, de rigónak - egyáltalán nem rigó! Bonctani sajátságai révén ez a madár a „Varjúszerű éneklők” csoportjába tartozik, vagyis a varjúnak, csókának, szajkónak, szarkának legközelebbi rokona. Az igaz rigókkal tehát csak távolabbi atyafiságban áll.
Mindezek ellenére nem könnyű a népdalainkban oly gyakran szereplő pompás madárnak ezt a nevét elfeledtetni. Pedig Herman Ottó kutatásai révén kiderült, hogy sok magyar vidéken sok más néven ismerik madarunkat. Népies, jó csengésű nevei közül „sármáringó”, „szolgabíró”, vagy akár az „aranymál” egészen elfogadható, illetőleg általánosan használható lenne, de az ornitológusok már a kissé hosszú „aranymálinkó” elnevezést fogadták el, s ezt használják műveikben.”
Ez is megfelel; így tehát most már emellett maradhatunk.
A mai madárhatározókban azonban csak a sárgarigót találjuk meg és hiába keressük az aranymált vagy az aranymálinkót, szolgabírót sem találunk.
Tarján Ferencné
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Pannongyík előfordulása a Börzsönyben
A vakondokgyíkfélék családjának több száz faja ismeretes a világon. Ebből az érdekes állatcsoportból mindössze egyetlen faj található hazánkban a pannon, vagy magyar gyík. Ezt a kis gyíkocskát elsőként kiváló természettudósunk, Kitaibel Pál írta le először l797-ben. Ezért először az Ablepharus pannonicus, később a felfedező tiszteletére az Ablepharus kitaibelii rendszertani nevet kapta. A magyar gyík előfordul még Kis-Ázsiában és Európa több országában, így Romániában, Dél-Szlovákiában és néhány balkáni országban.
Hazánkban leginkább Budapest környékén található, de szigetszerűen az ország más területein is előfordul, főként a Bakonyban, a Cserhát vidékén, a Vértesben, és különös módon a Kecskemét környéki homokpusztákon is megtalálták.
Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy először találkoztam ezzel a gyíkocskával, de az első találkozás élménye még ma is elevenen él emlékezetemben. A Cserhát egyik déli lejtésű hegyoldalán kapaszkodtunk felfelé, nagyokat szippantottunk a kora tavaszi levegőből, amikor lépteink zajára egy kis gyík igyekezet eltűnni a falevelek között. Gyorsan utánakaptam. Felmarkoltam a faleveleket, s ujjaimat óvatosan szétnyitva megláttam életem első magyar gyíkját. Hogy biztos legyek a meghatározásban, elvittem a gyíkot Schmidt Egonhoz, a Magyar Madártani Intézet tudományos főmunkatársához. Kiderült hogy valóban magyar gyíkot fogtunk, ráadásul olyan helyről került elő, ahonnét még nem ismerték előfordulását.
Azóta, madarászás közben, többször találkoztam ezzel a ritka állattal. Legutóbb 2007. május 13-án a Börzsöny egyik védett területén láttam öt példányt, egy viszonylag kis területen, ami nagyobb populációt sejtet.
A magyar gyík már külső megjelenésében is nagyban különbözik hazai rokonaitól, inkább hasonlít egy kis kígyóra, mint az erdőszélén gyorsan tovairamló zöld- vagy fürge gyíkra.
Hazánkban a legkisebb és a legfinomabb felépítésű gyíkocska, hossza mindössze 9-11 cm. Vékony teste bronzosan fénylő, vörhenyes barna színben pompázik. Szemétől mindkét oldalán sötétbarna sujtás húzódik. Jellegzetesen apró lábai vannak, amelyek már nem képesek betölteni funkciójukat, ezért az állatka gyakran pihenteti, menekülés közben testéhez szorítja, és kígyózó mozdulatokkal igyekszik eltűnni a fű között. Fejlődéstörténetileg mintegy átmenetet képez a fürge gyík és a lábatlan gyík között. Szemhéjuk összenőtt, ezért furcsa, merev pillantásuk van, mint a kígyóknak.
A magyar gyík élőhelyének a meleg, napsütötte, gyér fűvel és bokorral benőtt sziklás hegyoldalakat, erdei tisztásokat választja. Kora tavasszal bújik elő téli rejtekéből. Ilyenkor találkozhatunk vele, mert később a felnövekvő aljnövényzetben már nehéz észrevenni. Táplálékát apró rovarok, elsősorban puhatestű pókok alkotják.
A magyar gyík jelentős állatföldrajzi ritkaságnak számít, ezért értékes természeti kincsünk. Mindent meg kell tennünk, hogy egyre ritkuló állományát megőrizzük és megóvjuk az utókornak. Ritkasága miatt a szigorúan védett állatok közé tartozik.
Dénes János
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A globális felmelegedés
Az elmúlt években Európa nagy részén – hazánkban is – többször tapasztalhattunk az átlagostól eltérő időjárási viszonyokat. Szárazság, majd özönvízszerű esőzések, később árvizek pusztítottak.
A mintegy száznegyven évre visszatekintő mérési adatok alapján a felszínközeli, a szárazföldek feletti és a tengerfelszíni hőmérséklet globálisan 0,6 °C-al emelkedett a XX. században. Az utóbbi évtizedek magaslégköri, majd műholdas mérései szerint a melegedés nemcsak a felszín közelében, hanem az alsó nyolc kilométeres légrétegben is tapasztalható.
Ugyancsak a műholdas megfigyelések bizonyítják, hogy 1960. óta a felszín hóval borítottsága világátlagban tíz százalékkal csökkent. A felszíni megfigyelések kimutatták, hogy a XX. század folyamán az északi félteke közepes és sarkvidékekhez közeli szélességi körein a folyók és a tavak átlagosan körülbelül két héttel rövidebb ideig voltak befagyva. A szélsőségesen alacsony hőmérsékleti értékek 1950 óta ritkábbak, a magasak kissé gyakrabban fordulnak elő.
Az elmúlt évszázadban a tengerek vízszintje 0,1-0,2 méterrel emelkedett, és a csapadék mennyisége is növekedett. A trópusi területeken a csapadéknövekedés mértéke ugyanakkor csökkent, a déli féltekén pedig nem változott. Úgy látszik tehát, hogy az eltérések egyes régiókban nem azonosak.
Mi okozza az éghajlati elemek változásait, folytatódik-e ez a tendencia, és ha igen, milyen mértékben? Csak az éghajlat természetes változékonyságáról van-e szó vagy a külső emberi beavatkozás hatása érvényesül?
Az éghajlatváltozást természetes és emberi tevékenységgel kapcsolatos tényezők befolyásolják. Ezeknek hatását legegyszerűbben úgy hasonlíthatjuk össze, ha meghatározzuk a sugárzási egyenleg változását. Ez a felszínre érkező és onnan távozó sugárzás különbsége. Bizonyos hatások növelik, mások csökkentik a Föld-légkör rendszer egyenlegét. A növekvő sugárzási egyenleg melegedést, a csökkenő pedig lehűlést okoz. Az ipari forradalom óta kimutatható az emberi hatás, amely elsősorban az úgynevezett üvegházhatású gázok mennyiségének növekedésével realizálódik. Ezek a gázok a Napból érkező sugarakat átengedik a légkörön, ám a felszínről visszasugárzott energiát visszatartják, ezáltal a légkört melegítik. A légköri szén-dioxid-tartalom 1750. óta 31 %-kal növekedett, feltételezhető, hogy most a legnagyobb a koncentrációja. A metán, dinitrogén-oxid, halogének és a troposzférikus ózon mennyisége ugyancsak megnőtt a légkörben. Ezek szintén hozzájárultak a sugárzási energia, ezáltal a hőmérséklet növekedéséhez.
Természetes hatások is érvényesülnek az éghajlatváltozásban. Ilyenek például a napfolttevékenység következtében fellépő napsugárzás-intenzitás értékeinek változásai, melyek az elmúlt két és fél évszázadban ugyan növelték a felszíni sugárzás egyenlegét, de lényeges hatásuk nem volt az éghajlatra.
A legnagyobb átalakulást előidéző üvegházhatású gázok akár kétszáz évig is a légkörben maradhatnak, így még abban az esetben is hatnának, ha a kibocsátásuk azonnal megszűnne. Az éghajlatváltozás mértékét a várható kibocsátás alapján modellezik. Az éghajlati modellek egybehangzó eredménye a globális átlaghőmérséklet további, egyre gyorsuló ütemű növekedését mutatja. A melegedés a szárazföldi jégtakaró olvadását és a víz hőtágulását okozza. A tengeri jégtakaró is csökken és visszahúzódnak a szárazföldi hómezők és gleccserek. A világméretű felmelegedés miatt az óceánok áramlási rendszere is megváltozhat. A növekvő csapadék több édesvizet juttat a Jeges-tengerbe, így csökken a sótartalma. Ez a folyamat a függőleges vízszállítás akadálya lehet a sarkvidéki tengerekben, és gátolhatja a Golf-áramlat északra haladását. Azokon a területeken tehát, ahol eddig a Golf-áramlat melegítette az éghajlatot, a világméretű tendenciával ellentétben lehűlés várható.
Az éghajlati körülmények változása miatt valószínűleg átalakul a természetes növénytakaró. Bizonyos területeken még a termeszthető növények fajtaösszetétele sem lesz olyan, mint manapság. A mezőgazdaság mind a hőmérséklet, mind a csapadék, mind a szén-dioxid-tartalomra nagyon érzékeny. A téli gabonák termesztési területe várhatóan az észak-európai térségre is kiterjed, Közép-és Dél-Európában pedig terméshozamuk növekedésére számíthatunk. Ezzel szemben a nyáron aszályos területeken kisebb lesz a termés.
Az Alpokban várhatóan 2100-ra a gleccserek 95 %-a eltűnik, emiatt csökkenni fog a téli turizmus. A hőmérséklet és a csapadék változása előreláthatóan a szélsőséges időjárási helyzeteket is növeli majd. A szokásosnál gyakoribbá válhatnak a magasabb hőmérsékletek, míg ritkábbak lesznek a szélsőségesen alacsony értékek. A szeszélyesebb csapadékeloszlással növekszik az erőteljesebb csapadékhullás esélye. Azok a területek-elsősorban Dél-Európa- amelyek amúgy is hajlamosak a nyári aszályra, a hőmérséklet emelkedésével és az egyenlőtlen csapadékeloszlással még inkább ki lesznek szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek. A csapadéknövekedés miatt Nyugat-Európában ugyanakkor megnő az árvizek veszélye. Ez a Duna révén hazánkra is hatással lehet.
Egyes területeket árvíz, másokat tartós aszály fenyeget, eltolódhatnak az éghajlati sávok. A tengerszínt-emelkedés, az aszály és más tényezők hatására emberek milliói kerekedhetnek fel, hogy lakóhelyet változtassanak. Ez a legújabb kori, soha nem látott méretű népvándorlás világméretű konfliktusokat okozhat.
Az emberiségnek komoly önvizsgálatot kell tartania, nem elég a környezetszennyezés csökkentéséhez a kormányok közötti megállapodás. Teljes körű szemléletváltásra van szükség, hiszen olyan dolgot veszíthetünk el, ami pótolhatatlan. Csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását. A csökkentés azonban a jelenlegi gazdasági életet nagyban érinti. Különösen a túlnépesedett, fejlődő országokban, ahol az emberek egyre több energiát és élelmet igényelnek, hiszen szeretnének a fejlett országok állampolgáraihoz hasonlóan élni. Mivel a környezetvédelem főként a rendelkezésre álló anyagi javak kérdése, paradox módon ott tudják a kibocsátást leginkább mérsékelni, illetve stabilizálni, ahol a gazdagság a legerősebb. A jövő globális környezete tehát így nagymértékben a szegénység felszámolásától, a népesség növekedésének megállításától függ. Olyan fenntartható fejlődésre van szükség, amely a környezetet, a jelenlegi kedvező éghajlatot, a jövő nemzedékek számára is megőrzi.
Habár Al Gore Kellemetlen Igazság című filmje főként az amerikai állampolgároknak szól, azért sok adat és a következmények nagy része minket is érint, hiszen ez egy globális probléma. Üzenete minden népnek és minden egyes embernek szól: ideje fontolóra venni, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy a bolygónk. Igaz, a globális felmelegedést megakadályozni már nem lehet, de minden lehetőt meg kell tennünk a mértékének csökkentésére, a folyamat lassítására, illetve meg kell tanulnunk alkalmazkodni, együtt élni vele.
A kulcsszavak tehát a csökkentés, (kevesebb káros anyagot kell a levegőbe juttatni) és az alkalmazkodás (a megváltozott klíma által felkínált új feltételekhez az élet szinte minden területén aktív alkalmazkodás szükséges).
Kazi Dorottya
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A globális felmelegedés Magyarországon
Az elmúlt években Európa nagy részén - így hazánkban is - többször tapasztalhattunk az átlagostól eltérő időjárási viszonyokat. Szárazság, majd özönvízszerű esőzések, később árvizek pusztítottak. Az éghajlatra természetes és emberi tényezők (antropogén hatás) is hatnak: a nap, a vulkánok aktivitása, a Föld pályájának változása, az üvegházhatású gázok koncentrációja mind hatással vannak rá.
Elsősorban a nagyobb szárazság és az édesvízkészletek relatív hiánya miatt lehetnek negatív következményei Magyarországra nézve a globális felmelegedésnek. Gyakoribbá válhatnak az extrém időjárási események is, és ugyancsak kedvezőtlen, hogy a kevés csapadék is egyenetlenebbül oszlik majd el: hetekig szárazság van, később pedig hirtelen zúdul majd ránk kiadós eső, ami sokkal nagyobb károkat okozhat, mint az eddigi csapadékhullás.
Világszerte az átlaghőmérséklet növekedése várható a közeljövőben, ami nem csak a forróság növekedését jelenti, hanem egyre gyakoribb szélsőséges időjárást is magával vonz, vagyis emelkedik a természeti katasztrófák előfordulásának veszélye. Hazánkban természetesen nem hurrikánokra kell számítani, sőt a Kárpát-medence miatt a szelek sem lehetnek olyan erősek országunkban, mint más helyeken, de a forróság, az özönvízszerű esőzések, szárazság problémája minket is nagyban érint, illetve érinteni fog. Tény azonban, hogy a világon talán Európát érinti majd legkevésbé a globális felmelegedés veszélye a többi kontinenshez képest, sőt, Európában a lehűlés sem teljesen kizárt.
A növekvő szárazság a mediterrán térséget és nagyjából Magyarországot is érintheti, miközben a felmelegedés az extrém időjárási események gyakoriságának növekedésével is járhat. Ezt példázza a 2000-es tiszai, a 2002-es dunai árvíz, s arról is szó lehet, hogy a kevesebb csapadék sokkal egyenetlenebbül oszlik majd meg. Vagyis hirtelen zúdul majd ránk eső vagy havazás, aminek sokkal nagyobbak a kárai, mint az eddigi csapadékhullásnak.
Magyarország számára a szárazság növekedése különösen azért súlyos lehetőség, mert hazánk édesvízkészletei viszonylag kritikus állapotban vannak. Egyes felmérések szerint mi egyedül vagyunk Európában, ahol olyan a vízgazdálkodás e tekintetben vizsgált helyzete, mint Afrika legsúlyosabban érintett övezeteiben. Mindez a vízkészletek fokozottabb védelmére inti a döntéshozókat.
A globális felmelegedés időszakának elején Magyarországon erősebben érzékelhető, illetve lesz érzékelhető a hőmérséklet változás. Egy kutatás szerint az elmúlt 100 évben a Földön 0,7 Celsius fokkal lett melegebb az átlaghőmérséklet, míg ez az érték Magyarországon 1 fokra tehető. Az adatok alapján a következő 100 évben 1,5-8 °C-al növekedhet az átlaghőmérséklet hazánkban. A globális felmelegedéssel járó esőzések Magyarország mezőgazdaságának még hasznos is lesz, amennyiben eloszlása egyenletes lesz, de erre sajnos nincs sok esély.
Habár egyre köztudottabb tény a globális felmelegedés veszélye, egyelőre a döntéshozók jól hangzó terveknél és ígéreteknél nem tesznek többet a helyzet kezelése érdekében.
Magyarországon létrejött egy úgynevezett Globális Klímaváltozás Program, amit a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Főosztálya hozott létre. A project célja a „változás-hatás-válaszadás” (VAHAVA) folyamatok elemzése, vizsgálása. Munkájukat alapvetően a meteorológiai kutatásokra, eredményekre alapozzák. Megállapították, további melegedésre és szárazságra kell felkészülni. Ezt a tendenciát szélsőséges időjárási jelenségek kísérhetik. Mindezek komoly előkészületeket kívánnak az agrárium több ágazatában a növénytermesztéstől az erdészeten át az állattartásig, de számos egyéb területen – az árvíz- és belvízvédelemben, az ivóvíz-ellátásban, a közegészségügyben, a katasztrófavédelemben, az építésügyben és másutt – megfelelő alkalmazkodási intézkedéseket kell tenni. Erre vonatkozó javaslataikat kidolgozták és közretették.
Lényeges a döntéshozók, az önkormányzatok, a vállalkozók és a lakosság megfelelő felkészítése, hiteles tájékoztatása, megfelelő információkkal való ellátása.
Ugyanakkor hazánknak hozzá kell járulnia a globális klímaváltozás további megfékezéséhez. Ehhez a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését kell elérni: Magyarország kiotói vállalásai egyelőre teljesülnek, de hosszabb távon szükséges az alternatív erőforrások fokozottabb bevonása az energia-ellátásba. Komoly tartalékok rejlenek az energiatakarékosságban és az energia-hatékonysági fejlesztésekben is. Mindezek konkrét gazdasági haszonnal is járnak: a fajlagos energia-felhasználás csökkentése javítja a termelékenységet, fokozza az energia-ellátás biztonságát és csökkenti hazánk függését az energiaimporttól. Mindezekre a megoldást a program egy magas szintű jogszabály, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia létrehozásában látja. Ebben a klímakutatók megállapítják, hogy az éghajlatváltozás a magyar nemzetgazdaságot fenyegető, cselekvésre kényszerítő kockázat. A megváltozó hőmérséklet- és csapadékviszonyok, az évszakok lehetséges eltolódása, az időjárási szélsőségek valószínűsíthető gyarapodása egyaránt veszélyeztetik természeti értékeinket, vizeinket, az élővilágot, erdőinket, a mezőgazdasági terméshozamokat, építményeinket, lakókörnyezetünket és nem utolsó sorban a Kárpát-medencében élők egészségét, életminőségét és jólétét. Az éghajlat változásának lehetnek ugyan esetleges előnyei is, ám ezek kihasználása körültekintő és tervszerű alkalmazkodást igényel. A szakemberek aggodalmuknak adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy – a VAHAVA Program nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő tudás-szintetizálási eredményei ellenére – a hazai döntéshozatali mechanizmusok továbbra sem nyíltak meg az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek és információk előtt. Az éghajlatváltozás – mint módosuló feltételrendszer – szempontjai nem jelennek meg döntéshozatalokban, az ágazati stratégiákban és a középtávú tervezésben sem. A kutatók megállapítják, hogy a globális klímaváltozással összefüggő hazai hatásokat és az erre adandó válaszokat kutató, összefogó VAHAVA Program az elmúlt években felsorakoztatott és együttes cselekvésre hangolt egy kompetens szakembergárdát. E szakmai csoport készen áll az éghajlatváltozás egyes koncepcionális kérdéseinek kidolgozására, megvitatására és érdemben közreműködhet a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elfogadtatásában és végrehajtásának szervezésében is.
2012-ben jár le a Kiotói egyezmény, mely Magyarországnak 6%-os kibocsátás-csökkentést tesz kötelezővé hat üvegházhatást okozó gázra vonatkozóan, 2008-2012-es évek átlagában. Ezt az egyezményt hazánk 2002-ben írta alá. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) adatai szerint Magyarország a bázisidőszakban szén-dioxid-egyenértékben kifejezve átlagosan 111 millió tonnát bocsátott ki évente. 2010-ben 97,2 millió tonna kerül majd a levegőbe hazánkból.
Egy ENSZ jelentés szerint ökológiailag Magyarország a legmagasabb sérülékenységi területbe tartozik. A magyarországi átlaghőmérséklet növekedése majdnem másfélszer gyorsabb a globális klímaváltozás mértékénél. Egyenetlenül oszlik el az a kevés csapadék is, ami hullik. A hirtelen lezúduló eső nagyobb károkat fog okozni a jövőben. Az árvizek erősödésének orvoslására hazánkban a tudósok az Új Vásárhelyi-terv megvalósítását szorgalmazzák. 1968. óta, mióta a Kékes-tetőn mérik a lehullott csapadékot, a Kékesen soha ilyen kevés hó nem esett. 2007. telén két alkalommal esett hó. Az is csak egy-egy napra maradt meg. Magyarországon egy elsivatagosodási folyamat figyelhető meg. Európában Magyarország a legveszélyeztetettebb a csapadékmennyiség csökkenésének szempontjából. A Duna-Tisza közén a talajvízszint jelentősen, helyenként 6-7 méterrel csökkent. A nem megfelelő öntözés miatt mintegy 10 000 négyzetkilométer nagyságú területet elsivatagosodás fenyeget. Személyes tapasztalataim is alátámasztják a jelentést: az Orgoványi Tájvédelmi Körzet területén található tavak vízszintje évről évre kisebb lett, 2007-re teljesen kiszáradtak.
A vándorállatok biológiai órája is rosszabbul jár a globális felmelegedés miatt, és ezért számos faj veszélybe kerülhet az ENSZ szerint. Az éghajlatváltozás miatt elmosódnak az évszakok közötti határok, a költöző állatok ezért gyakran nem akkor indulnak, amikor kellene, vagy egyáltalán nem is vándorolnak már el. Ebből adódóan életveszélybe is kerülhetnek. Megdöbbentő adatok szerint a globális felmelegedés miatt a vártnál jóval korábban megjelent egyes állat- és növényfajok pusztulása, kihalása is.
Bár komoly beruházásokat igényelne a globális felmelegedést kiváltó széndioxid föld alatti elhelyezése és környezetvédelmi kockázata is volna, mégis jó megoldásnak tartanák a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) kutatói, akik például bányákban, vagy meddő szénhidrogén-kutakban helyeznék el az üvegházhatást okozó gázt. Bár egy ilyen új technológia meghonosítása nagyon komoly, milliárdos beruházást igényel, amely önmagában egyetlen vállalatnak sem érné meg, az emisszió-kereskedelemmel, vagyis a cégek számára kiosztott széndioxid-kibocsátási kvóták adás-vételével ebben is érdekeltté válhatnak a vállalatok. A széndioxid föld alatti tárolásának persze vannak kockázatai és vitatható pontjai is. Igazi megoldást egy olyan ipari technológiaváltás jelentene, amely környezetbarát módszerekkel helyettesítené a széndioxidot termelő folyamatokat.
A globális felmelegedés miatt jobban kell alkalmazkodnunk környezetünkhöz, például kevesebb energiát kellene felhasználnunk a jövőben. Egy EU bizottsági jelentés szerint a következő évtizedekben Dél-Európa pokollá fog változni, ahol tízezrek halnak majd bele a hőhullámokba. A jelentés szerint Magyarországra is ezek a tények fognak vonatkozni.
A globális felmelegedés miatt megnő az erdő- illetve bozóttüzek mértéke, de sok más terület mellett az egészségügyre is hatással lesz: gyakoribbá válhatnak az állati közvetítők okozta megbetegedések, és az allergén növényfajok virágzásának kezdete is módosul.
Habár Al Gore Kellemetlen Igazság című filmje főként az Amerikai Egyesült Államoknak szól, azért sok adat és a következmények nagy része minket is érint, hiszen ez egy globális probléma. Üzenete minden népnek és minden egyes embernek szól: ideje fontolóra venni, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy a bolygónk. Igaz, a globális felmelegedést megakadályozni már nem lehet, de minden lehetőt meg kell tennünk a mértékének csökkentésére, a folyamat lassítására, illetve meg kell tanulnunk alkalmazkodni, együtt élni vele.
A kulcsszavak tehát a csökkentés, (kevesebb káros anyagot kell a levegőbe juttatni) és az alkalmazkodás (a megváltozott klíma által felkínált új feltételekhez az élet szinte minden területén aktív alkalmazkodás szükséges).
Kazi Dorottya
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Napfürdőzés a felhők felett
Egy viszonylag ritka, szép jelenségről szeretnék beszámolni, amely december közepén alakult ki a Kárpát-medencében.
Ilyenkor télen előfordul, hogy anticiklon (leszálló légmozgások) hatására nedves, ködös, hideg levegő telepszik egész hazánkra. A légmozgás mérsékelt, front nincs felettünk, ez pedig kedvez a köd képződésének, amely az egész nap folyamán megmarad, nem oszlik fel. Az anticiklon miatt a magasban melegedés zajlik, viszont az alacsonyabb részeket nyirkos „hidegpárna” üli meg. Ebben az időszakban akár egy hétig sem látjuk a Napot, folyamatosan szürke és lehangoló felettünk az ég, valamint meglehetősen hideg, nulla és mínusz 1-2 °C körüli hőmérséklet uralkodik. Az ember azt gondolná, hogy mindjárt elered az eső, vagy hullani kezd a hó, pedig csak kb. 300-400 m vastagon telepszik ránk ez az ún. rétegfelhőzet. A talaj közelében 1-2 kilométer a látótávolság (párás, helyenként ködös), míg néhány száz méterrel felettünk elkezdődik a ködfelhő alsó része, ami egészen kb. 600-800 m magasságig húzódik. Ebben a zónában sűrű köd van, kiérve a ködfelhőből azonban csodálatos élményben lehet részünk. Tiszta kék ég és napsütés fogad minket, a gomolygó, fehér felhőtengerből pedig mint szigetek bukkannak ki a magasabb hegygerincek, csúcsok. Érdemes ilyenkor egy sétát tenni hegyeink, pl. a Börzsöny magasabb részein.
December egyik hétvégéjén (2006. dec.12), egy kiterjedt anticiklon hatására ez az időjárási helyzet alakult ki, ezért vállamra kaptam hátizsákomat, és nekiindultam a Börzsönynek azzal a reménnyel, hogy napfürdőzésben lehet részem. Kíváncsi voltam, hogy a madarak hogyan reagálnak erre a fordított hőmérsékleti rétegződésre (lent fagy, fent viszont tavasz van).
Királyréten -3.5 °C és zúzmara fogadott. Ahogy haladtam felfelé a Taxi- nyiladékon, egyre inkább elborított mindent a rengeteg fagyott „tűkristály”, minden ágon, levélen ott kapaszkodtak. Benne voltam a felhőben. Madármozgás nemigen volt; néhány cinkecsapattal és a tölgyön lévő sárga fagyöngyökkel táplálkozó léprigókkal találkoztam. Az Inóci-bánya felett – 600m környékén – azonban ritkulni kezdett a köd, majd hirtelen kiérkeztem a fagyos, fehér zónából. Ragyogó kék ég, napsütés és páratlan látási viszonyok közé érkeztem. A hőmérséklet pillanatok alatt (tíz-húsz méterrel magasabban) felszökött +7 °C-ra! A Magas-Tax oldalában néhány helyen füttyöngetett a csuszka, dobolt a harkály és egy fehérhátú fakopáncsot is láttam. Hollópár mozgott, a rovarok is elő-elő jöttek, valamint sok cinke- és egy meggyvágócsapattal is összefutottam. Egyszóval jóval aktívabb madármozgást tapasztaltam a lenti szürke részekhez képest.
A Csóványosról kivételesen szép látvány tárult: az Oltár-patak szurdoka, a túloldalt álló gerinc (Kövi-rózsás) csak úgy, mint a Nagyhideg-hegy karnyújtásnyira volt. A lent elterülő felhőtengerből előtűnt – mint valami sziget – a Dobogókő és a Pilis gerince. A Naszályból csak egy piciny rész emelkedett ki, körülötte a gomolygó, fehér tenger. Látni lehetett még a Gerecsét, Mátrát, a szlovák hegyeket (pl. Javorost, Fátrát) és a panoráma csúcsát: a havas Alacsony- és Magas-Tátrát.
A Börzsöny minden évszakban sok élményt ad, de a panoráma talán ilyenkor a legkülönlegesebb és a legszebb is egyben. Aki még nem látta ezt a jelenséget, az mindenképp másszon fel ekkor a csúcsra, mert maradandó élményeket szerezhet.
Potyó Imre
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A magyarföldi husáng
A magyarföldi husángot (Ferula sadleriana) a XVIII. és a XIX. század fordulóján találta meg és gyűjtötte be Kitaibel Pál, a Pilis délkeleti részén, a Kárpát-medence hat pontján maradt fenn napjainkra. A hat populáció közül négy Magyarország területén található (a Pilis-tetőn, a Börzsönyben, a Bükk hegységben, a Gerecsében), egy Szlovákia területén (a Tornai Karszton), és egy Erdélyben (a Tordai-hasadékban).
Élőhelye száraz, meleg, délies kitettségű, mészkő vagy andezit alapkőzetű sziklaerdőkben, -cserjésekben, -gyepekben. A növény 1.5-2 m magas, szára hengeres, erőteljes, belül üreges, felső részében sokágú. Levele többszörösen szárnyalt, nagy, levélhüvelye erősen felfújt. Leveleinek sallangjai szálasak, laposak, a levélcimpák 1-3 cm hosszúak, 1-3 mm szélesek, szélükön finoman érdes-fűrészesek. A 9 cm átmérőjű sátorvirágzatot sárga virágok alkotják. Virágzás június, július. Az oldalernyők átellenesek vagy örvösek, sem gallér-, sem gallérka levelei nincsenek. A termés lapos, tojásdad, 7-10 mm hosszú, kopasz ikerkaszat, keskeny, szárnyas szegéllyel és 3-3 kiemelkedő háti bordával. Illóolaj tartalmú.
Fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke: 250 000 forint. A börzsönyi populációt már kipusztultnak hitték, 2001-ben találta meg ismét Békefi András. Legfeljebb húsz tőből álló börzsönyi állományát a muflonok, kecskék rágása és a vaddisznók túrása veszélyezteti. A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány vadkár elleni kerítést épített, evvel igyekszik megóvni a populációt.
Kazi Róbert
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A gödi Homoksziget és a Dunát kísérő ártér madárvilága
A gödi Homoksziget a Duna bal partja közelében az 1668 és 1670-es folyamkilométer között fekszik. A terület 1997. január 1-től országos jelentőségű természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Különlegessége, hogy viszonylag érintetlenül áll az ártér élővilága mind a Homokszigeten, mind pedig a part menti erdősávban, hiszen erdőgazdálkodás nem folyik a területen, így az természet közeli állapotban fennmaradhatott.
Természetvédelmi jelentőségét elsősorban az itt kialakult erdőállomány, valamint a telelő, vonuló és fészkelő madarak faj- és egyedszáma adja. A Homoksziget és a Dunát kísérő ártér jellegzetes növénytársulása a puhafás ligeterdő. Domináns fafajai a fehér fűz és a fehér nyár. A magasabb fekvésű részeken a keményfás ligeterdő elemei is megjelennek, de nem alkotnak kiterjedt társulást.
Fészkelő madárfajok:
területünkön az elmúlt tíz év
megfigyelései alapján mintegy 118 madárfajt jegyeztünk fel. Ezek egy része
átvonuló, vagy pedig téli vendég. Jelentős az itt fészkelő madarak száma is, 48
faj költéséről tudunk. Az ártérre jellemző madarak nagy része megtalálható,
hiszen viszonylag széles sávban és természet közeli állapotban fennmaradtak a
madarak számára fontos élőhelyek.
Főleg az énekesmadarak képviseltetik magukat nagy sűrűségben. Gyakori fészkelőnek számítanak a különféle cinegék, úgymint a széncinege, kék cinege, de az őszapó is talál magának alkalmas költő helyet. A Homokszigeten 2005. kora tavaszán 25 db B- típusú odúból álló telepet hoztak létre, amit azóta nagy százalékban használnak ki a cinkék. Az énekes- és fekete rigó szintén gyakorinak mondható, de folytatni lehet a sort a jellemzőbb énekes fajokkal, úgymint a fülemüle, vörösbegy, csilpcsalpfüzike, csuszka, sárgarigó, kerti geze, rövidkarmú fakusz, barátka, pintyfélék stb. Korábban az árteret határoló nádas-, füzes mozaikos élőhelyen még mielőtt beépítették, költött a tövisszúró gébics is. Ugyanez a helyzet a nádirigóval, vízityúkkal, törpe gémmel és az énekes nádiposzátával is. Érdemes megemlíteni, hogy az Ilka-patak és a Duna között elterülő változatos és kevésbé zavart területen, rendszeresen fészkel a mezei poszáta és a cigánycsuk.
A harkályok csaknem minden hazai faja megtalálható (kivétel a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs). Örvendetes, hogy a fekete harkály néhány (2-3) párban rendszeresen költ a Homokszigeten, alkalmanként pedig a gödi Biológiai Kutatóállomás mellett fekvő ártéren telepszik meg. A közép fakopáncs és a nyaktekercs szintén jelen van a költési időszakban.
A ragadozó madarak közül az egerészölyv alkalmi, a karvaly pedig rendszeres fészkelőnek számít. A macskabagoly költését is regisztráltuk.
Ki kell emelni a színpompás jégmadarat, amely 1 párban fészkel a Homoksziget meredek partoldalában. Az utóbbi év tavaszán pedig megjelent egy kék galamb, melynek költését azonban még nem sikerült bizonyítani.
Vonuló és itt telelő madárfajok:
vonulási időszakban szintén sok madár keresi fel a gödi Duna-szakaszt. Nyár végén megindul az énekesmadarak vonulása és
rendszeresen megjelennek a kiváló táplálkozó területet jelentő ártéren.
Ilyenkor mindenütt megfigyelhetjük a légykapókat (örvös-, kormos- és szürke légykapó), füzikéket (sisegő-
és fitisz füzike), barát- és fenyves cinegéket, királykákat, a
vízparton cankókat (pl. billegető- és erdei cankót),
a Dunán pedig különféle récéket: böjti-,
kendermagos-, tőkés réce (utóbbi költő faj is). Kiemelném a nagy- és kis
kócsagot, mint ritka kóborlót a területen.
A Homokszigetről és a Szentendrei-sziget felöl két-két sarkantyú nyúlik a vízbe, melyen közepes és kis vízállásnál nagy csapatokban pihennek a madarak. A gödi Duna-szakaszon késő ősszel és télen főként bukó récékkel (kerce-, kontyos-, barát réce), valamint kisebb számban csörgő réce csapatokkal, bukókkal, búvárokkal, kormoránokkal, vöcskökkel (kis- és búbos vöcsökkel) és gémfélékkel találkozhatunk. Az itt telelő északi récék és társaik száma nagymértékben függ a hőmérséklettől és a Duna vízállásától. Míg például 2004 decemberében 80-100 pld kontyos réce tartózkodott a sarkantyúk közelében, addig az idei tartósan enyhe, hómentes időszakban jóval kisebb csapatokat lehetett megfigyelni (maximum 50 pld).
Kis számban, de rendszeresen megjelenő érdekesebb fajok: a kis- és nagy bukó, északi- és ritkábban a sarki búvár. A búvárokból szinte mindig egyet látni, csak egyetlen egy esetben észleltem együtt két példányt (északi búvárt).
A kavicsos parton alkalmanként feltűnik a hegyi billegető, de ne feledkezzünk meg az ártérről, ahol ilyenkor nagy számban telelnek a fenyő- és szőlő rigók, fenyőpintyek, süvöltők, csíz csapatok stb.
Érdekes megfigyelések:
egyes években hatalmas madártömegeket lehet látni. Például 1997. decemberében több mint 1 000 pld tőkés
réce pihent és táplálkozott a területen, és ugyanebben a hónapban egy kb.
900-as kormorán csapat szállt át Budapest felől, északi irányba. 1998.
januárjában pedig 11 pld nagy bukót láttunk a Homokszigeti sarkantyúnál. Azóta
már csak elvétve találkozni ezzel a szép madárral.
2004. decemberében 8 pld kis bukó mozgott együtt, valamint egy nagy kócsag vadászott az Ilka- patak torkolatánál. 2006. őszén egy 7 példányból álló énekes hattyú csapat tartózkodott a gödi Dunán. Egy alkalommal néhány füstös récét is megfigyeltünk. A réti sas szintén megjelenik a területen, de láttak már vándorsólymot is. Egy egészen friss megfigyelés: 2007. március 2-án kb. 140 pld kerce réce húzott be éjszakázni a túlparton lévő sarkantyúkhoz.
Bokor Péter, Berty Mihály, Potyó Imre
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A 2006-os fecskeállomány-felmérés eredményeiről
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Táborának résztvevői idén is felmérték Szokolya község fecskeállományát. A számlálás eredménye – a tavalyi adatokhoz viszonyítva – a következő:
| Év | 2005. | 2006. |
| Lakott füstifecske fészkek száma | 32 | 75 |
| Lakott molnárfecske fészkek száma | 229 | 196 |
A füstifecskeállomány a faluban több mint kétszeresére emelkedett tavalyhoz képest, ezzel nagyságrendileg elérte a 2003. óta jellemző számot (2003-ban 66, 2004-ben 87 lakott fészket találtunk). Ez örvendetes változás, hasonló tapasztalható a Bakonyban. A Pilis-Visegrádi-hegységben és a környező településeken viszont csökkent az állomány. Talán segíti a füstifecskék megmaradását, hogy főként a porták félreeső részein fészkelnek, így nem zavarják a ház homlokzatának képét, nem piszkítanak feltűnő helyekre. Érdekesség, hogy a Pozsonyi köz 1. szám alatt egy füstifecske pár a felmérés idején már a harmadik fészekalját nevelte.
Ismét szomorú változás tapasztalható a molnárfecskéknél: tavalyhoz képest kb. 10%-kal kevesebb lakott fészket találtunk. Ennek a madárfajnak 1995. óta – szinte – folyamatosan csökken az állománya. Az idén feltűnően sok, legalább 120 rongált fészket számláltak össze a táborozók. Ezek egy része biztosan sikertelen fészekrakási próbálkozás nyoma, de több háznál (főleg a Fő utcában és a Jókai utcában) leverik a fészkeket. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnénk rá, hogy a molnárfecske védett, eszmei értéke 10 000.-Ft és ez a védettség fészkére is vonatkozik. Másrészt azoknak, akiket zavar a molnárfecskék fészke, fiókáinak ürüléke, felhívnánk a figyelmét arra, hogy ez a madárfaj nagyon sok szúnyogot fog!
Tarján Ambrus
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A titokzatos madár
Vannak olyan madárfajok, melyek „hozzánőttek” az emberek szívéhez. Ilyen madár a kakukk is, melyet legalább hallomásból mindenki ismer, de életmódjáról keveset tudnak.
Régen az emberek azt hitték, hogy a kakukk télen karvallyá változik. Ennek valóság alapja az lehet, hogy a két madár színezete és az alsó testük keresztsávos mintázata hasonlít egymásra. Sőt a hím karvaly még nagyságra sem tér el jelentősen a kakukktól, ezért röptükben felületesen szemlélve könnyen összetéveszthetők. Mivel a kakukk ősszel elvonul, a karvaly pedig a hideg idő közeledésével az emberi települések közelébe húzódik, az emberek úgy gondolták, hogy a rovarok eltűnése miatt a kakukk karvallyá változik és télen verebekkel táplálkozik.
Bizonyára arról is sokan hallottak már, hogy a kakukk a szokványostól eltérően szaporodik. De hogyan? Ezen a téren már nagy a bizonytalanság. A kakukk április közepén érkezik vissza Afrikai téli szállásáról és hamarosan „mostoha” szülőt keres leendő fiókái számára. Ilyenkor lustán, ráérősen üldögél valami jó kilátást nyújtó villanypóznán, egy száraz faágon és látszólag közömbösen tekint végig a tájon. Az énekes madarak nyugodtan építik fészküket, miközben a kakukk árgus szemekkel figyeli minden mozdulatukat, s alig várja, hogy elkészüljön a fészek és megkezdődjön a tojásrakás. Amikor ez megtörténik, akkor óvatosan megközelíti a kiszemelt fészket, gyorsan elhelyez egy tojást benne, majd az ottlévőkből kivesz egyet és sürgősen távozik a környékről. Ezt a műveletet akkor is elvégzi, ha történetesen a fészek tulajdonosai felfedezik őt és hangos rikácsolással próbálják elűzni otthonuk közeléből. A madarak azzal, hogy a kakukk eltávozott a fészektől, befejezettnek tekintik az eseményt és nem is sejtik, hogy idegen tojást melengetnek a fészkükben.
Persze nem könnyű észrevenni a tojáscserét, mert a kakukk rendkívüli módon alkalmazkodott parazita életmódjához. Erre mi sem jellemzőbb mint az, hogy közel száz madárfaj fészkében találtak már kakukk tojást, melyek színre, mintára, de még nagyságra is megtévesztően hasonlítottak a gazdamadár tojásaihoz. A kakukk tojó az elhelyezett tojásaival többé már nem törődik, azt teljesen a dajkamadarak gondjaira bízza.
Nem kell félteni azonban a kis kakukkot, mert a természet sok olyan előnyös tulajdonsággal ruházta fel, ami már tojáshéjon belül érvényre jut. Általában valamivel előbb, de legalábbis egy időben kel ki a tojásból mostoha testvéreivel.A kakukk fióka alig bújik ki a tojásból, máris igyekszik megszabadulni fészektestvéreitől. A tojások vagy a fiókák alá furakszik és addig nem nyugszik amíg ki nem tolja őket a fészekből. Amikor egyedül maradt már csak a növekedéssel törődik. A mostoha szülők eredetileg négy- öt fiókának elegendő táplálékot gyömöszölnek az örökké éhes kakukk fióka tágra nyílt csőrébe.
Ennek megfelelően a kakukk fióka gyorsan növekszik. Hamarosan elhagyja szűk otthonát, majd egy közeli faágra helyezkedik, ahol mostohái tovább etetik. Ilyenkor előfordul az a groteszk eset, amikor a mostoha szülők csak úgy tudják megetetni nagyra nőt csemetéjüket, hogy annak hátára szállnak.
Egy kakukk fióka felcseperedése egy másik madár fiókáinak pusztulásával jár, de mivel a kakukk mindig tömegfajok fészkeibe rakja tojását, így a faj fennmaradását semmiképpen nem veszélyezteti! Viszont a kakukk azon kevés madaraink közé tartozik, melyek képesek elfogyasztani azokat a szőrös hernyókat, nagytestű kártevő rovarokat, amire a kis énekesmadarak képtelenek.
Ha az erdőn, mezőn kakukkal találkozunk, a világért se haragudjunk rá, hiszen hazánkban az egyetlen olyan madár, melyet a természet ilyen különös életmóddal ruházott fel.
Dénes János
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Ritka madarak Sződligeten
Az elmúlt esztendőben (2005.) több ritka madarat figyeltünk meg Sződliget környékén, ami jól jelzi községünk természeti adottságait, hiszen ezek a madarak azért pihentek meg itt, mert alkalmas élőhelyet találtak.
Áprilisban még a horgászoknak is feltűnt az a két gyönyörű réce, melyek a Rákos-patak torkolatánál és a csónakkikötő öböl környékén tartózkodott. Nem csoda, hiszen a mandarinréce és a kisasszonyréce (karolinai récének is hívják) a világ legszebb díszrécéi közé tartozik.
A mandarinréce hím meglehetősen tarka színezetű madár. Csőre piros, feje vörhenyes, szemsávja fehér, a nyaka narancssárga színű. Jellegzetessége, hogy a szárnyán hátul felálló „tollvitorlát” visel. Kelet-Ázsiai elterjedésű faj. Európában csak Angliában élnek félvad példányai.
A kisasszonyréce hím feje és teste fémesen csillogó kék és zöld színben pompázik, attól függően, hogy milyen irányból éri a fény a tollazatát. A fejét fehér csíkok díszítik, a melle sárgás, vörhenyes színnel tarkított. Elterjedési területe Észak-Amerika, Kanada déli része, egészen Kubáig. Európában szabadon nem él, szépsége miatt gyakran tartják fogságban díszmadárként. A Sződligeten megfigyelt példányok is bizonyára fogságból szöktek meg, de szemmel láthatóan jól érezték magukat a szabad világban.
Augusztusi hónap tartogatta az igazi meglepetést, erre már a madártannal foglalkozó szakemberek is felfigyeltek, egy átvedlő hím pehelyréce jelent meg a Dunán, és néhány napot itt töltött Sződliget környékén. Ez a madár a távoli Északi-tengerek lakója. Magyarországon ritka téli vendég, de ilyen korai időszakban talán még soha nem figyelték meg. Évek múlhatnak el, amíg a pehelyréce ismét ellátogat a sződligeti Duna szakaszra.
Egy terület madártani értékét nem igazán ezek a ritka madárfajok jelentik, ezek egyszer itt vannak, azután évekig nem látjuk őket. A tudomány számára értékes adatokat szolgáltatnak, és bizonyítják azt is, hogy a környék fontos szerepet tölt be a madarak életében. Az igazi értéket azonban azok a madarak jelentik, amelyek állandóan itt tartózkodnak, vagy rendszeresen visszatérnek – vonuló madarak – és itt fészkelnek. Amikor kimegyünk sétálni az erdőbe, ezekkel a madarakkal találkozunk, s ha nem is látjuk őket, gyönyörű énekük akkor is eljut hozzánk.
Az elmúlt esztendőben sikerült olyan madarak fészkelését megfigyelnünk, amelyek létezéséről csak régi
elbeszélések szóltak. Megtaláltuk a parlagi pityer fészkét a Debegió-hegy
környékén, a réti tücsökmadár a patak mellett az egyik nedves réten költött, a
Floch erdőben pedig rábukkantunk a gyönyörű, fokozottan védett jégmadár költő üregére. Ezek a nagyon eltérő
élőhelyet igénylő madárfajok előfordulásai bizonyítják, hogy Sződliget határában
milyen változatos biotópok alakultak ki az évszázadok során. Amíg ezek a
mozaikszerűen elhelyezkedő természetes élőhelyek megmaradnak, addig bízhatunk a
gazdag állat- és növényvilág fennmaradásában.
Mindez nagyrészt rajtunk, embereken múlik.
Dénes János
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Madárinfluenza
A híradások nap mint nap beszámolnak arról, hogy Európa számos országában, köztük Magyarországon is, megjelent a madárinfluenza.
2007. február végén Dunakeszi közelében, a horányi révnél találtak egy bütykös hattyút, melyről később kiderült, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusú vírussal fertőződött. A járványügyi intézkedések során 3 km-es védőkörzetet és egy 10 km-es megfigyelőkörzetet alakítottak ki. Az intézkedés célja, hogy megakadályozzák a házi baromfifélék fertőződését, mert ezek az állatok különösen érzékenyek a betegségre, közöttük tömeges elhullást okozhat. A megfigyelési körzetbe Sződliget is beletartozik. Az önkormányzat azonnal tájékoztató szórólapokat küldött ki a község lakóinak, mely a madárinfluenzával kapcsolatos minden információt tartalmazott.
A madárinfluenza nem új keletű dolog, az egész világon előforduló, elsősorban a szárnyasokat érintő betegség, amit már régóta ismernek a szakemberek. A szabadon élő vándor madarak terjesztik. A legtöbb madárfaj aligha kerülhet kapcsolatba a betegséggel habár teljesen kizárni nem lehet. Egyes fajok, például a házi galambok, természetes körülmények között nem betegszenek meg, ugyanakkor vannak madárcsoportok, melyek különösen veszélyeztetettek. Ezek közé tartoznak a vízimadarak, melyek télen viszonylag kis helyen csapatosan összegyűlnek. A vadkacsák, a vadludak, a hattyúk természetes hordozói a madárinfluenzának. Ezek a madarak tünetmentesen együtt élnek a vírussal, ritkán betegszenek meg, kivéve a bütykös hattyút, mely valamilyen oknál fogva érzékenyebb a betegséggel szemben. A legtöbb elhullás ennél a madárnál tapasztalható.
A madárinfluenza állategészségügyi probléma, elsősorban a madarak betegsége. Az ember megszokott, normális életvitele között nem fertőződhet meg. Nyugodtan ehetünk csirkepörköltet, sült kacsát, húslevest, mert hetven fokon hevítve minden influenza vírus elpusztul. A madárinfluenza, az emberre is veszélyes H5N1 vírus is, csak közvetlen érintkezés útján terjed, a madarak ürüléke, különféle testváladékai fertőznek. Ezért nem szabad elhullott madártetemhez nyúlni és védőeszközök nélkül beteg madárral huzamosabb ideig egy légtérben tartózkodni, mert ily módon bejuthat a vírus a szervezetbe.
Fagyos reggelek ide, hóesés oda, az biztos hogy tavasszal elkezdődik a madárvonulás. Március elején a hóesés ellenére láttunk már Sződligeten barázdabillegetőt, seregélyt, nagy kócsagot, mezei pacsirtát, ezek dél felől hazatérő madarak.
A szakemberek véleménye szerint semmi kúríózium nincs abban ha a madárvonulás során elhullott madarat találnak és valószínűleg ujabb madárinfluenzás gócók is ki alakulhatnak. Ez a betegség természetes következménye, járvány kialakulásától azonban nem kell tartani. A tavasz előre halladtával a madárinfluenzás esetek is megszünnek.
Európában a legtöbb esetben elpusztult bütykös hattyúkban találták meg az emberre is veszélyes H5N1 altípusú madárinflenza vírust. Ez nem azt jelenti, hogy ez a madár a „bűnös”, hogy a hattyú terjeszti a kórt, hanem sajnos valamilyen oknál fogva érzékenyebb a betegségre. A viszonylag nagyobb számú elhullás talán a bütykös hattyú életkörülményeiből adódhat.
Az észak-európai hattyúk a telet Közép- és Dél Európában töltik, sok madár éppen Magyarországra érkezik. Amikor nálunk befagynak az állóvizek, akkor a hattyúk a nagyobb folyók jégmentes vizein gyülekeznek, ahol kisebb-nagyobb csapatokban a települések közeli partszakaszokat keresik fel.
Nem véletlen a hattyúk ragaszkodása a településekhez, hiszen megszokták az embereket és szinte „háziállatok” módjára várják a vízbe dobált eleséget. Az emberek által nyújtott kiegészítő táplálék nagyon sokat segít a madaraknak, de nem pótolja teljesen ezeknek a nagy testű állatoknak a természetes táplálék szükségletét, ezért a tél vége felé sok hattyúnál jelentős testsúly csökkenés figyelhető meg. A tél folyamán legyengült példányok pedig különösen érzékennyé válnak a különböző mikroorganizmusok okozta megbetegedésekre. Példa erre az Esztergom közelében elhullott bütykös hattyúk esete, melyek halálát baktérium okozta. Amíg egy jól táplált, ereje teljében lévő madár tünetmentesen hordozhatja a madárinfluenza vírusát, addig egy legyengült szervezetű madár könnyen áldozattá válik.
Dénes János
Vissza a tartalomjegyzékhez!
A rút kiskacsa
A hattyú a legismertebb madaraink közé tartozik, szinte mindenki ismeri, kezdve az óvódásoktól a felnőttekig. Amikor ezzel a madárral találkozom, gyerekkorom egyik kedvenc meséje jut eszembe a Rút kiskacsa története, amikor a csúnyácska „kiskacsából” szépséges hattyú lesz.
A valóság kicsit hasonlít a mesére, mert a fiatal hattyú valóban egyszerű szürkésbarna színezetű, a hófehér tollazata csak az első vedlés után alakul ki. Ilyenkor büszkén, méltóságteljesen úszkálnak a vízen, a körülöttük hápogó vadkacsákkal, kisebb madarakkal mit sem törődnek, hiszen tekintélyes, közel másfél méteres nagyságukkal, ők a „vízimadarak királyai”.
Ma már megszokott látvány a Dunán, a Balatonon, a nagyobb halastavakon úszkáló bütykös hattyúk, amelyek sokszor annyira szelídek, hogy akár az emberek kezéből is elfogadják a táplálékot.
Nem mindig volt ez így! A bütykös hattyú kifejezetten ritka madár volt Magyarországon, és a másik két európai faj, az énekes- és kis hattyú (Bewick hattyú) megjelenése is eseményszámba ment a múlt században. Habár 2005-ben igazi szenzáció volt, hogy közel kétszáz év után ismét fészkelt énekes hattyú hazánkban, méghozzá a DINP határán, az Ipoly-völgyében.
A kis hattyú a legritkább faj, hazánkban egyetlen előfordulása volt ismert 1899-ből, majd ezt követően 1977. január hónapjában Vác és Sződliget között figyeltünk meg négy példányt, majd ugyanebben a hónapban Sződligeten a Dunán láttak két példányt a szakemberek, és ez az adat már bekerült a tudományos „nagykönyvbe”. Érdekes, hogy ettől kezdve rendszeresen fel-felbukkan néhány kis hattyú Magyarországon. A kis hattyú elnevezése ne tévesszen meg senkit, mert az igaz, hogy a madár nagyságára utal, de a valóságban alig kisebb rokonainál. A hattyúk a megkülönböztető bélyegeiket elsősorban a csőrükön hordják. Az énekes hattyú fekete csőrén nagy, ék alakú sárga folt van, ezzel szemben a kis hattyúnak csak a csőr tövénél látható egy kicsi, lekerekített sárga folt. A bütykös hattyú csőre narancsvörös, a csőr tövén nagy fekete bütyök van. A fiatalok csőr töve fekete.
E rövid kitérő után térjünk vissza a bütykös hattyúra. Ennek a madárnak látványos hazai elterjedése igencsak feltűnt az embereknek. Vajon mi történhetett ezzel a madárral? A bütykös hattyú hazai fészkeléséről l875-ből van adatunk, egyébként csak vonulás időben és téli vendégként mutatkozott, majd az l970-es évektől egyre gyakrabban jelent meg hazánkban és szórványos fészkelését is megfigyelték. Napjainkban közel háromszázra becsülik a költő párok számát.
A bütykös hattyúk teljesen vad állománya Észak-Európa megközelíthetetlen nagykiterjedésű mocsaraiban költenek, de félvad példányai Nyugat-Európa nagy részén elterjedtek, ahová az elmúlt évszázadokban betelepítették, és a megszelídített, szinte háziasított hattyúk a közparkok kedvelt díszmadarai lettek. Ezek a madarak eredményesen szaporodnak és állományuk annyira megerősödött, hogy elkezdtek Közép-Európa felé terjeszkedni. Bizonyára ennek köszönhető hazai elterjedése.
2006. január l8-án „hattyú találkozó” volt Sződligeten. Egy öt, és egy hattagú bütykös hattyú család tartózkodott a Dunán. Tőlük tisztes távolságra, hogy elkerüljék az összetűzést, még egy öreg madár úszkált. A hattyúk napokig itt tartózkodtak. A távcső látómezejében feltűnt, hogy két fiatal hattyú nyakán széles műanyag gyűrű van. Már messziről el lehetett olvasni az adatokat, de amikor a madarak közel úsztak, akkor szabad szemmel is jól látható volt a felirat. Ezt a módszert azért fejlesztették ki a kutatók, hogy a madarak ismételt befogásuk nélkül azonosíthatók legyenek, így sokkal több adatot kaphatunk életükről, vonulásukról, telelőhelyükről.
Dénes János, Szyli Árpád
Vissza a tartalomjegyzékhez!
Madarászás és vegetarianizmus
Ugyan mi köze a madármegfigyelésnek és a vegán életmódnak egymáshoz? - kérdezheti jogosan az olvasó.
Valóban, számomra sem létezett kapcsolat e két fogalom között. Nemrég azonban eltöprengtem: mindig is rajongtam a természetért, az állatokért, legfőképpen a lenyűgöző madárvilágért, mely lényekben a szabadság, a szépség és a harmónia közvetítőit láttam. Ugyanakkor szemet hunytam és nem foglalkoztam azzal, amit a megtört, halálfélelemben, sötétben élni kényszerült házi szárnyasok millióival teszek. Azzal, hogy hozzájárulok azoknak a teremtményeknek a szenvedéséhez, amelyeket csodálok és tisztelek. Mert kérdezem én: az ételnek „nevelt” csirkék, libák, pulykák, kacsák nem madarak? Nem lehet őket is madárként tisztelni, szeretni?
Többek között ennek végiggondolása vezetett el engem az elhatározáshoz, hogy vegetáriánus leszek.
Sokan, akik a vegetarianizmust támadják vagy nem értenek vele egyet azt hangoztatják, hogy az ember mindenevőnek teremtetett. A természettel harmóniában élő népek vadásztak (vadásznak), húst fogyasztottak (fogyasztanak). De mi, modern nyugati kultúrában élők régen messze eltávolodtunk attól, amit megeszünk. Tárgyként kezeljük azon haszonállatokat, melyek táplálnak minket és kiszolgáltatottak brutalitásunknak. Mi megtehetjük, tiltakozhatunk ez ellen, mégpedig a leghatásosabban úgy, hogy megtagadjuk a húst magunktól. Észre fogjuk venni, semmi kárt nem okozunk ezzel szervezetünknek, egészségünknek. Sőt! Figyeljük csak meg: a hizlaldákban és egyéb horrortanyákon leendő rántott csirkéinknek, libamájainknak hormonokat, vitaminokat, színező anyagokat és egyéb „finom” falatokat adnak, amelyek elfogyasztásuk után beépülnek a mi szervezetünkbe is. Így végül kiderül, hogy egészségesebbek maradunk, ha nem esszük meg az állatokat.
És hogy a madaraknál maradjak; mikor terepen vagyunk és egy fácán gyönyörű, csillogó tollait csodáljuk, gondoljunk azokra a szerencsétlen, ugyancsak tyúkalkatúakra, melyeknek levágják a csőrét, hogy ne szagassák ki saját- és társaik tollait, melyeket hideg, szűk ketrecekben zsúfolnak össze, hogy egymást nem hagyják levegőhöz jutni és melyeket épp úgy megillet a napsütés, a friss levegő, a normális élet és még a szeretet is.
Mindennek nem kellene így lennie, ha nagyobb hangsúlyt kapnának a falusi, vidéki kisgazdálkodások, a szabad állatartók és farmok, ahol a baromfik szabadon mozoghatnak, csipegethetnek, élhetik életüket, legalább azt a kis rövid életüket a tojásból való kibújástól a gyors és fájdalommentes halálig, amikor a gazda szinte sajnálja megölni állatát. Mert be kell ismernünk, ez lenne a normális emberi reakció. Az indiánok is, ha elejtettek egy nagyra becsült vadat, szertartást tartottak, megköszönték neki, hogy életét adta azért, hogy az embert táplálja. Valahogy ez a hozzáállás szimpatikusabb, emberségesebb, igaz?
Ezek szerint tehát a tenni akaró ember két alternatíva közül választhat: eszik húst, de szigorúan és körültekintően kizárólag falusi, szabadon tartott, ha úgy tetszik bio állatot fogyaszt, illetve egyáltalán nem eszik húst. Utóbbi esetben az is eldönthető, hogy egyéb állati eredetű ételt fogyasszunk-e, de általában aki abbahagyja a húsfogyasztást, az olyan lelki folyamatokon is keresztülmegy, hogy nem hajlandó, csak növényi élelmiszert enni.
Számomra egyértelműen pozitív hatással járt és jár ma is ez az életmódváltás. Könnyebbnek érzem a lelkem, nem nyomja a gyilkos lelkiismeretfurdalása, emellett kedvem, közérzetem, erőnlétem is kedvezően alakult. Kitágult a világ és bosszant korábbi vakságom. Épp ezért igyekszem minél több emberrel megosztani tapasztalatomat és legalább egy kis kételyt, bizonytalanságot beléjük csepegtetni.
A madarászás egy olyan hobbi, másoknak munka, mely felerősíti az ember kötődését a természethez, jobban vágyik közelségére és csodáira. Leginkább azonban alázatra nevel, tiszteletre, hogy nem az ember a Föld ura és kötelessége annak megóvása, illetőleg a saját maga okozta sebek begyógyítása, amennyire csak erejéből képes.
Zárszóként egy indián bölcsességet idéznék, melyet igazán talán csak egy odaadó madarász érthet meg:
„Egyetlen sasban benne van minden, amit a világról tudunk”
John Fire Lame Deer (Sánta Őz)