Főoldal | Programok | Hírek | Kapcsolat
Az egynapos hétvége, az óraátállítás és a borúlátó meteorológiai előrejelzések ellenére kereken huszan gyűltünk össze a szokásos tavaszi kirándulásunkra. Több tagtársunk ezúttal nem tudott velünk tartani, mert ők az évnek ebben a szakaszában már javában terepi munkát végeznek.
Nem terveztünk nagyobb túrát, célunk ezúttal a Börzsöny egyik csendes vidékének, a Nagy-Gallának és környékének bebarangolása volt.
Idén hosszúra sikeredett a tél, a magasabb régiókban, fent a Börzsöny szívében néhol még 10-15 cm-es, összetömörödött hó borítja a hegységet, bár a "hóhatáron" már ott is nyílnak a hóvirágok.
Minket idelent szemerkélő eső fogadott, Márianosztráról indulva azonnal megmárthattuk bakancsainkat a becsületes tavaszi sárban.
Hétről hétre, napról napra sorra érkeznek haza rég nem látott madaraink. A település határában házi rozsdafarkú keresgélt, a közeli nagy kiterjedésű mezők felett már szóltak a magasban a mezei pacsirták, a bokorsávokban vörösbegyek énekeltek, majd az erdő széléhez érkezvén az énekesrigók kellemes strófái kísérték tovább utunkat.
A Brjéska-bányához közeli László-forrás, majd a néhány kilométerrel lejjebb a szépen foglalt Vasutas-forrás által is táplált, amúgy rendesen meglehetősen kis vízhozamú Misa-réti-patak most hangosan csobogva igyekezett el mellettünk az Ipollyal történő randevújára. Rövidesen megkezdhettük nem túl hosszú, cserében igen meredek kaptatónkat a Nagy-Galla keleti oldalán a tavaly felújított Börzsönyi Kéktúra útvonalához csatolódó Kék-háromszög jelzésén.
Talpalatnyi plató, széles kilátás - ez jellemzi a Nagy-Galla tanúhegyeket idéző, 479 méteres csúcsát. Alant a Börzsöny szemet gyönyörködtető déli vonulatai fogynak szelíd lankákká, mögötte a Duna írja le az évmilliók alatt kialakult lusta kanyarulatait, kettészelve az egykor egybetartozót, a panorámát pedig végül a Visegrádi-hegység tömbje zárja le.
Hol máshol, ha nem itt jön meg az ember étvágya? Csendes szemlélődés közepette láttunk neki az otthonról hozott falatoknak, amire a koronát a rohamos tempóban fogyatkozó, tagtársunk által készített, házi sütésű sajtos rúd tette fel.
Igen szép útvonalon kezdtük meg túránk második, könnyebb szakaszát. Nyugati irányban, a Zöld-háromszög jelzésen érkeztünk le a hegy lábához, majd a Galla-tisztást érintve még egy utolsó pillantást vetve a csúcsra kanyarodtunk vissza Márianosztra felé.
A nyirkos időjárásnak köszönhetően számtalan foltos szalamandra bújt elő időközben a rejtekhelyéről. Nagyjából mostanság kezdődik a nászuk, nyilván ez is fokozta aktivitásukat. Fényképész társaink - kihasználva a kínálkozó lehetőséget - készítettek néhány felvételt róluk, a csapat többi tagja közben lassan ereszkedett tovább a völgyben. Fekete harkály szólt a közelben, majd végül egy sárgafejű királyka búcsúztatott minket az erdőtől.
Hamarosan felbukkantak a közelben a Nagy Lajos király által a pálos rend számára építtetett kolostor tornyai, s lassan "bezárult a kör", egy kellemes napot magunk mögött tudva visszatértünk túránk kiindulópontjához.
Az MME BHCS kirándulásai remek alkalmat nyújtanak az egyesület életébe való bepillantáshoz, de minden más programunkra továbbra is szívesen várjuk az érdeklődőket és a természetért, természetvédelemért tenni kívánó önkénteseket, leendő tagtársainkat!
Mátéfy Szabolcs



Fotók: Mátéfy Szabolcs
Varga Péter
Nagy Csaba