Publikációk

vissza

Tartalomjegyzék:

Megtévesztő állatnevek (Tarján Ferencné)

Pannongyík előfordulása a Börzsönyben (Dénes János)

A globális felmelegedés (Kazi Dorottya)

Globális felmelegedés Magyarországon (Kazi Dorottya)

Napfürdőzés a felhők felett

A magyarföldi husáng

A Gödi sziget (Bokor Péter, Berty Mihály, Potyó Imre )

Szokolyai fecskefelmérés (Tarján Ambrus)

A titokzatos madár (Dénes János)

Ritka madarak Sződligeten (Dénes János)

Madárinfluenza (Dénes János)

A rút kiskacsa (Dénes János)

Odúlakó madarak (Nagy Csaba)

Madarászás és vegetarianizmus (Forintos Nikolett)

Megtévesztő állatnevek

Gaál István (1877-1956), aki a kolozsvári majd a szegedi egyetem professzora volt és 1925-től nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Őslénytárát vezette, 1936-ban megjelentette Természettudományi koholmányok c. könyvét. Ebben a Megtévesztő állatnevek c. fejezetben olvashatjuk a következőt:

„Az eddig fölsorolt megtévesztő elnevezések megváltoztatása bármennyire szükséges és hasznos, de egyiké sem olyan mértékben, mint a „kecskefejő” néven ismert, szelíd természetű, hasznos madár nevéé. Ennek a névnek megváltoztatása madarunk szempontjából a szó szoros értelmében életkérdés.

Mert kell-e mondanunk: ez a madár kecske, s általában semmiféle emlősállat megfejésével nem foglalkozott. Nevéhez (Caprimulgus, szószerint „kecskefejő”) a rossz megfigyelő régi korban azon a réven jutott, mert feltűnően széles a szája, tág a torka, s estefelé csakugyan a nyájak közelében szeret tartózkodni. Aminek, mint ma már biztosan tudjuk, az az egyszerű magyarázata, hogy a nyájat körüldongó rovarságot szokta tizedelni.

A sok ráillő elnevezés közül, amelyet Herman Ottó és Chernel István munkáiban összegyűjtve találunk, a „lappantyú” látszik a legalkalmasabbnak. Több jó tankönyvben már így is szerepel. Használjuk mi is minden esetben ezt.”

A madár tehát megmenekült, hogy a névváltoztatás által e, az nehéz kérdés, és most jöhetnek az okos mai madarászok, akik megmondják, hogy vajon hány lappantyú volt az 1930-as években, Gaál István aggódása idején, és hány van ma? Esetleg a kecskefejőket is ide lehet számítani, hogy jobb legyen az eredmény.

Egy másik megtévesztő madárnév:

„A madártannal nem foglalkozó avatatlan szinte megütődik rajta, amikor azt hallja, hogy a „sárga rigó” név teljesen megtévesztő. Mert hiszen sárgának nagyon szép sárga ugyan, de rigónak – egyáltalán nem rigó! Bonctani sajátságai révén ez a madár a Varjúszerű éneklők” csoportjába tartozik, vagyis a varjúnak, csókának, szajkónak, szarkának legközelebbi rokona. Az igaz rigókkal tehát csak távolabbi atyafiságban áll.

Mindezek ellenére nem könnyű a népdalainkban oly gyakran szereplő pompás madárnak ezt a nevét elfeledtetni. Pedig Herman Ottó kutatásai révén kiderült, hogy sok magyar vidéken sok más néven ismerik madarunkat. Népies, jó csengésű nevei közül „sármáringó”, „szolgabíró”, vagy akár az „aranymál” egészen elfogadható, illetőleg általánosan használható lenne, de az ornitológusok már a kissé hosszú „aranymálinkó” elnevezést fogadták el, s ezt használják  műveikben.

Ez is megfelel; így tehát most már emellett maradhatunk.”

A mai madárhatározókban azonban csak a sárgarigót találjuk meg és hiába keressük az aranymált vagy az aranymálinkót, szolgabírót sem találunk.

Tarján Ferencné

Pannongyík előfordulása a Börzsönyben

A vakondokgyíkfélék családjának több száz faja ismeretes a világon, ebből az érdekes állatcsoportból mindössze egyetlen faj található hazánkban, a pannon vagy magyar gyík. Ezt a kis gyíkocskát elsőként kiváló természettudósunk, Kitaibel Pál írta le először l797-ben. Ezért először az Ablepharus pannonicus, később a felfedező tiszteletére az Ablepharus kitaibelii rendszertani nevet kapta. A magyar gyík előfordul még Kis-Ázsiában és Európa több országában, így Romániában, Dél-Szlovákiában és néhány balkáni országban.

Hazánkban leginkább Budapest környékén található, de szigetszerűen az ország más területein is előfordul, főként a Bakonyban, a Cserhát vidékén, a Vértesben, és különös módon a Kecskemét környéki homokpusztákon is megtalálták.

Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy először találkoztam ezzel a gyíkocskával, de az első találkozás élménye még ma is elevenen él emlékezetemben. A Cserhát egyik déli lejtésű hegyoldalán kapaszkodtunk felfelé, nagyokat szippantottunk a kora tavaszi levegőből, amikor lépteink zajára egy kis gyík igyekezet eltűnni a falevelek között. Gyorsan utánakaptam. Felmarkoltam a faleveleket, s ujjaimat óvatosan szétnyitva megláttam életem első magyar gyíkját.  Hogy biztos legyek a meghatározásban, elvittem a gyíkot Schmidt Egonhoz, a Magyar Madártani Intézet tudományos főmunkatársához, kiderült hogy valóban magyar gyíkot fogtunk, ráadásul olyan helyről került elő, ahonnét még nem ismerték előfordulását.

  Azóta, madarászás közben, többször találkoztam ezzel a ritka állattal. Legutóbb 2007.május 13-án a Börzsöny egyik védett területén láttam öt példányt, egy viszonylag kis területen, ami nagyobb populációt sejtet.

A magyar gyík már külső megjelenésében is nagyban különbözik hazai rokonaitól, inkább hasonlít egy kis kígyóra, mint az erdőszélén gyorsan tovairamló zöld- vagy fürge gyíkra.

Hazánkban a legkisebb és a legfinomabb felépítésű gyíkocska, hossza mindössze 9-ll cm. Vékony teste bronzosan fénylő, vörhenyes barna színben pompázik. Szemétől mindkét oldalán sötétbarna sujtás húzódik. Jellegzetesen apró lábai vannak, amelyek már nem képesek betölteni funkciójukat, ezért az állatka gyakran pihenteti, menekülés közben testéhez szorítja, és kígyózó mozdulatokkal igyekszik eltűnni a fű között. Fejlődéstörténetileg mintegy átmenetet képez a fürge gyík és a lábatlan gyík között. Szemhéjuk összenőtt, ezért furcsa, merev pillantásuk van, mint a kígyóknak.

   A magyar gyík élőhelyének a meleg, napsütötte, gyér fűvel és bokorral benőtt sziklás hegyoldalakat, erdei tisztásokat választja. Kora tavasszal bújik elő téli rejtekéből. Ilyenkor találkozhatunk vele, mert később a felnövekvő aljnövényzetben már nehéz észrevenni. Táplálékát apró rovarok, elsősorban puhatestű pókok alkotják.

A magyar gyík jelentős állatföldrajzi ritkaságnak számít, ezért értékes természeti kincsünk. Mindent meg kell tennünk, hogy egyre ritkuló állományát megőrizzük és megóvjuk az utókornak. Ritkasága miatt a szigorúan védett állatok közé tartozik.

                                                                                                                     Dénes János

A globális felmelegedés

Az elmúlt évben Európa nagy részén – hazánkban is – többször tapasztalhattunk az átlagostól eltérő időjárási viszonyokat. Szárazság, majd özönvízszerű esőzések, később árvizek pusztítottak.

  A mintegy száznegyven évre visszatekintő mérési adatok alapján a felszínközeli, a szárazföldek feletti és a tengerfelszíni hőmérséklet globálisan 0,6 Celsius-fokkal emelkedett a XX. Században. Az utóbbi évtizedek magaslégköri, majd műholdas mérései szerint a melegedés nemcsak a felszín közelében, hanem az alsó nyolc kilométeres légrétegben is tapasztalható.

  Ugyancsak a műholdas megfigyelések bizonyítják, hogy 1960 óta a felszín hóval borítottsága világátlagban tíz százalékkal csökkent. A felszíni megfigyelések kimutatták, hogy a XX. század folyamán az északi félteke közepes és sarkvidékekhez közeli szélességi körein a folyók és a tavak átlagosan körülbelül két héttel rövidebb ideig voltak befagyva. A szélsőségesen alacsony hőmérsékleti értékek 1950 óta ritkábbak, a magasak kissé gyakrabban fordulnak elő.

  Az elmúlt évszázadban a tengerek vízszintje 0,1-0,2 méterrel emelkedett, és a csapadék mennyisége is növekedett. A trópusi területeken a csapadéknövekedés mértéke ugyanakkor csökkent, a déli féltekén pedig nem változott. Úgy látszik tehát, hogy az eltérések egyes régiókban nem azonosak.

  Mi okozza az éghajlati elemek változásait, folytatódik-e ez a tendencia, és ha igen, milyen mértékben? Csak az éghajlat természetes változékonyságáról van-e szó vagy a külső emberi beavatkozás hatása érvényesül?

  Az éghajlatváltozást természetes és emberi tevékenységgel kapcsolatos tényezők befolyásolják. Ezeknek hatását legegyszerűbben úgy hasonlíthatjuk össze, ha meghatározzuk a sugárzási egyenleg változását. Ez a felszínre érkező és onnan távozó sugárzás különbsége. Bizonyos hatások növelik, mások csökkentik a Föld-légkör rendszer egyenlegét. A növekvő sugárzási egyenleg melegedést, a csökkenő pedig lehűlést okoz. Az ipari forradalom óta kimutatható az emberi hatás, amely elsősorban az úgynevezett üvegházhatású gázok mennyiségének növekedésével realizálódik. Ezek a gázok a Napból érkező sugarakat átengedik a légkörön, ám a felszínről visszasugárzott energiát visszatartják, ezáltal a légkört melegítik. A légköri szén-dioxid-tartalom 1750 óta 31 százalékkal növekedett, feltételezhető, hogy most a legnagyobb a koncentrációja. A metán, dinitrogén-oxid, halogének és a troposzférikus ózon mennyisége ugyancsak megnőtt a légkörben. Ezek szintén hozzájárultak a sugárzási energia, ezáltal a hőmérséklet növekedéséhez.

  Természetes hatások is érvényesülnek az éghajlatváltozásban. Ilyenek például a napfolttevékenység következtében fellépő napsugárzás-intenzitás értékeinek változásai, melyek az elmúlt két és fél évszázadban ugyan növelték a felszíni sugárzás egyenlegét, de lényeges hatásuk nem volt az éghajlatra.

  A legnagyobb átalakulást előidéző üvegházhatású gázok akár kétszáz évig is a légkörben maradhatnak, így még abban az esetben is hatnának, ha a kibocsátásuk azonnal megszűnne. Az éghajlatváltozás mértékét a várható kibocsátás alapján modellezik. Az éghajlati modellek egybehangzó eredménye a globális átlaghőmérséklet további, egyre gyorsuló ütemű növekedését mutatja. A melegedés a szárazföldi jégtakaró olvadását és a víz hőtágulását okozza. A tengeri jégtakaró is csökken és visszahúzódnak a szárazföldi hómezők és gleccserek. A világméretű felmelegedés miatt az óceánok áramlási rendszere is megváltozhat. A növekvő csapadék több édesvizet juttat a Jeges-tengerbe, így csökken a sótartalma. Ez a folyamat a függőleges vízszállítás akadálya lehet a sarkvidéki tengerekben, és gátolhatja a Golf-áramlat északra haladását. Azokon a területeken tehát, ahol eddig a Golf-áramlat melegítette az éghajlatot, a világméretű tendenciával ellentétben lehűlés várható.

  Az éghajlati körülmények változása miatt valószínűleg átalakul a természetes növénytakaró. Bizonyos területeken még a termeszthető növények fajtaösszetétele sem lesz olyan, mint manapság. A mezőgazdaság mind a hőmérséklet, mind a csapadék, mind a szén-dioxid-tartalomra nagyon érzékeny. A téli gabonák termesztési területe várhatóan az észak-európai térségre is kiterjed, Közép-és Dél-Európában pedig terméshozamuk növekedésére számíthatunk. Ezzel szemben a nyáron aszályos területeken kisebb lesz a termés.

  Az Alpokban várhatóan 2100-ra a gleccserek 95 százaléka eltűnik, emiatt csökkenni fog a téli turizmus. A hőmérséklet és a csapadék változása előreláthatóan a szélsőséges időjárási helyzeteket is növeli majd. A szokásosnál gyakoribbá válhatnak a magasabb hőmérsékletek, míg ritkábbak lesznek a szélsőségesen alacsony értékek. A szeszélyesebb csapadékeloszlással növekszik az erőteljesebb csapadékhullás esélye. Azok a területek-elsősorban Dél-Európa- amelyek amúgy is hajlamosak a nyári aszályra, a hőmérséklet emelkedésével és a szeszélyes csapadékeloszlással még inkább ki lesznek szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek. A csapadéknövekedés miatt Nyugat-Európában ugyanakkor megnő az árvizek veszélye. Ez a Duna révén hazánkra is hatással lehet.

  Egyes területeket árvíz, másokat tartós aszály fenyeget, eltolódhatnak az éghajlati sávok. A tengerszínt-emelkedés, az aszály és más tényezők hatására emberek milliói kerekedhetnek fel, hogy lakóhelyet változtassanak. Ez a legújabb kori, soha nem látott méretű népvándorlás világméretű konfliktusokat okozhat.

 Az emberiségnek komoly önvizsgálatot kell tartania, nem elég a környezetszennyezés csökkentéséhez a kormányok közötti megállapodás. Teljes körű szemléletváltásra van szükség, hiszen olyan dolgot veszíthetünk el, ami pótolhatatlan. Csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását. A csökkentés azonban a jelenlegi gazdasági életet nagyban érinti. Különösen a túlnépesedett, fejlődő országokban, ahol az emberek egyre több energiát és élelmet igényelnek, hiszen szeretnének a fejlett országok állampolgáraihoz hasonlóan élni. Mivel a környezetvédelem főként a rendelkezésre álló anyagi javak kérdése, paradox módon ott tudják a kibocsátást leginkább mérsékelni, illetve stabilizálni, ahol a gazdagság a legerősebb. A jövő globális környezete tehát így nagymértékben a szegénység felszámolásától, a népesség növekedésének megállításától függ. Olyan fenntartható fejlődésre van szükség, amely a környezetet, a jelenlegi kedvező éghajlatot, a jövő nemzedékek számára is megőrzi.

   Habár Al Gore Kellemetlen Igazság című filmje főként az amerikai  állampolgároknak szól, azért sok adat és a következmények nagy része minket is érint, hiszen ez egy globális probléma. Üzenete minden népnek és minden egyes embernek szól: ideje fontolóra venni, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy a bolygónk. Igaz, a globális felmelegedést megakadályozni már nem lehet, de minden lehetőt meg kell tennünk a mértékének csökkentésére, a folyamat lassítására, illetve meg kell tanulnunk alkalmazkodni, együtt élni vele.

   A kulcsszavak tehát a csökkentés, (kevesebb káros anyagot kéne a levegőbe juttatni) és az alkalmazkodás (a megváltozott klíma által felkínált új feltételekhez az élet szinte minden területén aktív alkalmazkodás szükséges).

Kazi Dorottya

Globális felmelegedés Magyarországon

   Az elmúlt évben Európa nagy részén – így hazánkban is – többször tapasztalhattunk az átlagostól eltérő időjárási viszonyokat. Szárazság, majd özönvízszerű esőzések, később árvizek pusztítottak. Az éghajlatra természetes és emberi tényezők (antropogén hatás) is hatnak: a nap, a vulkánok aktivitása, a Föld pályájának változása, az üvegházhatású gázok koncentrációja mind hatással vannak rá.

   Elsősorban a nagyobb szárazság és az édesvízkészletek relatív hiánya miatt lehetnek negatív következményei Magyarországra nézve a globális felmelegedésnek. Gyakoribbá válhatnak az extrém időjárási események is, és ugyancsak kedvezőtlen, hogy a kevés csapadék is egyenetlenebbül oszlik majd el: hetekig szárazság van, később pedig hirtelen zúdul majd ránk kiadós eső, ami sokkal nagyobb károkat okozhat, mint az eddigi csapadékhullás.

   Világszerte az átlaghőmérséklet növekedése várható a közeljövőben, ami nem csak a forróság növekedését jelenti, hanem egyre gyakoribb szélsőséges időjárást is magával vonz, vagyis emelkedik a természeti katasztrófák előfordulásának veszélye. Hazánkban természetesen nem hurrikánokra kell számítani, sőt a Kárpát-medence miatt a szelek sem lehetnek olyan erősek országunkban, mint más helyeken, de a forróság, az özönvízszerű esőzések, szárazság problémája minket is nagyban érint, illetve érinteni fog. Tény azonban, hogy a világon talán Európát érinti majd legkevésbé a globális felmelegedés veszélye a többi kontinenshez képest. Sőt, Európában a lehűlés sem teljesen kizárt.

   A növekvő szárazság a mediterrán térséget és nagyjából Magyarországot is érintheti, miközben a felmelegedés az extrém időjárási események gyakoriságának növekedésével is járhat. Ezt példázza a 2000-es tiszai, a 2002-es dunai árvíz, s arról is szó lehet, hogy a kevesebb csapadék sokkal egyenetlenebbül oszlik majd meg. Vagyis hirtelen zúdul majd ránk eső vagy havazás, aminek sokkal nagyobbak a kárai, mint az eddigi csapadékhullásnak

   Magyarország számára a szárazság növekedése különösen azért súlyos lehetőség, mert hazánk édesvízkészletei viszonylag kritikus állapotban vannak. Egyes felmérések szerint mi egyedül vagyunk Európában, ahol olyan a vízgazdálkodás e tekintetben vizsgált helyzete, mint Afrika legsúlyosabban érintett övezeteiben. Mindez a vízkészletek fokozottabb védelmére inti a döntéshozókat.

   A globális felmelegedés időszakának elején Magyarországon erősebben érzékelhető, illetve lesz érzékelhető a hőmérséklet változás. Egy kutatás szerint az elmúlt 100 évben a Földön 0,7 Celsius fokkal lett melegebb az átlaghőmérséklet, míg ez az érték Magyarországon 1 fokra tehető. Az adatok alapján a következő 100 évben 1,5-8 Celsius fokkal növekedhet az átlaghőmérséklet hazánkban. A globális felmelegedéssel járó esőzések Magyarország mezőgazdaságának még hasznos is lesz, amennyiben eloszlása egyenletes lesz, de erre sajnos nincs sok esély.

   Habár egyre köztudottabb tény a globális felmelegedés veszélye, egyelőre a döntéshozók jól hangzó terveknél és ígéreteknél nem tesznek többet a helyzet kezelése érdekében.

   Magyarországon létrejött egy úgynevezett Globális klímaváltozás program, amit a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Főosztálya hozott létre. A project célja a „változás-hatás-válaszadás” (VAHAVA) folyamatok elemzése, vizsgálása. Munkájukat alapvetően a meteorológiai kutatásokra, eredményekre alapozzák. Megállapították: további melegedésre és szárazságra kell felkészülni. Ezt a tendenciát szélsőséges időjárási jelenségek kísérhetik. Mindezek komoly előkészületeket kívánnak az agrárium több ágazatában a növénytermesztéstől az erdészeten át az állattartásig, de számos egyéb területen - az árvíz- és belvízvédelemben, az ivóvíz-ellátásban, a közegészségügyben, a katasztrófavédelemben, az építésügyben és másutt - megfelelő alkalmazkodási intézkedéseket kell tenni. Erre vonatkozó javaslataikat kidolgozták és közretették.

Lényeges a döntéshozók, az önkormányzatok, a vállalkozók és a lakosság megfelelő felkészítése, hiteles tájékoztatása, megfelelő információkkal való ellátása.

Ugyanakkor hazánknak hozzá kell járulnia a globális klímaváltozás további megfékezéséhez. Ehhez a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését kell elérni: Magyarország kiotói vállalásai egyelőre teljesülnek, de hosszabb távon szükséges az alternatív erőforrások fokozottabb bevonása az energia-ellátásba. Komoly tartalékok rejlenek az energiatakarékosságban és az energia-hatékonysági fejlesztésekben is. Mindezek konkrét gazdasági haszonnal is járnak: a fajlagos energia-felhasználás csökkentése javítja a termelékenységet, fokozza az energia-ellátás biztonságát és csökkenti hazánk függését az energiaimporttól. Mindezekre a megoldást a program egy magas szintű jogszabály, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia létrehozásában látja. Ebben a klímakutatók megállapítják, hogy az éghajlatváltozás a magyar nemzetgazdaságot fenyegető, cselekvésre kényszerítő kockázat. A megváltozó hőmérséklet- és csapadékviszonyok, az évszakok lehetséges eltolódása, az időjárási szélsőségek valószínűsíthető gyarapodása egyaránt veszélyeztetik természeti értékeinket, vizeinket, az élővilágot, erdőinket, a mezőgazdasági terméshozamokat, építményeinket, lakókörnyezetünket és nem utolsó sorban a Kárpát-medencében élők egészségét, életminőségét és jólétét. Az éghajlat változásának lehetnek ugyan esetleges előnyei is, ám ezek kihasználása körültekintő és tervszerű alkalmazkodást igényel. A szakemberek aggodalmuknak adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy - a VAHAVA Program nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő tudás-szintetizálási eredményei ellenére - a hazai döntéshozatali mechanizmusok továbbra sem nyíltak meg az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek és információk előtt. Az éghajlatváltozás - mint módosuló feltételrendszer - szempontjai nem jelennek meg döntéshozatalokban, az ágazati stratégiákban és a középtávú tervezésben sem. A kutatók megállapítják, hogy a globális klímaváltozással összefüggő hazai hatásokat és az erre adandó válaszokat kutató, összefogó VAHAVA Program az elmúlt években felsorakoztatott és együttes cselekvésre hangolt egy kompetens szakembergárdát. E szakmai csoport készen áll az éghajlatváltozás egyes koncepcionális kérdéseinek kidolgozására, megvitatására és érdemben közreműködhet a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elfogadtatásában és végrehajtásának szervezésében is.

   2012-ben jár le a Kiotói egyezmény, mely Magyarországnak 6%-os kibocsátás-csökkentést tesz kötelezővé hat üvegházhatást okozó gázra vonatkozóan, 2008-2012-es évek átlagában. Ezt az egyezményt hazánk 2002-ben írta alá. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) adatai szerint Magyarország a bázisidőszakban szén-dioxid-egyenértékben kifejezve átlagosan 111 millió tonnát bocsátott ki évente. 2010-ben 97,2 millió tonna kerül majd a levegőbe hazánkból.

   Egy ENSZ jelentés szerint ökológiailag Magyarország a legmagasabb sérülékenységi területbe tartozik. A magyarországi átlaghőmérséklet növekedése majdnem másfélszer gyorsabb a globális klímaváltozás mértékénél. Egyenetlenül oszlik el az a kevés csapadék is, ami hullik. A hirtelen lezúduló eső nagyobb károkat fog okozni a jövőben. Az árvizek erősödésének orvoslására hazánkban a tudósok az Új Vásárhelyi-terv megvalósítását szorgalmazzák. 1968 óta, mióta a Kékes-tetőn mérik a lehullott csapadékot, a Kékesen soha ilyen kevés a hó nem esett. 2007 telén két alkalommal esett hó. Az is csak egy-egy napra maradt meg.  Magyarországon egy elsivatagosodási folyamat figyelhető meg. Európában Magyarország a legveszélyeztetettebb a csapadékmennyiség csökkenésének szempontjából. A Duna-Tisza közén a talajvízszint jelentősen, helyenként 6-7 méterrel csökkent. A nem megfelelő öntözés miatt mintegy 10 000 négyzetkilométer nagyságú területet elsivatagosodás fenyeget. Személyes tapasztalataim is alátámasztják a jelentést: az Orgoványi Tájvédelmi Körzet területén található tavak vízszintje évről évre kisebb lett, 2007-re teljesen kiszáradtak.

   A vándorállatok biológiai órája is rosszabbul jár a globális felmelegedés miatt, és ezért számos faj veszélybe kerülhet az ENSZ szerint. Az éghajlatváltozás miatt elmosódnak az évszakok közötti határok, a költöző állatok ezért gyakran nem akkor indulnak, amikor kellene, vagy egyáltalán nem is vándorolnak már el. Ebből adódóan életveszélybe is kerülhetnek.

   Megdöbbentő adatok szerint a globális felmelegedés miatt a vártnál jóval korábban megjelent egyes állat- és növényfajok pusztulása, kihalása is.

   Bár komoly beruházásokat igényelne a globális felmelegedést kiváltó széndioxid föld alatti elhelyezése és környezetvédelmi kockázata is volna, mégis jó megoldásnak tartanák a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) kutatói, akik például bányákban, vagy meddő szénhidrogén-kutakban helyeznék el az üvegházhatást okozó gázt. Bár egy ilyen új technológia meghonosítása nagyon komoly, milliárdos beruházást igényel, amely önmagában egyetlen vállalatnak sem érné meg, az emisszió-kereskedelemmel, vagyis a cégek számára kiosztott széndioxid-kibocsátási kvóták adás-vételével ebben is érdekeltté válhatnak a vállalatok. A széndioxid föld alatti tárolásának persze vannak kockázatai és vitatható pontjai is. Igazi megoldást egy olyan ipari technológiaváltás jelentene, amely környezetbarát módszerekkel helyettesítené a széndioxidot termelő folyamatokat.

   A globális felmelegedés miatt jobban kell alkalmazkodnunk környezetünkhöz, például kevesebb energiát kellene felhasználnunk a jövőben. Egy EU bizottsági jelentés szerint a következő évtizedekben Dél-Európa pokollá fog változni, ahol tízezrek halnak majd bele a hőhullámokba. A jelentés szerint Magyarországra is ezek a tények fognak vonatkozni.

   A globális felmelegedés miatt megnő az erdő- illetve bozóttüzek mértéke, de sok más terület mellett az egészségügyre is hatással lesz: gyakoribbá válhatnak az állati közvetítők okozta megbetegedések, és az allergén növényfajok virágzásának kezdete is módosul.

   Habár Al Gore Kellemetlen Igazság című filmje főként az Amerikai Egyesült Államoknak szól, azért sok adat és a következmények nagy része minket is érint, hiszen ez egy globális probléma. Üzenete minden népnek és minden egyes embernek szól: ideje fontolóra venni, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy a bolygónk. Igaz, a globális felmelegedést megakadályozni már nem lehet, de minden lehetőt meg kell tennünk a mértékének csökkentésére, a folyamat lassítására, illetve meg kell tanulnunk alkalmazkodni, együtt élni vele.

   A kulcsszavak tehát a csökkentés, (kevesebb káros anyagot kéne a levegőbe juttatni) és az alkalmazkodás (a megváltozott klíma által felkínált új feltételekhez az élet szinte minden területén aktív alkalmazkodás szükséges).

Kazi Dorottya

Napfürdőzés a felhők felett

A magyarföldi husáng

A magyarföldi husángot (Ferula sadleriana) a XVIII. és a XIX. század fordulóján találta meg és gyűjtötte be Kitaibel Pál, a Pilis délkeleti részén.
Kárpát-medence hat pontján maradt fenn napjainkra. A hat populáció közül négy Magyarország területén található (a Pilis-tetőn, a Börzsönyben, a Bükk hegységben, a Gerecsében) egy Szlovákia területén (a Tornai Karszton) és egy Erdélyben, (a Tordai-hasadékban).
Élőhelye: Száraz,meleg, délies kitettségű, mészkő vagy andezit alapkőzetű sziklaerdőkben, -cserjésekben, -gyepekben. A növény 1.5-2 m magas, szára hengeres, erőteljes, belül üreges, felső részében sokágú. Levele többszörösen szárnyalt, nagy, levélhüvelye erősen felfújt. Leveleinek sallangjai szálasak, laposak, a levélcimpák 1-3 cm hosszúak, 1-3 mm szélesek, szélükön finoman érdes-fűrészesek. A 9 cm átmérőjű sátorvirágzatot sárga virágok alkotják. Virágzás: Június, július. Az oldalernyők átellenesek vagy örvösek, sem gallér-, sem gallérka levelei nincsenek. A termés lapos, tojásdad, 7-10 mm hosszú, kopasz ikerkaszat, keskeny, szárnyas szegéllyel és 3-3 kiemelkedő háti bordával. Illóolaj tartalmú. Fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke: 250 000 forint. A börzsönyi populációt már kipusztultnak hitték, 2001-ben találta meg ismét Békefi András. Legfeljebb húsz tőből álló börzsönyi állományát a muflonok, kecskék rágása és a vaddisznók túrása veszélyezteti. A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány vadkár elleni kerítés építésével igyekszik megóvni a populációt.

A gödi Homoksziget és a Dunát kísérő ártér madárvilága

A gödi Homoksziget a Duna bal partja közelében az 1668 és 1670-es folyamkilométer között fekszik. A terület 1997. január. 1–től országos jelentőségű természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Különlegessége, hogy viszonylag érintetlenül áll az ártér élővilága mind a Homokszigeten, mind pedig a part menti erdősávban, hiszen erdőgazdálkodás nem folyik a területen, így az természet közeli állapotban fennmaradhatott.

Természetvédelmi jelentőségét elsősorban az itt kialakult erdőállomány, valamint a telelő, vonuló és fészkelő madarak faj- és egyedszáma adja. A Homoksziget és a Dunát kísérő ártér jellegzetes növénytársulása a puhafás ligeterdő. Domináns fafajai a fehér fűz és a fehér nyár. A magasabb fekvésű részeken a keményfás ligeterdő elemei is megjelennek, de nem alkotnak kiterjedt társulást.

Fészkelő madárfajok

Területünkön az elmúlt tíz év megfigyelései alapján mintegy 118 madárfajt jegyeztünk fel. Ezek egy része átvonuló, vagy pedig téli vendég. Jelentős az itt fészkelő madarak száma is: 48 faj költéséről tudunk. Az ártérre jellemző madarak nagy része megtalálható, hiszen viszonylag széles sávban és természet közeli állapotban fennmaradtak a madarak számára fontos élőhelyek.

Főleg az énekesmadarak képviseltetik magukat nagy sűrűségben. Gyakori fészkelőnek számítanak a különféle cinegék; úgymint a széncinege, kék cinege, de az őszapó is talál magának alkalmas költő helyet. A Homokszigeten 2005 kora tavaszán  25 db, B- típusú odúból álló telepet hoztak létre, amit azóta nagy százalékban használnak ki a cinkék. Az énekes- és fekete rigó szintén gyakorinak mondható, de folytatni lehet a sort a jellemzőbb énekes fajokkal, úgymint a fülemüle, vörösbegy, csilpcsalpfüzike, csuszka, sárgarigó, kerti geze, rövidkarmú fakusz, barátka, pintyfélék stb. Korábban, az árteret határoló nádas- füzes mozaikos élőhelyen még - mielőtt beépítették - költött a tövisszúró gébics is. Ugyanez a helyzet a nádirigóval, vízityúkkal, törpe gémmel és az énekes nádiposzátával is. Érdemes megemlíteni, hogy az Ilka-patak és a Duna között elterülő változatos és kevésbé zavart területen, rendszeresen fészkel a mezei poszáta és a cigánycsuk.

A harkályok csaknem minden hazai faja megtalálható (kivétel a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs). Örvendetes, hogy a fekete harkály néhány (2-3) párban rendszeresen költ a Homokszigeten, alkalmanként pedig a gödi Biológiai Kutatóállomás mellett fekvő ártéren telepszik meg. A közép fakopáncs és a nyaktekercs szintén jelen van a költési időszakban.

A ragadozó madarak közül az egerészölyv alkalmi, a karvaly pedig rendszeres fészkelőnek számít. A macskabagoly költését is regisztráltuk.

Ki kell emelni a színpompás jégmadarat, amely 1 párban fészkel a Homoksziget meredek partoldalában.  Az utóbbi év tavaszán pedig megjelent egy kék galamb, melynek költését azonban még nem sikerült bizonyítani.

Vonuló és itt telelő madárfajok

Vonulási időszakban szintén sok madár keresi fel a gödi Duna-szakaszt. Nyár végén megindul az

énekesmadarak vonulása, és rendszeresen megjelennek a kiváló táplálkozó területet jelentő ártéren. Ilyenkor mindenütt megfigyelhetjük a légykapókat (örvös-, kormos- és szürke légykapó), füzikéket (sisegő- és fitisz füzike), barát- és fenyves cinegéket, királykákat; a vízparton cankókat (pl. billegető- és erdei cankót), a Dunán pedig különféle récéket: böjti, kendermagos, tőkés réce (utóbbi költő faj is). Kiemelném a nagy- és kis kócsagot, mint ritka kóborlót a területen.

A Homokszigetről és a Szentendrei-sziget felöl két-két sarkantyú nyúlik a vízbe, melyen közepes és kis vízállásnál nagy csapatokban pihennek a madarak. A gödi Duna-szakaszon késő ősszel és télen főként bukó récékkel (kerce, kontyos, barát réce), valamint kisebb számban csörgő réce csapatokkal, bukókkal, búvárokkal, kormoránokkal, vöcskökkel (kis- és búbos vöcsökkel) és gémfélékkel találkozhatunk. Az itt telelő északi récék és társaik száma nagymértékben függ a hőmérséklettől és a Duna vízállásától. Míg például 2004 decemberében 80-100 db kontyos réce tartózkodott a sarkantyúk közelében, addig az idei tartósan enyhe, hómentes időszakban jóval kisebb csapatokat lehetett megfigyelni (maximum 50 db).

Kis számban, de rendszeresen megjelenő érdekesebb fajok: a kis- és nagy bukó, északi- és ritkábban a sarki búvár. A búvárokból szinte mindig egyet látni, csak egyetlen egy esetben észleltem együtt két példányt (északi búvárt).

A kavicsos parton alkalmanként feltűnik a hegyi billegető, de ne feledkezzünk meg az ártérről, ahol ilyenkor nagy számban telelnek a fenyő- és szőlő rigók, fenyőpintyek, süvöltők, csíz csapatok stb.

Érdekes megfigyelések

Egyes években hatalmas madártömegeket lehet látni. Például 1997 decemberében több mint 1000 db tőkés réce pihent és táplálkozott a területen, és ugyan ebben a hónapban egy kb. 900-as kormorán csapat szállt át Budapest felől, északi irányba. 1998 januárjában pedig 11 db nagy bukót láttunk a Homokszigeti sarkantyúnál. Azóta már csak elvétve találkozni ezzel a szép madárral.

2004 decemberében 8 db kis bukó mozgott együtt, valamint egy nagy kócsag vadászott az Ilka- patak torkolatánál. 2006 őszén egy 7 példányból álló énekes hattyú csapat tartózkodott a gödi Dunán. Egy alkalommal néhány füstös récét is megfigyeltünk. A réti sas szintén megjelenik a területen, de láttak már vándorsólymot is.

Egy egészen friss megfigyelés: 2007. március 2-án kb. 140 db kerce réce húzott be éjszakázni a túlparton lévő sarkantyúkhoz.

Potyó Imre

A 2006-os fecskeállomány-felmérés eredményeiről

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Táborának résztvevői idén is felmérték Szokolya község fecskeállományát. A számlálás eredménye - a tavalyi adatokhoz viszonyítva - a következő:

A füstifecskeállomány a faluban több mint kétszeresére emelkedett tavalyhoz képest, ezzel nagyságrendileg elérte a 2003 óta jellemző számot (2003-ban 66, 2004-ben 87 lakott fészket találtunk). Ez örvendetes változás, hasonló tapasztalható a Bakonyban. A Pilis-Visegrádi-hegységben és a környező településeken viszont csökkent az állomány. Talán segíti a füstifecskék megmaradását, hogy főként a porták félreeső részein fészkelnek, így nem zavarják a ház homlokzatának képét, nem piszkítanak feltűnő helyekre. Érdekesség, hogy a Pozsonyi köz 1. szám alatt egy füstifecske pár a felmérés idején már a harmadik fészekalját nevelte.

Ismét szomorú változás tapasztalható a molnárfecskéknél: tavalyhoz képest kb. 10%-kal kevesebb lakott fészket találtunk. Ennek a madárfajnak 1995 óta - szinte - folyamatosan csökken az állománya. Az idén feltűnően sok, legalább 120 rongált fészket számláltak össze a táborozók. Ezek egy része biztosan sikertelen fészekrakási próbálkozás nyoma, de több háznál (főleg a Fő utcában és a Jókai utcában) leverik a fészkeket. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnénk rá, hogy a molnárfecske védett, eszmei értéke 10 000,-Ft, és ez a védettség fészkére is vonatkozik. Másrészt azoknak, akiket zavar a molnárfecskék fészke, fiókáinak ürüléke, felhívnánk a figyelmét arra, hogy ez a madárfaj nagyon sok szúnyogot fog!

Tarján Ambrus

MME Börzsönyi Helyi Csoport

A titokzatos madár

Vannak olyan madárfajok, melyek „ hozzánőttek „ az emberek szívéhez. Ilyen madár a kakukk is, melyet legalább hallomásból mindenki ismer, de életmódjáról keveset tudnak.

Régen az emberek azt hitték, hogy a kakukk télen karvallyá változik.

Ennek valóság alapja az lehet, hogy a két madár színezete és az alsó testük keresztsávos mintázata hasonlít egymásra. Sőt a hím karvaly még nagyságra sem tér el jelentősen a kakukktól, ezért röptükben felületesen szemlélve könnyen összetéveszthetők.

Mivel a kakukk ősszel elvonul, a karvaly pedig a hideg idő közeledésével az emberi települések közelébe húzódik, az emberek úgy gondolták, hogy a rovarok eltűnése miatt a kakukk karvallyá változik és télen verebekkel táplálkozik.

Bizonyára arról is sokan hallottak már, hogy a kakukk a szokványostól eltérően szaporodik.

De hogyan ? – Ezen a téren már nagy a bizonytalanság.

A kakukk április közepén érkezik vissza Afrikai téli szállásáról és hamarosan „ mostoha „ szülőt keres leendő fiókái számára. Ilyenkor lustán, ráérősen üldögél valami jó kilátást nyújtó villanypóznán, egy száraz faágon és látszólag közömbösen tekint végig a tájon. Az énekes madarak nyugodtan építik fészküket, miközben a kakukk árgus szemekkel figyeli minden mozdulatukat, s alig várja, hogy elkészüljön a fészek és megkezdődjön a tojásrakás. Amikor ez megtörténik, akkor óvatosan megközelíti a kiszemelt fészket, gyorsan elhelyez egy tojást benne, majd az ottlévőkből kivesz egyet és sürgősen távozik a környékről.

Ezt a műveletet akkor is elvégzi, ha történetesen a fészek tulajdonosai felfedezik őt és hangos rikácsolással próbálják elűzni otthonuk közeléből. A madarak azzal, hogy a kakukk eltávozott a fészektől, befejezettnek tekintik az eseményt és nem is sejtik, hogy idegen tojást melengetnek a fészkükben.

Persze nem könnyű észrevenni a tojáscserét, mert a kakukk rendkívüli módon alkalmazkodott parazita életmódjához. Erre mi sem jellemzőbb, mint az , hogy közel száz madárfaj fészkében találtak már kakukk tojást, melyek színre, mintára, de még nagyságra is megtévesztően hasonlítottak a gazdamadár tojásaihoz.

A kakukk tojó az elhelyezett tojásaival többé már nem törődik, azt teljesen a dajkamadarak gondjaira bízza. De nem kell félteni a kis kakukkot, mert a természet sok olyan előnyös tulajdonsággal ruházta fel , ami már tojáshéjon belül érvényre jut. Általában valamivel előbb, de legalábbis egy időben kel ki a tojásból mostoha testvéreivel.

A kakukk fióka alig bújik ki a tojásból máris igyekszik megszabadulni fészektestvéreitől. A tojások vagy a fiókák alá furakszik és addig nem nyugszik amíg ki nem tolja őket a fészekből. Amikor egyedül maradt már csak a növekedéssel törődik. Mostoha szülők eredetileg négy- öt fiókának elegendő táplálékot gyömöszölnek az örökké éhes kakukk fióka tágra nyílt csőrébe.

Ennek megfelelően a kakukk fióka gyorsan növekszik. Hamarosan elhagyja szűk otthonát, majd egy közeli faágra helyezkedik, ahol mostohái tovább etetik. Ilyenkor előfordul az a groteszk eset, amikor a mostoha szülők csak úgy tudják megetetni nagyra nőt csemetéjüket, hogy annak hátára szállnak.

Egy kakukk fióka felcseperedése egy másik madár fiókáinak pusztulásával jár, de mivel a kakukk mindig tömegfajok fészkeibe rakja tojását, így a faj fennmaradását semmiképpen nem veszélyezteti! Viszont a kakukk azon kevés madaraink közé tartozik, melyek képesek elfogyasztani azokat a szőrös hernyókat, nagytestű kártevő rovarokat, amire a kis énekesmadarak képtelenek.

Ha az erdőn, mezőn kakukkal találkozunk, a világért se haragudjunk rá, hiszen hazánkban az egyetlen olyan madár, melyet a természet ilyen különös életmóddal ruházott fel.

A kakukkról bővebben olvashatnak az ÖSZE honlapján: www.szodliget.hu/osze/

Dénes János

vissza a lap tetejére

Ritka madarak Sződligeten
 

Az elmúlt esztendőben / 2005 / több ritka madarat figyeltünk meg Sződliget környékén, ami jól jelzi községünk természeti adottságait, hiszen ezek a madarak azért pihentek meg itt, mert alkalmas élőhelyet találtak.

Áprilisban még a horgászoknak is feltűnt az két gyönyörű réce, melyek a Rákos-patak torkolatánál és a csónakkikötő öböl környékén tartózkodott. Nem csoda, hiszen a Mandarinréce és a Kisasszonyréce / Karolinai récének is hívják / a világ legszebb díszrécéi közé tartozik.

A Mandarinréce hím meglehetősen tarka színezetű madár. Csőre piros, feje vörhenyes, szemsávja fehér, a nyaka narancssárga színű. Jellegzetessége, hogy a szárnyán hátul felálló „ tollvitorlát „ visel.

Kelet-Ázsiai elterjedésű faj. Európában csak Angliában élnek félvad példányai.

A Kisasszonyréce hím feje és teste fémesen csillogó kék és zöld színben pompázik, attól függően, hogy milyen irányból éri a fény a tollazatát. A fejét fehér csíkok díszítik, a melle sárgás, vörhenyes színnel tarkított.

Elterjedési területe Észak-Amerika, Kanada déli része, egészen Kubáig. Európában szabadon nem él, szépsége miatt gyakran tartják fogságban díszmadárként. A Sződligeten megfigyelt példányok is bizonyára fogságból szöktek meg, de szemmel láthatóan jól érezték magukat a szabad világban.

Augusztusi hónap tartogatta az igazi meglepetést – erre már a madártannal foglalkozó szakemberek is felfigyeltek-, egy átvedlő hím pehelyréce jelent meg a Dunán, és néhány napot itt töltött a Sződliget környékén. Ez a madár a távoli Északi-tengerek lakója. Magyarországon ritka téli vendég, de ilyen korai időszakban talán még soha nem figyelték meg. Évek múlhatnak el, amíg a pehelyréce ismét ellátogat a Sződligeti Duna szakaszra.

Egy terület madártani értékét nem igazán ezek a ritka madárfajok jelentik, ezek egyszer itt vannak, azután évekig nem látjuk őket. A tudomány számára értékes adatokat szolgáltatnak, és bizonyítják azt is, hogy a környék fontos szerepet tölt be a madarak életébe. Az igazi értéket azok a madarak jelentik, amelyek állandóan itt tartózkodnak, vagy rendszeresen visszatérnek – vonuló madarak –és itt fészkelnek. Amikor kimegyünk sétálni az erdőbe, ezekkel a madarakkal találkozunk, s ha nem is látjuk őket, gyönyörű énekük akkor is eljut hozzánk.

Az elmúlt esztendőben sikerült olyan madarak fészkelését megfigyelnünk, amelyek létezéséről csak régi elbeszélések szóltak. Megtaláltuk a parlagi pityer fészkét a Debegió-hegy környékén, a réti tücsökmadár a patak mellett az egyik nedves réten költött, a Floch erdőben

pedig rábukkantunk a gyönyörű , fokozottan védett jégmadár költő üregére.

Ezek a nagyon eltérő élőhelyet igénylő madárfajok előfordulásai bizonyítják, hogy Sződliget határában milyen változatos biotópok alakultak ki az évszázadok során. Amíg ezek a mozaikszerűen elhelyezkedő természetes élőhelyek megmaradnak, addig bízhatunk a gazdag állat- és növényvilág fennmaradásában. Mindez nagyrészt rajtunk, embereken múlik.

Dénes János

vissza a lap elejére

Madárinfluenza

A híradások nap mint nap beszámolnak arról, hogy Európa számos országában, köztük Magyarországon is megjelent a madárinfluenza.

Február végén Dunakeszi közelében, a horányi révnél találtak egy bütykös hattyút, melyről később kiderült, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusú vírussal fertőződött. A járványügyi intézkedések során  3 km-es védőkörzetet és egy 1o km-es megfigyelőkörzetet alakítottak ki. Az intézkedés célja, hogy megakadályozzák a házi baromfifélék fertőződését, mert ezek az állatok különösen érzékenyek a betegségre, közöttük tömeges elhullást okozhat.

A megfigyelési körzetbe Sződliget is beletartozik. Az önkormányzat azonnal tájékoztató szórólapokat küldött ki a község lakóinak, mely a madárinfluenzával kapcsolatos minden információt tartalmazott.

A madárinfluenza nem új keletű  dolog, az egész világon előforduló elsősorban a szárnyasokat érintő betegség, amit már régóta ismernek a szakemberek. A szabadon élő vándor madarak terjesztik. A legtöbb madárfaj aligha kerülhet kapcsolatba a betegséggel  -  habár teljesen kizárni nem lehet -, sőt egyes fajok, például a házi galambok, természetes körülmények között nem betegszenek meg, ugyanakkor vannak madárcsoportok, melyek különösen veszélyeztetettek. Ezek közé tartoznak a vízimadarak, melyek télen viszonylag kis helyen csapatosan összegyűlnek.

A vadkacsák, a vadludak, a hattyúk természetes hordozói a madárinfluenzának.     Ezek a madarak tünetmentesen együtt élnek a vírussal, ritkán betegszenek meg, kivéve a bütykös hattyút, mely valamilyen oknál fogva érzékenyebb a betegséggel szemben. A legtöbb elhullás ennél a madárnál tapasztalható.

A madárinfluenza állategészségügyi probléma, elsősorban a madarak betegsége. Az ember megszokott, normális életvitele között nem fertőződhet meg. Nyugodtan ehetünk csirkepörköltet, sült kacsát, húslevest, mert hetven fokon hevítve minden influenza vírus elpusztul.

A madárinfluenza – az emberre is veszélyes H5N1 vírus is- csak közvetlen érintkezés útján terjed, a madarak ürüléke, különféle testváladékai fertőznek. Ezért nem szabad elhullott madártetemhez nyúlni  és védőeszközök nélkül beteg madárral huzamosabb ideig egy légtérben tartózkodni, mert ily módon bejuthat a vírus a szervezetbe.

Fagyos reggelek ide, hóesés oda, az biztos hogy tavasszal elkezdődik a madárvonulás. Március elején a hóesés ellenére láttunk már Sződligeten  barázdabillegetőt, seregélyt, nagy kócsagot, mezei pacsirtát, ezek dél felől hazatérő madarak.

A szakemberek véleménye szerint semmi kúrízium nincs abban ha a madárvonulás során elhullott madarat találnak és valószínűleg ujabb madárinfluenzás gócók is ki alakulhatnak. Ez a betegség természetes következménye, járvány kialakulásától azonban nem kell tartani. A tavasz előre halladtával a madárinfluenzás esetek is megszünnek.

Európában a legtöbb esetben elpusztult bütykös hattyúkban találták meg az emberre is veszélyes H5N1 altípusú madárinflenza vírust. Ez nem azt jelenti, hogy  ez a madár a „ bűnös” , hogy a hattyú terjeszti a kórt, hanem sajnos valamilyen oknál fogva érzékenyebb a betegségre. A viszonylag nagyobb számú elhullás talán a bütykös hattyú életkörülményeiből adódhat.

Az észak-európai hattyúk a telet Közép- és Dél Európában töltik, sok madár éppen Magyarországra érkezik. Amikor nálunk befagynak az állóvizek, akkor a hattyúk a nagyobb folyók jégmentes vizein gyülekeznek, ahol kisebb-nagyobb csapatokban a települések közeli partszakaszokat keresik fel.

Nem véletlen a hattyúk ragaszkodása a településekhez, hiszen megszokták az embereket és szinte „ háziállatok” módjárta várják a vízbe dobált eleséget. Az emberek által nyújtott kiegészítő táplálék nagyon sokat segít a madaraknak, de nem pótolja teljesen ezeknek a nagy testű állatoknak a természetes táplálék szükségletét, ezért a tél vége felé sok hattyúnál jelentős testsúly csökkenés figyelhető meg. A tél folyamán legyengült példányok  pedig különösen érzékennyé válnak a különböző mikroorganizmusok okozta megbetegedésekre.

 /Példa erre az Esztergom közelében elhullott bütykös hattyúk esete, melyek halálát baktérium okozta./

Egy jól táplált, ereje teljében lévő madár tünetmentesen hordozhatja a madárinfluenza vírusát, addig egy legyengült szervezetű madár könnyen áldozattá válik.

Dénes János

vissza a lap elejére

Kedves Tagtársak!

A Váci Kerületi Főállatorvosi Hivatal kérése,
 hogy ha Vác, Sződliget, Göd, Dunakeszi körzetében beteg,
 vagy elhullott madarat találtok,
 a pontos hely megjelölésével értesítsétek a hivatalt
 a 06-27-502675, vagy 06-27-502676 telefonszámon!

A rút kiskacsa

A hattyú a legismertebb madaraink közé tartozik, szinte mindenki ismeri, kezdve az óvódásoktól a felnőttekig. Amikor ezzel a madárral találkozom, gyerekkorom egyik kedvenc meséje jut eszembe a „ Rút kiskacsa „ története, amikor a csúnyácska „kiskacsából„  szépséges hattyú lesz.

A valóság kicsit hasonlít a mesére, mert a fiatal hattyú valóban egyszerű szürkésbarna színezetű, a hófehér tollazata csak az első vedlés után alakul ki. Ilyenkor büszkén, méltóságteljesen úszkálnak a vízen, a körülöttük hápogó vadkacsákkal, kisebb madarakkal mit sem törődnek, hiszen tekintélyes, közel másfél méteres nagyságukkal, ők a  „vízimadarak királyai”.

Ma már megszokott látvány a Dunán, a Balatonon, a nagyobb halastavakon úszkáló bütykös hattyúk, amelyek sokszor annyira szelídek, hogy akár az emberek kezéből is elfogadják a táplálékot.

 Nem mindig volt ez így!

A bütykös hattyú kifejezetten ritka madár volt Magyarországon, és a másik két európai faj, az énekes- és kis hattyú / Bewick hattyú/ megjelenése is eseményszámba ment a múlt században. Habár 2005-ben igazi szenzáció volt, hogy közel kétszáz év után ismét fészkelt énekes hattyú hazánkban, méghozzá a DINP határán, az Ipoly-völgyében.

A kis hattyú a legritkább faj, hazánkban egyetlen előfordulása volt ismert 1899- ből, majd ezt követően 1977. Január hónapjában Vác és Sződliget között figyeltünk meg négy példányt, majd ugyanebben a hónapban Sződligeten a Dunán láttak két példányt a szakemberek, és ez az adat már bekerült a tudományos „nagykönyvbe”. Érdekes, hogy ettől kezdve rendszeresen fel-felbukkan néhány kis hattyú Magyarországon.

A kis hattyú elnevezése ne tévesszen meg senkit, mert az igaz, hogy a madár nagyságára  utal,           de a valóságban  alig kisebb rokonainál. A hattyúk a megkülönböztető bélyegeiket elsősorban a csőrükön hordják. Az énekes hattyú fekete csőrén nagy, ék alakú sárga folt van, ezzel szemben a kis hattyúnak csak a csőr tövénél látható egy kicsi, lekerekített sárga folt.

A bütykös hattyú csőre narancsvörös, a csőr tövén nagy fekete bütyök van. A fiatalok csőr töve fekete.

Rövid kitérő után térjünk vissza a bütykös hattyúra. Ennek a madárnak látványos hazai elterjedése igencsak feltűnt az embereknek. Vajon mi történhetett ezzel a madárral?

A bütykös hattyú hazai fészkeléséről l875- ből van adatunk, egyébként csak vonulás időben és téli vendégként mutatkozott, majd az l970- es évektől egyre gyakrabban jelent meg hazánkban és szórványos fészkelését is megfigyelték. Napjainkban közel háromszázra becsülik a költő párok számát.

A bütykös hattyú teljesen vad állománya Észak-Európa megközelíthetetlen nagykiterjedésű mocsaraiban költenek, de félvad példányai Nyugat-Európa nagy részén elterjedtek, ahová az elmúlt évszázadokban betelepítették, és a megszelídített, szinte háziasított hattyúk a közparkok kedvelt díszmadarai lettek. Ezek a madarak eredményesen szaporodnak és állományuk annyira megerősödött, hogy elkezdtek Közép-Európa felé terjeszkedni. Bizonyára ennek köszönhető hazai elterjedése.

Január l8-án / 2006/ „hattyú találkozó” volt Sződligeten. Egy öt-, és egy hattagú bütykös hattyú család tartózkodott a Dunán, és tőlük tisztes távolságra, - hogy elkerüljék az összetűzést-, még egy öreg madár úszkált. A hattyúk napokig itt tartózkodtak.

A távcső látómezejében feltűnt, hogy két fiatal hattyú nyakán széles műanyag gyűrű van. Már messziről ellehetett olvasni az adatokat, de amikor a madarak közel úsztak, akkor szabad szemmel is jól látható volt a felirat. Ezt a módszert azért fejlesztették ki a kutatók, hogy a madarak ismételt befogása nélkül azonosíthatók legyenek, így sokkal több adatot kaphatunk életükről, vonulásukról, telelőhelyükről.             

Dénes János   Szyli Árpád

Madarászás és vegetarianizmus

 Ugyan mi köze a madármegfigyelésnek és a vegán életmódnak egymáshoz? – kérdezheti jogosan az olvasó.

Valóban, számomra sem létezett kapcsolat e két fogalom között. Nemrég azonban eltöprengtem: mindig is rajongtam a természetért, az állatokért, legfőképpen a lenyűgöző madárvilágért, mely lényekben a szabadság, a szépség és a harmónia közvetítőit láttam. Ugyanakkor szemet hunytam és nem foglalkoztam azzal, amit a megtört, halálfélelemben, sötétben élni kényszerült házi szárnyasok millióival teszek. Azzal, hogy hozzájárulok azoknak a teremtményeknek a szenvedéséhez, amelyeket csodálok és tisztelek. Mert kérdezem én: az ételnek „nevelt” csirkék, libák, pulykák, kacsák nem madarak? Nem lehet őket is madárként tisztelni, szeretni?

Többek között ennek végiggondolása vezetett el engem az elhatározáshoz, hogy vegetáriánus leszek.

Sokan, akik a vegetarianizmust támadják vagy nem értenek vele egyet azt hangoztatják, hogy az ember mindenevőnek teremtetett. A természettel harmóniában élő népek vadásztak (vadásznak), húst fogyasztottak (fogyasztanak). De mi, modern nyugati kultúrában élők régen messze eltávolodtunk attól, amit megeszünk. Tárgyként kezeljük azon haszonállatokat, melyek táplálnak minket és kiszolgáltatottak brutalitásunknak. Mi megtehetjük, tiltakozhatunk ez ellen, mégpedig a leghatásosabban úgy, hogy megtagadjuk a húst magunktól. Észre fogjuk venni, semmi kárt nem okozunk ezzel szervezetünknek, egészségünknek. Sőt! Figyeljük csak meg: a hizlaldákban és egyéb horrortanyákon leendő rántott csirkéinknek, libamájainknak hormonokat, vitaminokat, színező anyagokat és egyéb „finom” falatokat adnak, amelyek elfogyasztásuk után beépülnek a mi szervezetünkbe is. Így végül kiderül, hogy egészségesebbek maradunk, ha nem esszük meg az állatokat.

És hogy a madaraknál maradjak; mikor terepen vagyunk és egy fácán gyönyörű, csillogó tollait csodáljuk, gondoljunk azokra a szerencsétlen, ugyancsak tyúkalkatúakra, melyeknek levágják a csőrét, hogy ne szagassák ki saját- és társaik tollait, melyeket hideg, szűk ketrecekben zsúfolnak össze, hogy egymást nem hagyják levegőhöz jutni és melyeket épp úgy megillet a napsütés, a friss levegő, a normális élet és még a szeretet is.

Mindennek nem kellene így lennie, ha nagyobb hangsúlyt kapnának a falusi, vidéki kisgazdálkodások, a szabad állatartók és farmok, ahol a baromfik szabadon mozoghatnak, csipegethetnek, élhetik életüket, legalább azt a kis rövid életüket a tojásból való kibújástól a gyors és fájdalommentes halálig, amikor a gazda szinte sajnálja megölni állatát. Mert be kell ismernünk, ez lenne a normális emberi reakció. Az indiánok is, ha elejtettek egy nagyra becsült vadat, szertartást tartottak, megköszönték neki, hogy életét adta azért, hogy az embert táplálja. Valahogy ez a hozzáállás szimpatikusabb, emberségesebb, igaz?

Ezek szerint tehát a tenni akaró ember két alternatíva közül választhat: eszik húst, de szigorúan és körültekintően kizárólag falusi, szabadon tartott, ha úgy tetszik bio állatot fogyaszt, illetve egyáltalán nem eszik húst. Utóbbi esetben az is eldönthető, hogy egyéb állati eredetű ételt fogyasszunk-e, de általában aki abbahagyja a húsfogyasztást, az olyan lelki folyamatokon is keresztülmegy, hogy nem hajlandó, csak növényi élelmiszert enni.

Számomra egyértelműen pozitív hatással járt és jár ma is ez az életmódváltás. Könnyebbnek érzem a lelkem, nem nyomja a gyilkos lelkiismeretfurdalása, emellett  kedvem, közérzetem, erőnlétem is kedvezően alakult. Kitágult a világ és bosszant korábbi vakságom. Épp ezért igyekszem minél több emberrel megosztani tapasztalatomat és legalább egy kis kételyt, bizonytalanságot beléjük csepegtetni.

A madarászás egy olyan hobbi, másoknak munka, mely felerősíti az ember kötődését a természethez, jobban vágyik közelségére és csodáira. Leginkább azonban alázatra nevel, tiszteletre, hogy nem az ember a Föld ura és kötelessége annak megóvása, illetőleg a saját maga okozta sebek begyógyítása, amennyire csak erejéből képes.

Zárszóként egy indián bölcsességet idéznék, melyet igazán talán csak egy odaadó madarász érthet meg:

„Egyetlen sasban benne van minden, amit a világról tudunk.”

                                                        John Fire Lame Deer (Sánta Őz)

Forintos Nikolett

vissza a lap elejére