Kerti sármány (Emberiza hortulana)

A kerti sármány Európában, - Nagy-Britannia, Norvégia és Skandinávia legészakibb részének kivételével -, szinte mindenütt előfordul. Kelet felé, Kis-Ázsián keresztül egészen a Bajkál-tó térségéig húzódik fészkelő területe. A hatalmas elterjedésű területen belül azonban nem mindenütt fordul elő, állománya foltszerűen, kisebb-nagyobb létszámú populációkban költ.
A kerti sármány európai állománya az 1970 - 1990-es évek között jelentősen csökkent. Egyes országokban élő populációk stabilnak tűnnek, míg máshol folyamatos, lassú csökkenés tapasztalható az elmúlt évtizedekben is. Magyarországon az 1950-es évekig számos helyen fészkelt. Többek között Budapest környékén, a szőlővel borított domboldalakon, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a gyöngyösi Sár-hegyen és több felé, ahol fészkelésre alkalmas helyet talált.
A gyöngyösi Sár-hegyen fészkelő állományt 1977-ben fedezték fel, amely alig másfél évtized alatt eltűnt. Ez időtájt az ország más területein fészkelő populációk is felmorzsolódtak. Az elmúlt években többször megjelent hazánkban a kerti sármány, de nem fészkelt. Megfigyelések szerint pár nélküli hímek énekeltek és foglalták a területet. A kerti sármány, nevével ellentétben, kertekben nem fordul elő.
A hím feje és melle zöldesszürke, torka és szemgyűrűje sárga, a has rozsdabarna, a hát barna, sötét csíkozással. A tojó a hímhez hasonló, de színei fakóbbak, és az alsó teste is csíkozott. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak.
A kerti sármány a délre néző, meleg, napsütötte oldalakat kedveli, ahol fákkal-bokrokkal tarkított nyílt területek vannak. Megtelepszik a fiatal erdőtelepítésekben, szőlő ültetvényekben és a gyomnövényekben gazdag szántóföldek szélén is, ha ott fákat, bokrokat talál. Fészkét a száraz, avas fű közé, a talajra rakja, gyakran alacsony cserje, vagy nagyobb fűcsomó alá rejti. A fészek külsejét vastagabb fűszálakból készíti, a belsejét finomabb növényi részekkel, vékony gyökérdarabkákkal, állati szőrrel béleli.
Áprilisban alakulnak ki a párok. A tojó általában május közepétől rakja le a tojásokat. 4-6 tojást rak, leggyakoribb az 5 tojásos fészekalj. A fiókák 11-13 nap alatt kelnek ki, és 12-14 napig maradnak a fészekben. Kirepülés után a szülők még 2-3 hétig gondoskodnak róluk, amíg teljesen önállóak nem lesznek. A fiókákat rovarokkal etetik, később magvakat is fogyasztanak. Évente egyszer költenek, de a fészekalj pusztulása esetén pótköltést végeznek.
A kerti sármány nagy távolságra vonuló madár. A telet Afrikában, a Szaharától délre, az Egyenlítőtől északra eső területeken tölti. Hogy pontosan hol, még nem teljesen tudjuk, de néhány afrikai országban vannak ismert telelőhelyei. Vonulás közben számos veszély leselkedik rájuk, sok országban (néhány európai országban is) vadásznak rájuk, és tízezer számra kerülnek a piacokra az elfogott madarak. Nem feltétlenül ez az oka, de egyebek mellett ez a barbárság is hozzájárulhat az európai kerti sármány állomány csökkenéséhez.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Berki veréb (Passer hispaniolensis)

Déli elterjedésű madárfaj. Dél- Európában, Észak-Afrikában, Kis - Ázsiában fészkel. Magyarországon 2014-ben költött Bácsborsódon egy gólyafészek oldalában. A következő évben (2015-ben) ugyanott megfigyeltek egy hím berki verebet, de tojó nem volt vele ezért a fészkelése elmaradt. A berki veréb tojó nagyon hasonlít a házi veréb tojóhoz, gyakran vegyes kolóniában fészkelnek, ennek ellenére kereszteződés csak nagyon ritkán fordul elő a két faj között. A hím berki veréb könnyen megkülönböztethető a házi verébtől. A fejtető gesztenyebarna, nagy fekete torokfoltja a vállig ér, testoldalán erősen foltozott fekete sávok vannak. Feltűnő fehér pofafoltja és szemöldöksávja van. Szemöldöksáv -kis megszakítással- a tarkóig húzódhat. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak. A berki veréb tojó teljesen hasonló megjelenésű, mint a házi veréb tojó. Terepen megfigyelve nem lehet biztosan megkülönböztetni a két fajt. A berki veréb tojó csőre kissé erőteljesebb, a has szürkés színe világosabb, testoldalán halvány elmosódott sávozás látható. Ezek a bélyegek egyedenként változhatnak, ezért nem nyújtanak biztos maghatározást. Amennyiben a tojó a hímmel együtt mozog, akkor következtethetünk a fajra.
A berki veréb nem ragaszkodik annyira a lakott területekhez, mint a házi veréb. Jellemzően kétféle élőhelyen fordul elő. Egyik a lakott területek, ahol a facsoportokon, magasabb bokrokon, zárt üregekben költ, kedveli a temetőkben lévő fenyőfákat, de gyakran a gólyafészek oldalában telepszik meg, ahol közös telepet alkot a házi verebekkel. Az állomány másik része a településektől távol, fákon, tüskés bokrokon fészkel. A nyílt térségekben, a mezőgazdasági művelésű területeken elsősorban az útszéli fasorokon, kisebb facsoporton alakít ki kolóniát. Egy-egy fán több fészek is lehet egymáshoz egészen közel. Általában kisebb telepekben fészkel, de előfordul egyedül álló fészek, és kialakulhatnak több száz párból álló kolóniái is. Szabadon álló fészkét vékony ágakhoz szövi, szalmából, friss szénából építi, de rendszeresen használ zöld növényi részeket is. Gömb alakú, zárt fészkébe oldalirányból van a bejárat. A fészek belsejét finom fűszálakkal, tollakkal béleli. Májusban rakja le a világos alapon, erősen foltozott tojásokat, általában 5-6 tojást rak, de találtak már ennél több tojásos fészekaljat is. A tojások 11-14 nap alatt kelnek ki, a fiókák 11-12 napig tartózkodnak a fészekben, majd kirepülésük után a szülők még néhány napig tovább etetik őket. Évente kétszer költ.
A berki veréb gyakran mozog csapatosan. A költés idő után több száz egyedből álló csapatok alakulhatnak ki, amelyek hangos csiripeléssel szállnak be a megszokott éjszakázó helyükre. Fészkelő helyéről a hűvösebb időjárás beköszöntével, kisebb-nagyobb távolságra elvonul.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Berki poszáta (Cettia cetti)

Déli elterjedésű madárfaj. Dél- Európában, Észak-Afrikában, Kis - Ázsiában fészkel. Magyarországon ritka madárfaj, a Kis-Balatonban költött 2003-ban. Nagyon rejtett életmódú madár, amely szinte észrevétlenül mozog a bokrosban, a sűrű aljnövényzetben. Legtöbbször a hangja árulja el jelenlétét. Hirtelen megszólaló éneke jellegzetes, szokatlanul erős, csattogás szerű hangok ismétlése, amely már messziről hallatszik.
Színezete egyszerű, a felsőrésze, a hát és farok vörösesbarna, alsó része a has és torok táján szürkésfehér, az oldalán enyhe vörhenyes árnyalattal. Megjelenése nádiposzátára emlékeztet, vagy még inkább a fülemülére. Ezek a madárfajok előfordulnak élőhelyén, s ezekkel könnyen összetéveszthető. (A berki poszáta farkát széttárja és gyakran billegteti.) A hím és tojó egyforma, színezet alapján nem lehet megkülönböztetni őket.
Élőhelyének a vizek mentén kialakult sűrű bokrosokat választja, amelyet körbe nőtt a nád, a sás és egyéb lágyszárú növényzet. Kisebb vízfolyások, patakok, csatornák közelében is megtelepszik, ha ott bokrosokat, sűrű aljnövényzetet talál. Fészkét a talaj közelébe építi. Gyakran olyan bokorba rejti, amelyet teljesen befutott a szeder, és a sűrű tüskés hajtások szinte áthatolhatatlan bozótot képeznek a fészek körül.
A fészket a tojó egyedül építi. A fészek alapja széles nádlevelekből készül, oldalát fűszálakból, fű bugából, apró náddarabokból alakítja ki, belsejét apró fűszálakkal, finom tollpihékkel béleli. A fészek meglehetősen laza szerkezetű alkotmány, a növényi részeket egymásra rakja, kicsit tömöríti, de alig szövi össze.
Évente kétszer költ. A tojó naponta rakja le 4-5 tojását, és csak a teljes fészekaljon kezd kotlani. A fiókák 13-16 nap alatt kelnek ki, és 15-16 napos korukban hagyják el a fészket. Kirepülésük után a tojó tovább eteti a fiókákat, amíg önállóak lesznek. Csak a tojó etet, a hím ritkán, alkalmanként visz táplálékot a fiókáknak.
Énekes madaraknál nem gyakori, de a berki poszátánál előfordul a bigámia, többször megfigyelték hogy egy hím kettő vagy akár több tojóval is párban állt, és sikeresen költött.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Bajszos sármány (Emberiza cia)

Mediterrán elterjedésű madárfaj. Költő területe kiterjed Kis-Ázsiára, Észak-Afrikára és Európa számos térségére. Földrészünkön sok felé előfordul, legnagyobb számban Spanyolországban él.
Hazai fészkelését 1955-ben, a Tornai-karszton, Jósvafő környékén bizonyították. Ezt követően előkerült a Bükk-hegységben, majd hosszabb szünet után az 1970-es évektől egyre több helyen figyelték meg költés időben. Fészkelését bizonyították a Börzsönyben, a váci Naszály-hegyen, a Pilis-hegység több pontján és a Budai-hegységben is. Ezek az adatok egyértelműen bizonyítják a faj terjeszkedését, melynek során elérte Magyarországot is. Ma már a középhegységeinkben a számára alkalmas élőhelyeken szinte mindenütt előfordul. Kedveli a déli, délkeleti kitettségű meredek, sziklás, köves, füves hegyoldalakat, ahol sziklakibúvások, elszórtan bokrosok, alacsony fák, elsősorban a virágos kőris és a molyhos tölgy ritka állománya is megtalálható. Kisebb kőbányákban és kőfejtőkben is előfordul.
A bajszos sármány feje és torka hamuszürke, a csőrtőtől kiindulva a fejtetején és oldalán fekete sávok húzódnak. A has és farkcsík vörhenyes rozsdabarna, a háta barnás feketés csíkozással. A tojó a hímhez hasonlít, de színei haloványabbak. A torok szürke színe fakóbb, a fej fekete sávjai kissé elmosódottabbak, nem olyan élénk színűek, mint a hímeknél. A terepen nehéz őket egymástól megkülönböztetni.
A hímek március végén, április elején foglalják el fészkelőhelyüket. A párok kialakulása után április végén, május elején kezdődik a fészeképítés. Fészkét a tojó építi, miközben a hím énekel, vagy néha kíséri párját. A fészket talajra, egy kis mélyedésbe rakja és jól elrejti a fűcsomó alá, szikladarab tövébe, de találtak már fészket 3-4 méter magasan a sziklafal repedésében megtelepedett növényzet között is. A fészek külső része száraz fűszálakból készül, belsejét vékony növényi szálakkal, gyökérdarabkákkal béleli. Májusban rakja le a 4-5 tojásból álló fészekaljat, amiből május végén, június elején kelnek ki a fiókák. Előfordulnak nagyon korai fészkelések is, ezt bizonyítja az 1978. május 14-én, a Börzsönyben megfigyelt fiatal példány, majd 1979. május 19-én talált fészek öt fiókával. Az ilyen korán fészkelő párok költhetnek kétszer egy évben, de az állomány zöme egyszer költ, a későbbi időpontokban megfigyelt fészkelések pótköltések lehetnek. Megfigyelések szerint a talajon fészkelő énekes madarak költése nagyon gyakran tönkre megy a kedvezőtlen időjárás, a fészekrabló madarak és egyéb ragadozók miatt. Az elpusztult fészket a madarak igyekeznek minél hamarabb pótolni, ezért a későbbi időpontban megfigyelt bajszos sármány fészkelésekről nem lehet tudni teljes bizonyossággal, hogy azok másodköltések vagy pótköltések.
Állandó madár. Télen a hegyekből alacsonyabb tájakra húzódik. Ilyenkor kisebb csapatokban kóborol a gazos, köves területeken.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Bemutatjuk: a kis légykapót (Ficedula parva)

Keleti elterjedésű madárfaj, melynek költőterülete Közép-Európától Szibériáig tart. Norvégiából és Svédország nagy részéről hiányzik, Finnországban viszont költ, egészen a sarkkörig terjedően. Dél-európai országokban foltszerűen, kis számban fészkel. Hazánkban a hegyvidékek lakója. Előfordul az Északi-, és Dunántúli– Közép hegységekben, a Mecsekben, az Alpokalján.
Kedveli a hűvösebb, nedves szurdokvölgyeket, vízfolyások, patakok közelségét. Az idősebb bükkösökben, gyertyánosokban, elegyes faállományú erdőkben telepszik meg. Előszeretettel választ olyan erdőrészeket, ahol a nyílt területek mellett, kisebb bokrosok, cserjefoltok vannak.
Az öreg hím háta barna, feje és nyakrésze ólomszürke, torkán különböző nagyságú narancsvörös folt látható. Alsó teste fehér, halvány sárgás árnyalattal. Egy kis testű vörösbegyhez hasonlít, de attól biztosan megkülönbözteti a szélső faroktollain lévő nagy fehér folt. A tojó háta és feje barnásabb, alsó teste fehéres, sárgásbarna árnyalattal, a torkán nincs narancsvörös folt. A kis légykapó hímek több év alatt színeződnek ki. Az első éves hímek torkán nincs narancsvörös folt, ezért láthatunk gyakran "tojószínezetű" hímeket énekelni, revírt foglalni. Ezek a madarak annak ellenére, hogy nincsenek kiszíneződve, ivarérettek, szaporodásra képesek. A hímek teljes kiszíneződése a harmadik év körül alakul ki.
Költőhelyükre először a hímek érkeznek meg és elfoglalják a revíreket. Május elején még sok átvonuló madárral találkozhatunk, de nem sokkal később megérkeznek a tojók és elkezdődik a párba állás, majd a fészekrakás. Azt még nem tudjuk, hogy minden revírt tartó hím költ-e? Vannak arra utaló megfigyelések, hogy az egész költés időszakban revírt tart a hím, de tojó nem érkezik a területre, ezért abban az évben elmaradhat a költés. Fészkét egy letört száraz ág tövénél keletkezett üregbe, korhadt mélyedésbe, vagy kicsit szélesebb nyílású nem túl mély odúba rakja. A fészek alapja mohából, csészéje vékony fűszálakból készül, belsejét kevés állatszőrrel béleli. A fészek általában 2-5 méter magasan van. A Börzsönyben 8-10 méter magasan is találtak fészket, egy fészek a fűzfa száraz ágában kialakult korhadt üregben volt.
Május végén, június elején 5-6 tojást rak. A tojó egyedül kotlik. Időnként lejön a fészekről, a hím eléje száll és táplálékot ad neki. A tojó egyedül is vadászik rovarokra, amikor jóllakott, azután megy vissza a fészekhez. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, és két hét múlva hagyják el a fészket. A kirepült fiatalokat a szülők tovább etetik, amíg teljesen önállóak nem lesznek. A rovarok nagy részét a levegőben kapják el, de gyakran szedegetnek a talajról is pókokat, apró rovarokat. Évente egyszer költ.
A kis légykapó Magyarországon ritka, fokozottan védett, madárfaj. A hazai állomány csökkenő tendenciát mutat. 2008-ban 100-300 párra becsülték a fészkelő állomány számát, a legutóbbi adatok szerint 60-150 pár fészkelhet, de a valós helyzet ennél rosszabb is lehet. Sok helyről eltűnt, ahol régebben fészkelt. Az elmúlt évtizedekben végzett megfigyelések szerint a börzsönyi öreg erdők jelentik az egyik legjobb élőhelyét. A MME Börzsönyi helyi csoport (2014-2015. évben) átfogó felmérést végzett a faj helyzetének megállapítására. Az adatok szerint a Börzsönyben élhet a hazai kis légykapó állomány 10-40%-a.
Tavaszi vonulása áprilisban zajlik. Az őszi vonulás korán elkezdődik, augusztus, szeptember hónapokban a legintenzívebb, és október végére be is fejeződik. A kis légykapó hosszútávú vonuló. Az európai állomány nagy része Indiában, az esőerdőkben telel. A hazai állomány telelő területét és vonulási útvonalát nem ismerjük.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Bemutatjuk: a halvány gezét

A halvány geze az Eurázsiai mérsékelt övi sztyepp- és sivatagi zóna lakója. A Földközi-tenger környékén a szárazabb bokros, bozótos területeket él. Hazánkban a folyóparti, nedves mandulafüzes élőhelyekein fordul elő.
A múlt század első felében a balkáni populáció elkezdett terjeszkedni észak felé. Magyarországon 1950-ben észlelték először, Szegeden egy parkban találták meg fészkét. Ez a terjeszkedőben lévő madárfaj, elsősorban a Tisza menti ártéri füzesekben jelent meg, az 1980-as években már Szolnok magasságáig jutott. Néhányszor a Duna közelében lévő élőhelyeken is megfigyelték, de itt jóval ritkább, csupán néhány adata ismert.
Az utóbbi évtizedben terjeszkedése megtorpant, állománya jelentősen megfogyatkozott, sok helyről eltűnt, olyan területekről is, ahol régebben több párban fészkelt. Ebben a folyamatban szerepe lehet az utóbbi évtizedekben bekövetkezett kedvezőtlen élőhely változásoknak. A fiatal part menti füzesek felnőttek, vagy eltűntek, nagy területeket tájidegen invazív növények foglaltak el, melyek nem alkalmasak a halvány geze fészkelésére. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy a halvány geze ritka fészkelő madár lett Magyarországon (Birding.hu).
A halvány geze későn, gyakran május derekán érkezik meg magyarországi fészkelőhelyeire, és korán, augusztus végén, szeptember elején vonul el. A telet Afrikában tölti, de vonulási útvonalát nem ismerjük.
A halvány geze a nehezebben felismerhető madárfajok közé tartozik. Hátoldala szürkésbarna, alsó teste szürkésfehér. Csőre széles, lapos. Szemsávja és szemgyűrűje világos, fehéres színű. Nagyon hasonlít az énekes-, és kisebb mértékben a cserregő nádiposzátára. Költés időszak elején a hím gyakran, hangosan énekel. Amikor elkészül a fészek és a tojó lerakja a tojásokat, a hím ritkábban szól, éneke ekkor már nem annyira feltűnő. Éneke egyhangú, érdes, recsegő csicsergés, strófáit ismétli. Nem utánoz hangokat, vagy más madarak énekét, mint a kerti geze vagy az énekes nádiposzáta.
Évente egyszer költ. Május végén foglalják el költőhelyüket, de a fészek építését zömében csak június elején kezdik el. Fészküket bokrok ágaira rakják, kedvelik a fiatal fűzfák elszáradt vékony ágacskáit. A fészek száraz fűszálakból készül, amibe sok fűzgyapotot építenek. Rendszerint négy tojást raknak. A fiókák 14-15 nap alatt kelnek ki, és 15-17 nap múlva hagyják el a fészket. Táplálékukat puhatestű rovarok, hernyók alkotják, amiket a közelben lévő fákról, bokrokról szedegetnek össze.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Búcsúzik a kövirigó

A kövirigó (Monticola saxatilis) egész Európában fészkelő madár, elterjedési területe Észak-Afrikától, Ázsiáig tart. Az európai állomány jelentős része Törökországban él, de ezres létszámban található Romániában és Horvátországban. Erdélyben a Székelykőn is több pár él.
A kövirigó általában a magas hegységek lakója, kedveli a hegyek kopár részeit, a kőgörgeteges, sziklás hegyoldalakat, amelyeket nyílt füves területek öveznek. Nem idegenkedik az ember közelségétől, az 1970-es években még rendszeresen költött Budapest közvetlen közelében, a Budaörs feletti kopár hegyekben. Jelentős állomány élt a Vértes, a Pilis, a Börzsöny és a Bükk hegységekben, de megtalálható volt a Badacsony- és Tokaj-hegy környékén is.
Fészkét sziklafal üregeibe, épületek zugaiba, gyakran a földön egy nagyobb kő, vagy fűcsomó alá rakja, ami felülről jó takarást biztosít a kotló madárnak. A tojó egyedül kelti ki a tojásokat, egyszerű barnás színezetével jól beleolvad környezetébe. A fiókákat mindkét szülő eteti. Táplálékukat különféle rovarok alkotják, sok sáskát fogyasztanak, de a kisebb gyíkokat is elkapják.
A hím nyári tollazatában feltűnő színezetű madár, alsó teste narancsvörös, szárnya feketébe hajló sötét barna, feje és nyaka világos hamvaskék, farka rozsdavörös. Gyönyörű látványt nyújt, amikor egy magas szikla tetején vagy fa csúcsán énekel. A tojó egyszerű szürkés barnás színezetű, elsősorban az alsó testén némi sötétebb csíkozással, a farka rozsdavörös.
A kövirigó az 1970-es években még rendszeresen fészkelő madár volt hegységeink sziklás részein, nagyobb kőbányákban, kopár mészkő sziklákon. Az 1980-as évektől állománya rohamosan elkezdett csökkenni és egyre több helyről végleg eltűnt mint fészkelő madár. Lehet, hogy a börzsönyi állomány utolsó költő párjának fészkét találta meg Dénes János 1979-ben, a Szent Mihály-hegy oldalában. Az viszont biztosnak látszik, hogy Magyarországon az utolsó kövirigó párt, 2007-ben a bükki Bélkőn figyelte meg Fitala Csaba.
A kövirigó kipusztulása szinte a szemünk előtt játszódott le, hiszen alig húsz év alatt a teljes magyarországi fészkelő állomány eltűnt és az utóbbi évtizedben annyira ritka madár lett, hogy vonulási időszakban is alig látni egy-egy kóborló példányt. A terepmadarászok honlapja, a Birding.hu, adatai szerint 2000-ben 1 pld., 2005-ben 2 pld., 2006-ban 1 pld., 2007-ben 3 pld., 2010-ben 1 példányt láttak. Ez volt az utolsó kövirigó megfigyelés...
Ezek az adatok nem túl biztatóak arra nézve, hogy a közeljövőben újra fészkelhet-e a kövirigó Magyarországon. Ez azért is nehezen képzelhető el, mert tőlünk északabbra lévő országokból -Lengyelország, Szlovákia- is eltűnt. A kipusztulás okait kutatva abban talán biztosak lehetünk, hogy ehhez a globális felmelegedésnek nincs köze, hiszen a kövirigó meleget kedvelő madár. Sok madárfajjal ellentétben, az élőhely változása, eltűnése sem állja meg a helyét, mert a kövirigót senki nem bántotta, élőhelye és a régi fészkelő helyei ma is megvannak. Feltételezhető, hogy az Afrikai telelőhelyeken történt kedvezőtlen változások okozhatták az európai állomány drasztikus csökkenését. A fekete földrészen egyre több helyen használnak nagy mennyiségben rovarölő szereket a sáskák és más kártevők ellen. A mérgezett rovarokat a madarak elfogyasztják és elpusztulnak. Ennek lehet áldozata a kövirigó.


Dénes János

A témáról bővebben olvashatunk a Madártávlat XXI. évf. 3. szám, Haraszthy László: A kövirigó természetrajza című írásában.

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Berki tücsökmadár

A berki tücsök madár jelenlétéről könnyen tudomást szerzünk jellegzetes pirregő éneke alapján, annak ellenére, hogy talán az egyik legrejtettebb életű fészkelő madarunk. Költési időben hosszú ideig énekel egy helyben, mégis nagyon nehéz észre venni a madarat, mert rendszerint a magas kórókkal, nádszálakkal, csalánnal, iszalaggal sűrűn benőtt bokrosban, a falevelekkel jól takart alacsony faágakon énekel. Nyílt területen ritkán repül át, veszélyt észlelve leugrik a talajra, vagy óvatosan végig sétál az ágakon és eltűnik a sűrűben.
2011.június 15-én egy fiatal éger erdő szélén rátaláltunk egy berki tücsök madár hat tojásos fészkére. A fészek nagyon jól elrejtve szederindával, vadkomlóval sűrűn benőtt kis bokorban volt, kb. 40 cm-re a talajtól. A fészket közvetlen közelről sem lehetett látni, de a környékét tisztes távolságból a madarak zavarása nélkül jól meg lehetett figyelni. Így lehetőség adódott a berki tücsökmadár rejtett életébe bepillantani.
Amikor a tojó a fészken ül, a hím gyakran énekel. Kedvelt tartózkodási helye egy 50-60 méterre lévő sűrű gallyas fűzfa volt, ezen énekelt a legtöbbször. A fészek közvetlen közelében nem szólalt meg. A fészekhez legközelebb kb. 20 métere énekelt, ilyenkor rövid strófákat szólaltatott meg.
A berki tücsökmadár olyan rejtetten hordta a táplálékot fiókáinak, hogy az eleséget hordó öreg madarakat nem lehetett látni. A fészket a talajon a sűrű növényzet takarásában közelítette meg, egyszer sem szállt nyílt területet átrepülve a fészek közelébe. Sok madárfaj veszélyt érezve a fészek közelében izgatott riasztó hangot hallat, a berki tücsökmadár leugrik a fészekről - még ha fiókák is vannak a fészekben - semmilyen hangot nem hallat és észrevétlenül eltűnik az aljnövényzetben. Amikor a hím etet és őrzi a fészket, ( ez hosszabb idő is lehet ), akkor csend van a környéken, és könnyen elsétálhatunk a területen úgy, hogy nem is szerzünk tudomást a berki tücsökmadár jelenlétéről.
Óvatosságára jellemző, hogy egyszer láttam az egyik berki tücsökmadarat a fészek közvetlen közelében lévő fára felülni. A madár a fészekről jött fel és a falevelek által jól takart faágra ült. Rövid ideig nézelődött, majd elszállt az erdő felé. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a tücsökmadár egy kis 6-8 méteres nyílt terület fölött átrepült. Egyébként egyszer sem láttam eleséget hordó tücsökmadarat, miközben a több órán keresztül rögzített rejtett videofelvételek bizonyítják, hogy a megfigyelési időszak alatt folyamatosan etették fiókáikat.
A berki tücsökmadár nagyon gondos szülő. A fészket csak kis időre hagyják magára, az egyik öreg madár szinte mindig a fészek szélén vagy a fiókákon ül. Még az erősen tokos fiókákat is melengetik. Etetéskor az szülők váltják egymást. A fészket őrző madár elsétál a fészektől, amikor párja megérkezik a táplálékkal. Megeteti a fiókákat és addig a fészeknél marad, amíg a másik madár meg nem érkezik az újabb adag táplálékkal.
Amikor a tojó van a fészken, és az etetésben szünetet tartanak, a hím énekével jelzi a revírt. Ez az ének már nem olyan erős, hosszan tartó pirregés, mint a költés időszak elején, ilyenkor rövid strófákat hallat, hosszabb szünetekkel.
A 14-15 napi kotlás után kikelő fiókáknak a szülők apró (puhatestű rovarokat hernyókat? ) hordanak, később gyakran etetnek sáskával. Repülő rovart is fognak, egyik felvételen fátyolkával etetik fiókáikat. A fészket nagyon tisztán tartják. A fiókák ürülékét hártyás burok veszi körül. Az öreg madár megvárja, amíg valamelyik fióka ürít, az ürüléket elnyeli, vagy elviszi a fészektől. A fiókák röpképességük előtt elhagyják a fészket és az aljnövényzetben bújnak meg, míg szüleik tovább etetik őket. A fészek felépítése érdekes. A közelben található növényekből - elsősorban vadkomló és iszalag elszáradt részeiből - más hasonló méretű madarakhoz képest magas, erős alapot készítenek a normál méretű csészének. Ez az építési mód eltér pl. a poszáták, gébicsek fészek építési módjától.
A költés után a berki tücsökmadár hangot nem hallat, ezért vonulási időszakban nagyon nehéz észlelni jelenlétét.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!




Ajánlott felbontás: min. 1024*768
Névtelen 1