Hiúz a Börzsönyben
Hiúz (Lynx lynx) a Börzsönyben

A Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel együttműködve, kameracsapdák kihelyezésével, és a téli hótakaróban nyomkereséssel monitorozzuk a hiúz jelenlétét a Börzsöny hegységben.
Az eddig elért eredményekről Darányi László összefoglalója:

Előzmények
  
   Az 1980-as évek közepétől ismert a hiúz előfordulása az Északi-középhegységben. A börzsönyi megjelenés hitelesítésének dátuma 1987 január. Ezután szinte minden jó havas télen előkerültek faj nyomai a hegységből. Az utolsó megbízható nyomészlelés 1995. január 17-én volt. Ezt követően újabb hosszú időszak telt el bizonyított hiúz életjel nélkül, annak ellenére, hogy 2001-től LIFE kutatási program is működött a Börzsönyben 8-12 ember bevonásával.
   Aztán megtörtént a csoda: 2005. november 29-én ismét megjelent egy hiúz! A hóban látható nyomokat több szakember "hitelesítette". Azóta számos adatot gyűjtöttek a témával foglalkozó hivatásos és önkéntes szakemberek. Bár a hiúz újbóli megjelenésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények - egyesek fogságból kiszabadultnak vagy titokban betelepítettnek is tartják - sokkal valószínűbb a természetes úton történő visszatelepülés. Az emberre teljesen veszélytelen, és nagyon tetszetős küllemű nagyragadozó féltett kincsünk. Jelenleg célszerű technikai eszközök, és felkért hivatásos, valamint önkéntes szakemberek bevonásával történik a nagyragadozó, illetve hiúz kutatás a Börzsönyben, a Börzsöny Alapítvány és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával. Az alábbi képeket és videókat Darányi László a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője és a programban részt vevő önkéntesek: ifj. Darányi László és Bedő Péter készítetté Cuddeback illetve Reconix típusú kameracsapdákkal a Börzsöny területén.
A felvételek szezői joggal védettek, felhasználásuk csak külön engedély mellett lehetséges! További információk: daranyi.laszlo -at- dinpig -dot- hu
 
Az első felvételek 2007. november
   A Börzsöny területén először 2007. novemberében sikerül a kameracsapdának megörökíteni a hiúzt. A két értékelhető fotó mellett videó is készült az állatról: amely megtekinthető/letölthető (a felvétel 30 sec / 1,4 Mb).






A folytatás
2008. november
   Bár a télen számos nyomot/csapát sikerült azonosítani, egy évnek kellett eltelnie, míg az óvatos állatról újra sikerült képeket rögzíteni. Ezeken is jól meghatározható a faj, bár az ekkor készült videó jobban megmutatja a jellegzetességeket. A rövidfilm megtekinthető/letölthető IDE kattintva (a felvétel 30 sec / 1,9 Mb).



2008. december   
   Az aktív keresésnek/nyomkövetésnek köszönhetően ekkor egy elejtett zsákmány mellé került ki a kameracsapda, amely a később visszatérő ragadozót lefotózta ill. ekkor is készült film. A hiúzt ugyanakkor vélhetően megzavarta a kamera működése, mert a zsákmányt egyszerűen nyugalmasabb helyre vitte.
A rövidfilm megtekinthető/letölthető IDE kattintva (a felvétel 30 sec / 1,0 Mb).





2009. augusztus

   Első ízben ekkor készültek a fajról a Börzsönyben a nyári félévben képek, ezzel bizonyítva a tartós (éven át való) jelenlétet, azaz nemcsak az esetleges téli váltóvadkénti előfordulást.







2015. december 31.
Hat év szünet után újra sikerült képet készíteni a börzsönyi hiúzról! A hóban történő nyomkeresésekkel a közbenső években is bizonyítottuk jelenlétét, azonban a kameracsapdáinkat eddig ügyesen elkerülte.



2016. június 30.
Szilveszteri látogatása után Pünkösdkor, Botond névnapján is bejelentkezett a Börzsönyben élő hiúz (lásd a lap alján, a január 8-i bejegyzésnél). A képek alapján valószínűsíthető, hogy hím. Börzsönyi Szilveszter Botond még mindig óvatosan szemlélte a már többször látott kamerát. Kívánjuk neki, hogy még több évig élvezhesse kedvenc élőhelyeit a Börzsönyben. A képek a Börzsöny Alapítvány és a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szoros együttműködésével készültek.





.

.

.

.

.

.

.

.

.


2016. december 30.
Szilveszter Botond, a börzsönyi hiúz a 2016-os év utolsó előtti napján is színre lépett.

Ajánlott felbontás: min. 1024*768
Névtelen 1